Hamilton: Mostantól úgy küzdök, mint még soha

Vágólapra másolva!
2010.09.16. 15:59
null
Hamilton Szingapúrban ismét a győzelemre hajt (Fotó: Action Images - archív)
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája azt ígéri a számára balszerencsés Olasz Nagydíj után, hogy „minden eddiginél keményebben küzd” azért, hogy megszerezze pályafutása második világbajnoki címét.  

„Ha rossz eredményt érsz el, úgy érzed, cserbenhagytad a csapatot. Így most minden eddiginél keményebben küzdök a szezon hátralévő részében” – fogadkozott Lewis Hamilton.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Szingapúri Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Az utóbbi három versenyből egyet megnyertem, a másik kettőn viszont nem értem célba. Noha ez összességében nem annyira rossz, mégis azt jelenti, hogy pontokat vesztettem néhány társammal szemben, akik szintén harcolnak még a világbajnoki címért – folytatta a 2008-as világbajnok, majd hozzátette: – Egy biztos, ezek az eredmények nem elegendőek a világbajnoki aranyhoz.”

„Szingapúrban a győzelem a célom, de nagyon figyelek majd arra, hogy a hátralévő öt verseny mindegyikét befejezzem, ez minden másnál fontosabb. Fontos, hogy a monzaihoz hasonló rossz tapasztalatokból – nem ez az első pályafutásom során – leszűrjem a tanulságot, okuljak belőle, majd továbblépjek. Amikor hétfő reggel felébredtem, már a következő versenyre és az autó fejlesztésére koncentráltam, illetve arra, hogy felzárkózzak a pontversenyben – folytatta Hamilton. – Nem lehet hosszasan a negatívumokon nosztalgiázni, még mindig jó helyzetben vagyunk, és ezt ki kell használnunk.”

A világbajnoki pontversenyben jelenleg a Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber áll az élen 187 ponttal, Hamilton öt egységgel lemaradva a második pozícióból várja a folytatást. De a két éllovason kívül még Fernando Alonsónak, Jenson Buttonnak és Sebastian Vettelnek is van esélye a végső győzelemre.

 A PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁK 
  1. Webber 187
  2. Hamilton 182
  3. Alonso 166
  4. Button 165
  5. Vettel 163
  6. Massa 124
  7. N. Rosberg 112
  8. Kubica 108
  9. M. Schumacher 46
10. Sutil 45
11. Barrichello 31
12. Kobajasi 21
13. Petrov 19
14. Hülkenberg 16
15. Liuzzi 13
16. Buemi 7
17. De la Rosa 6
18. Alguersuari 3
   
KONSTRUKTŐRÖK 
1.  Red Bull-Renault 350
2.  McLaren-Mercedes 347
3.  Ferrari 290
4.  Mercedes 158
5.  Renault 127
6.  Force India-Mercedes 58
7.  Williams-Cosworth 47
8.  Sauber-Ferrari 27
9.  Toro Rosso-Ferrari 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik