Háromautós csapatok jöhetnek, a dupla pontos idényzáró mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.19. 18:14
null
Ha bejön Ecclestone terve, csak nyolc istálló marad az F1-ben (Fotó: Reuters)
Hiába tettek úgy az F1-es csapatvezetők, mintha kinevetnék Adam Parr korábbi Williams-csapatfőnök ama kijelentését, miszerint jövőre nyolc háromautós csapat alkotja az F1 mezőnyét, Bernie Ecclestone szerint van valóságalapja. Hamarosan ki is derülhet, mi lesz a kiscsapatokkal, és szükség lesz-e az átalakításra, aminek Jenson Button nem örülne, Kobajasi Kamui viszont szívesen lenne harmadik pilóta valamelyik nagy istállónál.  Ecclestone azt az örömhírt is közölte, hogy ha nem válik be a dupla pontos idényzáró, a jövő évi szabályzatból törölni fogják.

Az Olasz Nagydíj után Adam Parr, a Williams korábbi csapatfőnöke azt írta a Twitterre, hogy ez az utolsó év az F1-ben az eddig ismert módon, jövőre ugyanis 11 helyett csak nyolc csapat lesz, s mindegyik három-három autót indít. A csapatfőnökök csak legyintettek, hogy mindez badarság, s nem véletlen, hogy Parr már rég nincs az F1-ben.

7. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Alonso a két Mercedes előtt Szingapúrban
2. szabadedzés: Hamilton az élen Alonso előtt, Rosberg a 13.
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny (61 kör, 308.828) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Alonso szomorú a Vettel-cserés pletykák miatt
Enyhítik a rádiós korlátozást, a java csak jövőre jön
Wolff: Megrázó, hogy Rosberg és Hamilton ellenségek

Erre jött Bernie Ecclestone, aki pénteken Szingapúrban elmondta, igenis volt valóságtartalma Parr üzenetének.

„Még két-három verseny eltelik, és megtudjuk, mi lesz. Mindig is az volt a terv, hogy ha három csapat megszűnik, a megmaradó nyolc csapat három autót indít – mondta Ecclestone. – Szerintem ennek így lenne értelme. Sokkal szívesebben látnék három Ferrarit és minden topcsapattól három autót, mint küszködő kiscsapatok autóit. A megegyezés közel van."

A Marussia és a Caterham a túlélésért küzd, utóbbi esélyei szinte a nullával egyenlőek, míg az orosz licenccel induló istálló mögül is kivonult a korábbi tulajdonos, és most állítólag azzal a kanadai milliárdossal tárgyalnak, aki a Sauberrel nem tudott megegyezni. A Sauber és Lotus is súlyos anyagi problémákkal küzd, s nem segít rajtuk, hogy a tehetős csapatok nem hajlandóak megegyezni a költségvetés korlátozásáról.

Monisha Kaltenborn, a meghiúsult orosz kapcsolat miatt vergődő Sauber csapatfőnöke Szingapúrban nem tudta megerősíteni, hogy sikerül életben tartani a csapatot a 2015-ös szezonra.

„Egyelőre az a terv, hogy a Sauber jövőre is a rajtrácson lesz – mondta az osztrák-indiai hölgy. – Nem rémes a helyzetünk, de nehéz. Egy darabig még az is marad, mostanában ugyanis nagyon nehéz szponzorokat találni. Az új motorok miatt költségesebb a szereplés, de mivel a következő szezonra nem változnak meg az alapvető szabályok, az idei fejlesztéseinket átvihetjük 2015-re. Az életben maradáshoz erős szponzorok vagy befektetők is kellenek, a Sauber múltjában mindkettő szerepelt már, nem lenne újdonság."

A nagy csapatok képviselői közül sem mindenki örülne, ha megvalósulna a terve, ha megvalósulna a terv.

„Így is rengeteget dolgoznak a csapatok, hát, még ha három autó lesz. És képzeljék el, ha jövőre is lesz olyan kiemelkedő csapat, mint most a Mercedes, könnyen előfordulhat, hogy a versenyek többségén csak egy istálló versenyzői állnak fel a dobogóra – mondta Jenson Button. – Mindig is voltak kiscsapatok, nagyon hasznos szereplői a sportágnak, rengeteg fontos személyiséget rejtenek. Persze, jó lenne, ha nem lennének súlyos problémáik, de az F1 mindig is ilyen volt."

Ugyanakkor Kobajasi Kamui, a Caterham pilótája abban bízik, hogy megvalósul a nyolcszor hármas terv, így ugyanis várhatóan megszűnne a fizető pilóta intézménye. Az idén neki is egymillió dollárt kellett fizetnie, hogy versenyezzen a Caterhamnél, de a Belga Nagydíjon így is kikerült az autóból, s a német André Lotterer kapott lehetőséget. A japán szerint egyelőre az sem biztos, hogy a hazai versenyén autóba ülhet.

7. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
A helyszín: Szingapúr, Marina-öböl
A pálya hossza: 5065 méter
Kanyarok száma: 23 (14 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 61 kör (308.828 km)
Gumitípusok: lágy, szuperlágy
Körrekord: 1:42.841 (Sebastian Vettel, Red Bull-Renault, 2013)
Tavalyi pole pozíció: 1: 42.841 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:48.574 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Fernando Alonso (Ferrari), 3. Kimi Räikkönen (Lotus)
Győzelmek a pole-ból: 4
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Fernando Alonso (2008) 15.
Győztesek: Vettel 3, Alonso 2, Hamilton

„Egyelőre csak az biztos, hogy Szingapúrban indulok. Nincs pénzem, de szerződésem van a szezon végéig. Az F1-ben persze ez semmit sem jelent, ez nem új – mondta Kobajasi, aki 2009 végén a Toyota pilótájaként mutatkozott be az F1-ben, ami nem feltétlenül előny a McLarenhez csatlakozó Hondánál. – Semmi közöm a Hondához, ismerek néhány embert ott, de nem az F1-es részlegnél. Tetszik az ötlet, hogy a topcsapatok esetleg három autót indíthatnak, talán lenne lehetőségem valamelyiknél. Továbbra is az a célom, hogy F1-es pilóta maradjak."

A rádiós korlátozásról – amely a Szingapúri Nagydíjon végül csak részben valósul meg, a nagy részét a 2015-ös szezon elejétől vezetik be – Felipe Massa mondta el a legmarkánsabb véleményt.

„Vicces, hogy az egyik pillanatról a másikra változtatnak. Ez nem a megfelelő pillanat. Az autók kényesek az idén, bonyolult a hajtáslánc, ha nem figyelünk rá oda, sok olyan eset lehet, mint Lewis Hamiltonnál a Magyar Nagydíj időmérőjén, amikor lángra kapott az autója. Szerintem csak annyi történt, hogy valaki túl sokat beszélgetett a régi öreg pilótákkal, akik szerint nekik sokkal nehezebb volt, mint most nekünk, pedig fogalmuk sincs arról, milyen a mai autót vezetni" – mondta Massa.

A szabálymódosítgatásokat ellenzők legalább annak örülhetnek, hogy Ecclestone először jelezte, újragondolhatják a dupla pontos idényzárót. Persze az idei Abu-dzabi Nagydíjon még biztosan 50 pont jár a győzelemért 25 helyett, de „meglátjuk, milyen hatással lesz. Jó ötletnek tűnt, az volt a célja, hogy izgalmas maradjon az utolsó verseny is, ne csak bemutató futamokat tartsunk az idény végén. Ha rosszul sül el, vagy nincs jelentősége, kivesszük a szabálykönyvből" – mondta Ecclestone.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:47.490 átlag: 169.634 km/ó 25 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:47.623 0.133 mp h. 28
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:47.790 0.300 28
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:48.031 0.541 29
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:48.041 0.551 5
6. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:48.358 0.868 33
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:48.435 0.945 30
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:48.653 1.163 30
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:48.751 1.261 30
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:48.770 1.280 31
11. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:48.800 1.310 33
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:49.062 1.572 33
13. Nico Rosberg német Mercedes 1:49.075 1.585 30
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:49.139 1.649 13
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:49.170 1.680 34
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:49.290 1.800 36
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:49.361 1.871 29
18. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:49.971 2.481 28
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:50.612 3.122 24
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:51.558 4.068 21
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:52.075 4.585 33
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:52.936 5.446 31
1. SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:49.056 átlag: 167.198 km/ó 16 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:49.178 0.122 mp h. 23
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:49.205 0.149 24
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:49.874 0.818 27
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:50.122 1.066 21
6. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:50.539 1.483 11
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:50.783 1.727 19
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:50.922 1.866 21
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:50.990 1.934 26
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:51.131 2.075 23
11. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:51.217 2.161 24
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:51.604 2.548 23
13. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:51.953 2.897 20
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:52.125 3.069 25
15. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:52.146 3.090 19
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:52.171 3.115 15
17. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:52.237 3.181 22
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:52.906 3.850 26
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:54.113 5.057 15
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:54.475 5.419 26
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:54.607 5.551 21
22. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:55.170 6.114 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik