Hármasban az igazi – Zsoldos Barna jegyzete

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 22:58

Isten hozta a Mercedest újra az élmezőnyben – még ha sejtjük is, hogy a vasárnapi Formula–1-es Brit Nagydíjon mutatott teljesítményt nem mindenhol tudja majd megismételni a csapat. Az mindenesetre biztos, hogy a fantasztikusan izgalmas silverstone-i futamhoz rengeteget hozzátett Lewis Hamilton hirtelen megtáltosodása. A brit pálya tükörsima aszfaltfelülete és lendületes kanyarjai lehetővé tették, hogy a Mercedes megvillantsa a benne rejlő potenciált, ami ezúttal konkrétan a győzelemhez is elég lehetett volna. Hamilton ugyanis jóval frissebb gumikon várta a futam hajráját, mint az élen álló Ferrari-pilóták, és ha a végén nem jön a biztonsági autó, bizony le is vadászhatta volna őket.

Mindig az F1 valódi ünnepét jelentik azok a versenynapok, amelyeken három csapat pilótái szállhatnak harcba a győzelemért, hiszen ilyenkor jóval több a változó, és a főszereplőknek sokkal több fronton kell helytállniuk. A Brit Nagydíj elején például a Red Bull-os Max Verstappen kényszerítette hibára a ferraris Carlos Sainzot, hogy a futam középső szakaszában már a mercedeses Hamilton okozzon kellemetlen pillanatokat a spanyolnak, csapatutasításra, később pedig nehéz stratégiai döntésekre késztetve a maranellói istállót. Amikor aztán a biztonsági autó összehúzta a mezőnyt, már Sergio Pérez, Charles Leclerc és Lewis Hamilton parádés küzdelme szórakoztatta a nézőket, mind más-más csapat színeiben.

Az elmúlt években sajnos kifejezetten ritkán adódtak hasonló helyzetek, habár a Red Bull egy-egy felvillanása 2017-2018 környékén felüdülést jelentett a Mercedes–Ferrari vb-harcban. Noha a brackley-i istálló silverstone-i teljesítményéből nem feltétlenül lehet hosszú távú következtetéseket levonni, legalább felvillantja annak lehetőségét, hogy a három topcsapat az előttünk álló idények valamelyikében hasonló szintre kerül. Egészen kivételes, de annál ritkább élmény, amikor kettőnél több istálló pilótái küzdenek meg az utolsó futamig a vb-címért, ilyesmire legutóbb 2010-ben, előtte pedig csak az 1980-as években volt példa.

Vajon a Red Bull, Ferrari, Mercedes trió megajándékozza valami hasonlóval az új generációs F1-es rajongókat?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik