Lewis Hamilton: Nagyon erős autóm van

Vágólapra másolva!
2010.03.26. 13:58
null
Lewis Hamilton a legjobb időt érte el a második szabadedzésen (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton (McLaren) optimistán nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj vasárnapi futamával kapcsolatban, miután a mai második szabadedzésen ő volt a leggyorsabb. A brit pilóta úgy érzi, Melbourne-ben még sohasem volt annyira erős az autója, mint most. Hozzá hasonlóan derűlátó volt a napot gyengén kezdő, de végül 4. helyen záró Michael Schumacher is. A Ferrarik a vártnál gyengébben szerepeltek, de Stefano Domenicali csapatfőnök ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget.

„Jó érzés újra Melbourne-ben versenyezni, mert nagyon szeretem ezt a pályát. Úgy gondolom, a bahreini időeredményekhez képest sikerült javulnunk, az autóink is jobbak lettek a két héttel ezelőtti állapothoz képest. Nagyon optimisták vagyunk. Azt hiszem, ezen a pályán még sohasem volt ennyire erős autóm, és ez biztató jel a vasárnapi futamra nézve" – nyilatkozta Hamilton az Ausztrál Nagydíj második szabadedzését követően, melyen ő volt a leggyorsabb, megelőzve csapattársát, a második időt autózó Jenson Buttont.

A harmadik helyen a hazai közönség előtt versenyző Mark Webber zárt, a Red Bull pilótája elsősorban az eső miatt panaszkodott a tréninget követően.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Sajnos a beállításokat jócskán megzavarta az esős időjárás, ami minden pilóta rémálma. Egy nedves pályán a tesztelés nem annyira hatékony, és a pályát sem tudják kellőképpen megismerni a versenyzők. Ennek ellenére természetesen hasznos volt a két edzés" – mondta Webber, aki az első gyakorlást még a 14. helyen fejezte be.

A nap egyik legnagyobb fejlődését a német Michael Schumacher érte el a a Mercedes volánja mögött, aki előbb a 12. időt autózta, majd a második tréningen sokáig csak a 20. helyen állt, de a hajrában óriásit lépett előre, s végül 4. lett.

„Ahogy az lenni szokott, a pénteki szabadedzések után még nehéz egy pilóta teljesítményét értékelni, mégis, azt hiszem, elégedett lehetek magammal. Mondom ezt az első edzés tizenkettedik helye ellenére. A második edzésen az eső nagyon zavaró volt, de levontuk a következtetéseket, ezekből profitálhatunk a továbbiakban. Az edzés végén versenyképes időket mentünk, ami mindenképpen biztató a hétvégére nézve" – mondta Schumacher.

Jól szerepeltek a két tréningen a Reanult-k: az elsőn a lengyel Robert Kubica volt a leggyorsabb, a másodikon pedig az újonc Vitalij Petrov az 5. helyet szerezte meg.

„Ma reggel minden tökéletesen működött. Ez a pálya nagyon különbözik mind a bahreinitől, mind azoktól a helyszínektől, ahol a tél folyamán tesztelni tudtunk. A második szabadedzésen nedves volt az aszfalt, így néhány körben köztes gumikat kellett feltennünk" – értékelt a második tréning után Kubica.

A nap „vesztesei" a Ferrarik voltak. Bár azt mindenki tudja, hogy a szabadaedzésekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a Ferrari-szurkolókat bizonyára meglepte, hogy a második tréningen a spanyol Fernando Alonso és a brazil Felipe Massa sem került be a legjobb tíz közé.

„Volt egy előre eltervezett programunk a napra, melynek a két különböző keverékű gumik kipróblásáa volt a lényege, de ezt keresztülhúzta az időjárás. Persze erre nem hivatkozhatunk, hiszen minden csapat számára ugyanazok voltak a körülmények" – kezdte a szabadedzések értékelését a Ferrrai csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki szerint hasonló helyzetben vannak, mint Bahreinben, ahol a szabadedzéseken szintén nem szerepeltek jól, de a versenyen az első két helyet szerezték meg.

