Riválisai méltatják és sajnálják Schumachert

Vágólapra másolva!
2012.05.26. 18:19
null
Rosberg gratulált Schumachernek, pedig vasárnap ő indulhat előkelőbb pozícióból (Fotók: Action Images)
Michael Schumacher riválisai tisztelettel beszéltek a Monacói Nagydíj időmérő edzését 43 évesen megnyerő német pilótáról, ugyanakkor sajnálták, hogy nem tarthatja meg az első rajtkockát, amely Mark Webberé lett. Az ausztrál sima versenyben reménykedik, míg a vasárnap 14 órakor szintén az első sorból induló Nico Rosberg már annak is örül, hogy sikerült felidézni a Kínai GP-n mutatott formát. Lewis Hamilton az utóbbi időszak legnehezebb időmérőjén van túl, de így érez ezzel kapcsolatban Jenson Button és Kimi Räikkönen is. Sebastian Vettel lemondóan nyilatkozott, míg Pastor Maldonado túlzottnak tartja a büntetését.

Michael Schumacher a 2006-os Monacói Nagydíj időmérő edzéséhez hasonlóan a legjobb eredményt érte el a mostani tréning során is, mégsem indulhat a pole pozícióból, amelyben legutóbb 2000-ben állt a hercegségben. Bruno Sennával történt barcelonai ütközése után ugyanis két hete megbüntették, így a mai eredményéhez a rajtrácson ötöt hozzá kell adni, így csupán a hatodik rajthely lesz az övé a vasárnap 14 órtakor kezdődő versenyen.

CIRCUIT DE MONACO

Hosszúság: 3.340 km
Teljes versenytáv: 78 kör (260.520 km)
Pályacsúcs: 1:14.439 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Időmérőrekord: 1:13.523 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2006)

 

A tavalyi eredmény

Győztes: Sebastian Vettel (Red Bull; 2:09:38.373)
Pole pozíció: Sebastian Vettel (Red Bull; 1:13.556)
Leggyorsabb kör: Mark Webber (Red Bull; 1:16.234)

„Természetesen nagyon örülök a teljesítménynek, bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk ilyen eredményre. Ezzel már korábban tisztában voltam, csak vártam a megfelelő pillanatot – mondta Schumacher. – Különösen hálás vagyok azoknak a srácoknak, akik az autómon dolgoznak; volt egy kalandos edzésünk ezen a héten. A Mercedesnek köszönöm a belém vetett bizalmát, egy kicsit visszaadtam most, és remélem, vasárnap további sikerekre leszek képes."

A Mercedesnél Ross Brawn elismerte, hogy megkönnyezte Schumi elsőségét, de nagyon sajnálja a büntetést. „A verseny nincs még lefutva, vasárnap rengeteg fog múlni a gumikon" – mondta Brawn a BBC-nek.

Schumacher helyett Mark Webber örülhet a pole pozíciónak, az ausztrál pályafutása során tizedszer rajtolhat az élről (Schumachernek, akárcsak a 2006-os elsősége, ez nem szerepel a statisztikájában). A futamot 2010-ben megnyerő ausztrál nagyon szimpatikusan nyilatkozott az időmérő után.

„Ez Michael napja, senki sem veheti el tőle az időmérő dicsőségét – kezdte Webber. – Nem volt könnyű az időmérő a gumik miatt, nehéz volt eltalálni, mi is kell a jó körhöz, ez neki sikerült a legjobban. Tudtam, hogy képes vagyok bekerülni az első sorokba, s bár nagyon szorosan alakult, elégedett voltam a körömmel. A mérnököm az edzés végén össze-vissza beszélt, annyit értettem, hogy jó köröm volt, meg valami büntetést, de először nem esett le, hogy az enyém a pole. Kegyetlen dolog, ha az embert a következő versenyen büntetik meg valamiért."

Webbertől megkérdezték, van-e terve arra az esetre, ha esni fog vasárnap: az ausztrál kivágta magát, és az utóbbi évek egyik legjobb esőmenőjére mutatott: „A mérnököm figyelni fogja Jenson Buttont, és mindent úgy csinálunk, ahogy ő" – viccelődött Webber, aki rendszerint rosszul rajtol, ám az első rajtkockát és az első kanyart összekötő 140 méteres szakaszon ezúttal igyekszik megőrizni a pozícióját.

Schumacher helyett Nico Rosberg próbál meg tenni ennek ellenkezőjéről, a Mercedes-istállót ugyanis a fiatalabbik német képviseli az első rajtsorban. A Kínai Nagydíjon győztes német pályafutása második győzelmét célozza meg.

„Jó időmérőnk volt, minden a tervek szerint alakult. Az autó nem volt egészen tökéletes, kicsit alulkormányozottnak éreztem – mondta Rosberg. – Ezzel együtt nagyon jól érzem magam ezen a hétvégén, jó esélyem van a verseny megnyerésére. Csodás, ahogy fejlődik a csapat, őrület, hogy Monacóban ilyen jók tudtunk lenni. Izgalmas idők ezek."

Michael Schumacher Kínában Lewis Hamilton büntetésének köszönhette, hogy az első rajtsorba került, míg ezúttal visszakapta a kölcsönt az angol, aki a negyedikről a harmadik rajtkockába lépett előre a német büntetése miatt.

„Régóta nem volt ilyen nehéz időmérő edzésem, nagyon izgalmasan alakult, és élveztem is, de a lassú kanyarokban gyengék voltunk – mondta Hamilton. – Szerencse, hogy Michaelt megbüntették, és a harmadik rajtkockába kerültem, ettől azonban még nehéz lesz a verseny. Ahogy hallom, szép idő vár ránk, ám a stratégia kulcsfontosságú lesz, akárcsak a rajt. Két kiváló pilóta indul előlem, de megteszem, amit tudok."

Arról, hogy mit szól Schumacher legjobb köréhez, Hamilton azt mondta: „Nem rossz egy oldtimertől! Nagyon örülök neki, hogy ilyen eredményt ért el, nem véletlenül nyert már itt ötször."

Fernando Alonso is hasznot húz Schumacher büntetéséből, de a hatodikról az ötödik helyre előreugró spanyol sajnálja a veterán németet.

„Nem lepett meg Michael elsősége, egyrészt, mert tudom, hogy még képes rá, másfelől az idén már semmi sem lep meg – kezdte Alonso. – Kicsit elszomorít, hogy nem tarthatta meg a pole-t, megérdemelte volna. Az ötödik rajtkockának örülök, azért mentem csupán egyszer ki, mert már csak egy készlet friss szuperlágy gumim maradt. A stratégia akkor kaphat fontos szerepet, ha a biztonsági autót is a pályára küldik."

Sergio Pérez eddigi jó hétvégéje az autó kormányának hibája miatt vett fordulatot
Sergio Pérez eddigi jó hétvégéje az autó kormányának hibája miatt vett fordulatot
TOVÁBBI NYILATKOZATOK
Romain Grosjean (4.): – A második szektorban túl sok időt veszítettem, de persze örülök, hogy ennyire elöl lehetek. A pálya nem fekszik az autónknak, ám így is van még esélyünk a jó eredményre. Hosszú lesz a verseny, az autó teletankolva erős, biztos vagyok benne, hogy tudok kezdeni valamit a versenyen.
Felipe Massa (7.): – Végre ismét az első helyekért csatázhattunk, és már a hetedik rajthellyel is elégedetlen vagyok, ami nagyon jó jel. Ismét élvezem a vezetést, most kezdődik az idényem. Sajnálom Michaelt, a jó teljesítménye után nem azt érdemli, hogy mellőlem rajtoljon.
Kimi Räikkönen (8.): – Nem örülök, egész hétvégén a végigücsörgött első szabadedzésből eredő hátrányomat nyögöm. A gumikat nehéz volt a megfelelő hőmérsékletre hevíteni, ehhez kellett volna még egy kis autózás, hogy ráérezzek. Nem lehet mindig minden tökéletes, most ez van, ráadásul itt nem reménykedhetek túl sok előzésben.
Sebastian Vettel (9.): – Nem olyan jó az autó, amilyennek szeretnénk, ezért nem láttuk értelmét annak, hogy mért kört fussak a harmadik szakaszban. Délelőtt nem volt rossz a kocsi, de valamit akartunk javítani, s eltoltuk, a rossz irányba haladtunk, és nem volt visszaút. Nem tudok mit mondani a versenyről.
Nico Hülkenberg (10.): – Nem tehettem többet: kiváló köröm volt mindkét szakaszban, s amíg az elsőben ez az első helyet jelentette, a másodikban éppen hogy lecsúsztam a továbbjutásról. Elégedett vagyok.
Kobajasi Kamui (11.): – Az első szakasz végéhez képest keveset javítottam a másodikban, így nem jutottam az első tízbe, ami csalódással tölti el a csapatot. Jó stratégiával előrébb léphetünk.
Jenson Button (12.): – Nincs meg a kellő sebességem, ennyi az egész problémám. Délelőtt még jónak éreztem a kocsit, de délután nem volt meg az a plusz, ami a legjobb tízbe vitt volna. Monacóban tavaly is bebizonyosodott, hogy minden az időmérőn múlik, s fantasztikus a pálya, ha elkapod a fonalat, ám ez nekem most nem jött össze.
Bruno Senna (13.): – Roppant csalódott vagyok, talán túlságosan is keményen nyomtam a gázt, és ez visszaütött. Ennél a helyezésnél többet tud ez az autó.
Paul di Resta (14.): – Sajnos nem tudtam átmenteni a csütörtöki formámat, és az autó is furcsán viselkedett. Jobbat vártam, főleg mert előzésekkel itt nem lehet előrébb jutni.
Daniel Ricciardo (15.): – Nagyon élvezetes a pálya, ezért sokszorosan is csalódás az eredményem. Nem azt mondom, hogy hittem a tízbe kerülésben, de a 12. helyre jónak tartottam magam és a kocsit. Az első kör nagyon mozgalmas lesz, remélem, egy kis eső a segítségünkre siet.
Jean-Éric Vergne (16.): – Jobbra számítottam, de a második szakaszban eltört az első légterelőm, és nem tudtam már kijönni a pályára. Az incidensig erősnek éreztem magam.
Heikki Kovalainen (17.): – Tudtam, hogy meglehet a továbbjutás, és nem is voltunk messze tőle: ha az egyik Marussia nem tart fel, megelőztem volna az előttem végzőt. De nem vagyok mérges, Monacóban mindig ez van. A versenyen támadni tudjuk majd a többieket, ebben biztos vagyok.
Vitalij Petrov (18.): – A KERS-t ki kellett kapcsolni az időmérőre, ennek ellenére nagyon jó volt az autó. A piros zászlót sajnálom, de nem ezen múlt, összességében jó hétvégénk van.
Pastor Maldonado (19. – büntetés után): – A délelőtti edzésen a hideg gumikon megcsúszott a kocsi, amikor Pérez mellett haladtam, és nem tudtam elkerülni az ütközést, mégis megbüntettek. A verseny nehéz lesz, az elejétől agresszívnak kell lennem, mert ez már nem olyan Monaco, mint néhány éve: a DRS és a KERS segítségével igenis lehet előzni. Nehéz lesz, de megpróbálom.
Timo Glock (20.): – Problémamentes nap volt, a szabadedzés és az időmérő is simán ment, elégedett voltam, leszámítva, hogy Pérez balesete rosszkor jött. Örültem, hogy a DTM-menő jó barátom, Mike Rockenfeller meglepett és meglátogatott.
Pedro de la Rosa (21.): – Kétségtelen, hogy az idén ez volt a legjobb időmérőm. Három menetre jöttem ki, mindháromszor új szuperlágy gumikon, és az egyik Marussiát megelőztem. Nem sokon múlt, hogy a másik is meglegyen.
Charles Pic (22.): – Nem volt jó napom, Barcelonában határozottabbnak és erősebbnek éreztem magam.
Narain Karthikeyan (23.): – Pedróval szemben csak kétszer mentem ki a pályára, de az eredményét elnézve talán jobb lett volna a három menet. Tudom, hogy közel vagyok hozzá.
Sergio Pérez (24.): – Vizsgáljuk, mi történt a kocsi kormányművével, már az alagútban éreztem, hogy nincs minden rendben, az autó nem úgy reagált a kormányzásra, mint szerettem volna. A 13-as kanyarból kijövet pedig egyenesen ment tovább az autó, bele a korlátba. Nagy kár érte, nagyon jó formában voltunk. Ha nem lesz dráma a versenyen, máris lemondhatok a jó eredményről.
MONACÓI GP, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Michael Schumacher* német Mercedes 1:14.301 átlag: 161.828 km/ó
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:14.381 0.080 mp h.
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:14.448 0.147
4. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:14.583 0.282
5. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:14.639 0.338
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:14.948 0.647
7. Felipe Massa brazil Ferrari 1:15.049 0.748
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:15.199 0.898
9. Pastor Maldonado** venezuelai Williams-Renault 1:15.245 0.944
10. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault idő nélkül
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:15.421
12. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:15.508
13. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:15.536
14. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:15.709
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:15.718
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:15.878
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:16.885
18. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:16.538
19. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:17.404
20. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:17.947
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:18.096
22. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:18.476
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:19.310
24. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari idő nélkül
*Schumachert öt rajthellyel hátrébb sorolják
**Maldonadót tíz rajthellyel hátrébb sorolják
A RAJTSORREND A BÜNTETÉSEK UTÁN
1. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Michael Schumacher német Mercedes
7. Felipe Massa brazil Ferrari
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
11. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
13. Bruno Senna brazil Williams-Renault
14. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
15. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault
18.
Vitalij Petrov
orosz
Caterham-Renault
19. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
20. Timo Glock német Marussia-Cosworth
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth
22. Charles Pic francia Marussia-Cosworth
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth
24. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari
A SZAKASZOK EREDMÉNYEI
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ 3. SZAKASZ
1. Hülkenberg 1:15.418 1. Massa 1:14.911 1. Schumacher 1:14.301
2. Kobajasi 1:15.648 2. Rosberg 1:15.022 2. Webber 1:14.381
3. Grosjean 1:15.718 3. Maldonado 1:15.026 3. Rosberg 1:14.448
4. Vettel 1:15.757 4. Webber 1:15.035 4. Hamilton 1:14.583
5. Schumacher 1:15.873 5. Schumacher 1:15.062 5. Grosjean 1:14.639
6. Räikkönen 1:15.889 6. Alonso 1:15.128 6. Alonso 1:14.948
7. Rosberg 1:15.900 7. Hamilton 1:15.166 7. Massa 1:15.049
8. Senna 1:15.923 8. Grosjean 1:15.219 8. Räikkönen 1:15.199
9. Massa 1:15.983 9. Vettel 1:15.234 9. Maldonado 1:15.245
10. Webber 1:16.013 10. Räikkönen 1:15.322 10. Vettel idő nélkül
11. Maldonado 1:16.017 11. Hülkenberg 1:15.421
12. Di Resta 1:16.062 12. Kobajasi 1:15.508
13. Hamilton 1:16.063 13. Button 1:15.536
14. Alonso 1:16.153 14. Senna 1:15.709
15. Ricciardo 1:16.360 15. Di Resta 1:15.718
16. Button 1:16.399 16. Ricciardo 1:15.878
17. Vergne 1:16.491 17. Vergne 1:16.885
18. Kovalainen 1:16.538
19. Petrov 1:17.404
20. Glock 1:17.947
21. De la Rosa 1:18.096
22. Pic 1:18.476
23. Karthikeyan 1:19.310
24. Pérez idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik