Hill: Schumacher versenyeket nyer jövőre

Vágólapra másolva!
2010.12.07. 15:09
null
Hill szerint Schumacher jövőre bizonyít kritikusainak (Fotó: Action Images – archív)
Damon Hill, 1996 Formula–1-es világbajnoka szerint a 2011-es idénynek Sebastian Vettel lesz a legnagyobb esélyese, de Michael Schumacher is nyer majd néhány futamot.

„Úgy gondolom, Vettel nagyon jó pilóta – kezdte nyilatkozatát Damon Hill, a britek korábbi világbajnoka. – Az elmúlt néhány szezonban is az élmezőny tagja volt, és úgy vélem, a mostani világbajnoki címe felszabadítja, képes lesz arra, hogy kicsit lazítson, relaxáljon. És ha egy versenyző jól érzi magát a bőrében, akkor még veszélyesebb lehet a riválisaira – legalábbis szerintem – , mivel lekerül róla a nyomás egy része. Még nagyon fiatal, és úgy vélem, hogy sok világbajnoki címet nyer még visszavonulása előtt."

SZAVAZÁS

Ön szerint nyer futamot 2011-ben Michael Schumacher?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

1996 világbajnoka szerint Vettel lesz a 2011-es Formula–1-es idény favoritja, de úgy véli, hogy a McLaren pilótái megszorongathatják a címvédő németet.

„A McLaren mindig is olyan istálló volt, amely képes volt arra, hogy technikai újítások révén gyorsan előnyt szerezzen magának, és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban is meglepnek minket néhány újítással. Biztosan mondhatom, hogy nem fognak lazsálni a téli szünetben" – mondta az 50 éves korábbi klasszis, aki pályafutása során nem szerepelt a McLaren-istállónál (a Brabham, a Williams, az Arrows és a Jordan csapataiban versenyzett).

Hill korábbi nagy riválisáról, a jelenleg a Mercedesnél versenyző Michael Schumacherről is beszélt, és elmondta, sokakkal ellentétben nem gondolja azt, hogy a hétszeres világbajnok hibát követett volna el a visszatéréssel – sőt, biztos benne, hogy a német pilóta jövőre ismét felállhat majd a dobogó legmagasabb fokára.

„Nem gondolom, hogy lejáratta vagy megszégyenítette volna magát. Egyszerűen csak a példája is mutatja, hogy milyen nehéz a visszatérés. Azt hiszem, ahogy az ember öregszik, egyre nehezebb gyorsnak lennie, de biztos vagyok benne, hogy Michael nem adja fel. Biztosra mondom, hogy új kihívásként fogja fel a helyzetet, és ránk fog cáfolni, nyer majd néhány versenyt jövőre" – jelentette ki Hill.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik