Räikkönen csalódott, Schumi megúszta büntetés nélkül

Vágólapra másolva!
2012.06.24. 17:44
null
Fernando Alonso, Kimi Räikkönen és Michael Schumacher hét éve állt így együtt a dobogón (Fotó: Reuters)
Fernando Alonso nehezen tudta szavakba önteni, mit is érez a valenciai Európai Nagydíj megnyerése után, míg Kimi Räikkönen ugyanolyan nyomott volt a második helyezése miatt, mint a korábban a második helyről kieső Romain Grosjean az autója meghibásodását követően. Michael Schumacher nagyon boldog, hogy a 2006-os Kínai Nagydíj után ismét dobogóra állhatott, ez a hármas a 2005-ös Francia Nagydíj óta nem állt együtt a pódiumon ugyanebben a sorrendben.

 

Fernando Alonso érzelmesen beszélt a valenciai Európai Nagydíjon aratott győzelméről, a Ferrari spanyol pilótája a levezető körben leállította autóját, és hosszú percekig ünnepelt együtt a lelátón ülő szurkolókkal. A kétszeres világbajnok büszke a hazájára, s a labdarúgó Eb-t sem hagyta ki a verseny utáni nyilatkozatából.

A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

„Nem tudom szavakba önteni, mit érzek, csodálatos megnyerni a hazám nagydíját – mondta Alonso, aki eddig egyszer nyert Spanyolországban, 2006-ban a barcelonai Spanyol Nagydíjon diadalmaskodott. – Barcelonában egyszer sikerült, és ez most ugyanolyan felemelő érzés. A lelátók tele voltak spanyol zászlókkal, a spanyol labdarúgó-válogatott szombat esti Eb-sikere után különösen boldog vagyok, hogy hozzá tudtam járulni hazám öröméhez ezekben a gazdaságilag nehéz időkben. Talán ez életem legszebb győzelme."

A spanyol a verseny előtt azt kérte a spanyol szurkolóktól, csillapítsák vágyaikat, a 11. helyről indulva ezen a kikötői pályán ugyanis nem lát esélyt arra, hogy egyáltalán a dobogóért harcoljon.

„Az időmérő után őszintén nem hittem benne, hogy a dobogóért csatázhatok, de amikor a biztonsági autó mögött a harmadik helyen haladtam, bíztam benne, hogy ott lehetek a dobogón. Grosjean megelőzése és Vettel kiesése után nagyon hosszú lett a verseny vége, nehéz elmondani, mit is érzek" – folytatta Alonso.

Kimi Räikkönen elismerte, a futam végére elkoptak a gumijai, így hiába előzte meg Lewis Hamiltont, Alonsót már nem tudta utolérni. A finn nem elégedett a második hellyel, győzni akart.

„A végére mindenkinek elkoptak a gumijai, az enyémek is. Hamiltont még meg tudtam előzni, de a győzelemre már nem volt esélyem – mondta Räikkönen, aki a Bahreini Nagydíj után az idén másodszor lett második, elsőként ő tudott duplázni az idén a 2. helyezettek között. – Nagyon jól rajtoltam, de a célegyenes gyors ívében Maldonado elém került, ritmust vesztettem, és visszacsúsztam. Sikerült talpra állnom, jó versenyem volt nagy csatákkal, de a második helynél eggyel jobbat vártam."

A visszatérése óta először az első háromban végző Michael Schumacher Jack Brabham 1970-es Francia GP-n elért 3. helyezése óta a legidősebb Formula–1-es dobogós lett. A német a hajrában azt sem tudta, hányadik helyen állt, de végül megtörte 2006 óta tartó várakozását.

„Nem hittem volna, hogy sikerül feljönnöm a dobogóra, el sem hittem a srácoknak a leintéskor, amikor a rádión a fülemre mondták, hogy harmadik lettem. Az utolsó körök annyira kaotikussá váltak, hogy azt sem tudtam igazán, hol állok. Többször is közel kerültem a dobogós helyezéshez, de itt nagyon különleges módon jött el a pillanat" – mondta Schumacher, akinek izgulnia kellett a helyezése megtartásáért.

A 4. helyen célba érő Mark Webber ugyanis panaszt tett ellene, mert mögötte haladva látta, ahogyan a sárga zászlós figyelmeztetés ellenére használta a DRS-ét, ami szigorúan tilos, és amiért Sebastian Vettel a barcelonai viadalon boxutcai áthajtásos büntetést kapott.

Schumi végül megúszta szankció nélkül, a sportfelügyelők ugyanis úgy látták, nem jutott előnyhöz a DRS használatával, és esete alapjaiban különbözött Vettel barcelonai kihágásától.

EURÓPAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:44:16.649
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 6.421 mp h.
3. Michael Schumacher német Mercedes 12.639 mp h.
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault

13.628 mp h.

5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 19.993 mp h.
6. Nico Rosberg német Mercedes 21.176 mp h.
7. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 22.866 mp h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 24.653 mp h.
9. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 27.777 mp h.
10. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 34.630 mp h.
11. Bruno Senna brazil Williams-Renault 35.961 mp h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 37.041 mp h.
13. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:15.871 p h.
14. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:34.654 p h.
15. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:36.551 p h.
16. Felipe Massa brazil Ferrari 1 kör h.
17. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1 kör h.
18. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1 kör h.
19. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 2 kör h.*
*nem ért célba
FELADTÁK megtett körök
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 40
Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 33
Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 33
Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 26
NEM INDULT
Timo Glock német Marussia-Cosworth betegség miatt
Leggyorsabb kör: Rosberg (54. kör) 1:42.163
A VB ÁLLÁSA
Győzelem
Dobogó
Pontszerzés
Pont
1. Fernando Alonso 2 4 8 111
2. Mark Webber 1 1 7 91
3. Lewis Hamilton 1 4 7 88
4. Sebastian Vettel 1 2 6 85
5. Nico Rosberg 1 2 6 75
6. Kimi Räikkönen 3 7 73
7. Romain Grosjean 2 4 53
8. Jenson Button 1 2 4 49
9. Sergio Pérez 2 4 39
10. Pastor Maldonado 1 1 3 30
11. Paul di Resta 5 27
12. Kobajasi Kamui 4 21
13. Michael Schumacher 1 3 17
14. Nico Hülkenberg 4 17
15. Bruno Senna 3 15
16. Felipe Massa 3 11
17. Jean-Eric Vergne 1 4
18. Daniel Ricciardo 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 176
2. McLaren-Mercedes 137
3. Lotus-Renault 126
4. Ferrari 122
5. Mercedes 92
6. Sauber-Ferrari 60
7. Williams-Renault 45
8. Force India-Mercedes 44
9. Toro Rosso-Ferrari 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik