Hamilton végre Valenciában is diadalmaskodna

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 11:57
null
Hamilton győzelemre hajt Valenciában (Fotó: Action Images – archív)
Lewis Hamilton a legutóbbi két versenyt megnyerte, ezzel feljött a vb-pontverseny hetedik helyéről az elsőre. A McLaren angol pilótája Valenciában ismét győzelemre tör, pályafutása során először diadalmaskodhatna egymás után három nagydíjon.

Lewis Hamilton két éve és tavaly is a második helyen zárta a valenciai Európai Nagydíjat, a spanyol város kikötőjében 2008-ban megépített pályán egyedül ő állhatott fel a dobogóra mindkét futam után. A vb-éllovas azonban nem nyugszik, a dobogó legfelső fokára vágyik. Az idén kiváló lehetősége van rá, a McLaren ugyanis pazar formának örvend, ráadásul a 2008-as világbajnok két futam óta verhetetlen.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Jó lenne végre nyerni Valenciában. Szeretem ezt a pályát, ráadásul a vonalvezetése fekszik is a kocsimnak, úgyhogy nagyon jók az előjelek – mondta Hamilton, aki nem szívesen hasonlítja a monacói pályához a spanyolországit, pedig mindkettő a kedvencei közé tartozik. – Valencia sokkal »megbocsátóbb«, mint Monte-Carlo, hiszen itt nagyobbak a bukóterek. Többet kísérletezhetsz a féktávval, mert ha elszúrod, nem mész neki a falnak, van helyed a korrigálásra. Az első évben még nem így volt, de tavaly hátrább tették a falakat, ami csökkentette a kockázatot. Itt megteheted azt, amit Monacóban nem, és ettől kevésbé tiszteled a pályát."

A hat viadal után a vb-pontverseny hetedik helyén szerénykedő Hamilton két győzelmével a tabella élére repült, s idén először vezeti a világbajnokságot. A McLaren-Mercedes leszorítóerő terén még nincs egy szinten a Red Bull-Renault-val, de ahogy Montrealban, Valenciában is a szokásosnál kisebb szerepet kap az aerodinamika által generált tapadás, s nő a légellenállás jelentősége.

A McLaren által feltalált F-csatornát az élcsapatok közül – természetesen a wokingiak mellett – nemcsak a Ferrari teszi fel autóira Valenciában, hanem a Red Bull is, de mivel a másik két gárda még nem tudta tökéletesíteni a magas végsebességet generáló eszközét, a McLaren előnyben lehet.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik