Button még az eső eleredte előtt megfutotta leggyorsabb körét, aminek megjavítására senki sem kapott esélyt (Fotó: Reuters)

 

Az edzés megkezdése előtt az időjárás a pályán nem sokban különbözött attól, ahogy befejeződött az első másfél órás száguldás, csak éppen sűrű felhőket fújt a szél a kikötő irányába. A 31 fokos aszfaltra a 23 fokos hőségben azonnal számos versenyző kihajtott,köztük Kimi Räikkönen is, aki délelőtt kormányművének átépítése miatt nem száguldhatott.

Az első mért kör Pérezé volt, a tavaly itt súlyos balesetet szenvedett mexikói 1:18.8-cal kezdett, két és fél másodperccel rosszabb eredménnyel, mint amilyennel az éllovas Alonso az első tréninget zárta – de közel két másodperccel jobbal, mint amilyet csapattársa, a második leggyorsabb korai kört futó Kobajasi elért.

Mark Webber, a futam 2010-es győztese

A japán aztán másodszorra 1:17.5-öt futott, és az élre állt. A felhők közeledése okozta rémületben zsúfolttá vált pályán a korai hajtásban Hamilton, Schumacher, majd Button állt az élre, a futamot 2009-ben megnyerő angol 1:17.095-tel állt nyolc perccel az edzés megkezdése után.

Elsőként Alonso ment be 1:17 alá (66 ezreddel), majd Maldonado állt az élre. Alonso 1:16.661-gyel visszavette az első helyet, a szél pedig fenyegetően megélénkült.

Button a szuperlágy gumikon (amelyek szintén a szokásosnál korábban előkerültek a közelgő vihar miatt) 1:15.746 perccel, azaz a nap legjobb eredményével az élre állt, Grosjean 392 ezredre megközelítette.

A többiek is a piros feliratú abroncsokra váltottak, miközben szemerkélni kezdett az eső, az aszfalt hőmérséklete pedig két fokot csökkent.

A pilóták a boxba hajtottak, a pályára csendessé vált. Negyedóra volt arra az eső előtt, hogy a száraz pályán gyakoroljanak a csapatok. A vizes aszfalton is megérné száguldani, szombatra és vasárnapra ugyanis esőt jósoltak – igaz, csütörtökre meg azt mondták, végig napos idő lesz…

Az edzés előtt Bernie Ecclestone arról beszélt, hogy a Pirelli felülmúlta várakozásait az idei gumikkal, és hogy a tökéletes F1-hez csupán az időmérő 3. szakaszára tervezett speciális abroncsok hiányoznak. (Ide kattintva elolvashatja Ecclestone véleményét)

A 30. percben az eső nem esett elég intenzíven ahhoz, hogy akár az intermediate gumik felkerüljenek az autókra, de a slickekkel túlságosan veszélyes lett volna kimenni a pályára. A Meteo France ekkor jelezte a csapatoknak, hogy még negyedórán át nem változik az idő, csak szemerkél az eső.

A csepergésben Alonso, Räikkönen és Glock a pályára hajtott. Alonso a lágy gumikon négy másodperccel maradt el Button legjobbjától.

 
Ideális Ív: TeleobjektÍV – James Hunt emlékére

Bár a versenyigazgató még a 40. percben is vizesnek nyilvánította a pályát, egyre többen kimerészkedtek a boxból. Räikkönen az idolja, James Hunt bukósisak-festésében száguldott a Lotusszal.

Javítania értelemszerűen senkinek sem sikerült a 27 fokosra hűlő aszfalton.

A versenyigazgatóság jelezte a csapatoknak, hogy csúszós a pálya, ne nagyon kísérletezzenek, mert valaki a falnak megy. Ki is ürült ismét a pálya.

Az 54. percben Kobajasi tett egy próbakört az intermediate gumikon, de azonnal visszament a boxba. Az esőfelhők lassan, de biztosan közeledtek, és intenzívebb csapadékkal fenyegettek. „Sajnáljuk a lelátón ülőket" – írta a Sauber a twitteren.

59. MONACÓI NAGYDÍJ 
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

Az alagút után volt a legvizesebb a pálya. A két Toro Rosso kipróbálta az intermediate gumikat.

Ezeket később többen is felrakatták, és kipróbálták,mit tudnak az enyhén nedves aszfalton. Húsz perccel az edzés vége előtt azonban esélytelennek tűnt, hogy bárki is megközelítené Button eredményét. Bruno Senna a bukótérbe futott, a pályabírók csak nehezen tudták visszatolni a pályára.

A pilóták az utolsó percekig próbálgatták, mit tudnak a vizes pályán, az eső pedig hol eleredt, hol csillapodott.

Kovalainen négy és fél perccel a vége előtt a bukótérbe kormányozta autóját, amelyből kiszállt – a Caterham finn pilótája az első után a második tréninget is a pálya szélén fejezte be, de ezúttal legalább nem kellett piros zászlóval megszakítani az edzést.

Az utolsó pillanatokban így a finn pilótán, a HRT párosán és Bruno Sennán kívül mindenki a pályán száguldott, hogy felkészüljön a várhatóan esős szombati folytatásra.Rajtgyakorlatokat is végezhettek az edzés végén, amely még értékes lehet.

MONACÓI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS 
1. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:15.746 átlag: 158.741 km/ó 17 kör
2. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:16.138 0.392 mp h. 19
3. Felipe Massa brazil Ferrari 1:16.602 0.856 21
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:16.661 0.915 23
5. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:16.820 1.074 20
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:17.021 1.275 15
7. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:17.148 1.402 23
8. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:17.153 1.407 22
9. Michael Schumacher német Mercedes 1:17.293 1.547 11
10. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:17.303 1.557 21
11. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:17.375 1.629 19
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:17.395 1.649 21
13. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:17.655 1.909 18
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.800 2.054 25
15. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 1:18.251 2.505 24
16. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:18.440 2.694 25
17. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:18.522 2.776 22
18. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:18.808 3.062 26
19. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:19.267 3.521 25
20. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1:19.309 3.563 29
21. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:20.029 4.283 13
22. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:20.240 4.494 21
23. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:20.631 4.885 12
24. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:20.886 5.140 10