„Ahogy Bahreinben, úgy most is az időmérő lesz igazán fontos, sokat számít majd, hogy a lehető legjobb pillanatban menjünk ki a pályára, amelyen különösen az első két szekcióban elért idő lehet döntő a végső idő szempontjából" – fogalmazott Domenicali.

 FORMULA–1, AUSZTRÁL NAGYDÍJ
2. SZABADEDZÉS
 1. HamiltonMcLaren-Mercedes1:25.801 13
 2. ButtonMcLaren-Mercedes1:26.076+ 0.27516
 3. WebberRed Bull-Renault1:26.248+ 0.44722
 4. SchumacherMercedes1:26.511+ 0.71016
 5. PetrovRenault1:26.732+ 0.93126
 6. BuemiToro Rosso-Ferrari1:26.832+ 1.03129
 7. SutilForce India-Mercedes1:26.834+ 1.03322
 8. LiuzziForce India-Mercedes1:26.835+ 1.03417
 9. BarrichelloWilliams-Cosworth1:26.904+ 1.10325
10. RosbergMercedes1:26.956+ 1.15522
11. KubicaRenault1:27.108+ 1.30728
12. De la RosaSauber-Ferrari1:27.108+ 1.30725
13. KobajasiSauber-Ferrari1:27.455+ 1.65423
14. HülkenbergWilliams-Cosworth1:27.545+ 1.74425
15. AlonsoFerrari1:29.025+ 3.22420
16. VettelRed Bull-Renault1:29.134+ 3.33319
17. MassaFerrari1:29.591+ 3.79021
18. KovalainenLotus-Cosworth1:29.860+ 4.05915
19. AlguersuariToro Rosso-Ferrari1:30.510+ 4.70943
20. TrulliLotus-Cosworth1:30.695+ 4.89417
21. GlockVirgin-Cosworth1:32.117+ 6.3169
22. Di GrassiVirgin-Cosworth NA 2
23. ChandhokHispania-Cosworth NA 1
24. SennaHispania-Cosworth NA  
FORMULA–1, AUSZTRÁL NAGYDÍJ
1. SZABADEDZÉS
 1. KubicaRenault1:26.927 22
 2. RosbergMercedes1:27.126+ 0.19918
 3. ButtonMcLaren-Mercedes1:27.482+ 0.55522
 4. MassaFerrari1:27.511+ 0.58418
 5. VettelRed Bull-Renault1:27.686+ 0.75923
 6. AlonsoFerrari1:27.747+ 0.82021
 7. HamiltonMcLaren-Mercedes1:27.793+ 0.86622
 8. BuemiToro Rosso-Ferrari1:28.014+ 1.08721
 9. PetrovRenault1:28.114+ 1.18725
10. LiuzziForce India-Mercedes1:28.192+ 1.26518
11. Di RestaForce India-Mercedes1:28.537+ 1.61025
12. SchumacherMercedes1:28.550+ 1.62319
13. AlguersuariToro Rosso-Ferrari1:28.572+ 1.64521
14. WebberRed Bull-Renault1:28.683+ 1.75622
15. De la RosaSauber-Ferrari1:29.465+ 2.53813
16. BarrichelloWilliams-Cosworth1:29.712+ 2.78518
17. HülkenbergWilliams-Cosworth1:30.249+ 3.32226
18. KobajasiSauber-Ferrari1:31.588+ 4.6615
19. TrulliLotus-Cosworth1:31.652+ 4.72513
20. KovalainenLotus-Cosworth1:31.654+ 4.72726
21. Di GrassiVirgin-Cosworth1:32.831+ 5.90425
22. ChandhokHispania-Cosworth1:33.401+ 6.47424
23. SennaHispania-Cosworth1:34.251+ 7.32419
24. GlockVirgin-Cosworth1:34.924+ 7.9988

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik