Hamilton a Mercedesből, Räikkönen a Lotusból csinálna topcsapatot

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 13:49
null
A Lotus gyors, de megbízhatatlan volt a téli teszteken (Fotók: Reuters)
Pénteken magyar idő szerint hajnali fél háromkor felvisítanak a Formula–1-es motorok a melbourne-i Albert Parkban, a 2013-as Formula–1-es idény első szabadedzésén, vasárnap hét órakor pedig elrajtol a 19 futamos szezon első versenye. A spanyolországi teszteken készülő pilóták már megérkeztek Ausztráliába, egyik kedvenc állomásukra, amely ideális színhelye a szezonkezdetnek. Négyrészes felvezető sorozatunkban végigjárjuk a 11 csapatot, ezúttal azt a három istállót vesszük sorra, amelyek tavaly egy-egy futamgyőzelmet arattak. A Lotusnál, a Mercedesnél és a Williamsnél is hisznek benne, hogy több is összejöhet.

A 2012-es Formula–1-es idényben hat csapat nyolc pilótája ünnepelt futamgyőzelmet. Az utóbbi évek három nagycsapata, a Red Bull, a Ferrari és a McLaren mellett három régi-új név került a győztesek közé. A Lotus legendás nevét használó gárda 1987, a Mercedes 1955, a Williams 2004 után ünnepelhetett ismét futamgyőzelmet – igaz, a Lotus jogelődje (a Renault) 2008-ban futamot, a Mercedesé 2009-ben Brawn néven vb-t is nyert.

A tavalyi győzelmet mindhárom gárdánál úgy élték meg, mint egy új, szép korszak első jelét. A Lotus Kimi Räikkönenben, a Mercedes a Michael Schumacher helyére érkező Lewis Hamiltonban lát világbajnoki esélyest, s ha az ígéretet nem is az idén, de jövőre beválthatja. A Williams ennél jóval hosszabb távú építkezésbe fogott, a nagy reménység, Valtteri Bottas csak ezen a hétvégén mutatkozik be versenyzőként. A grove-i csapat nem az idei esélyek – vagy éppen a tavalyi konstruktőr-vb-n elért nyolcadik helyezés… – miatt került felvezető sorozatunk harmadik részébe, hanem mert a győztes típusok közé tartozik.

LOTUS

Annak ellenére nagy rajongás övezte a Lotust a téli tesztidény után, hogy a gyakorlás során a tavalyihoz hasonlóan rengeteg probléma hátráltatta Kimi Räikkönenéket. Bár ezúttal nem kellett egy egész tesztet kihagyni, a sorozatos váltó- és elektronikai hibák miatt az élcsapatok közül a Lotus tette meg a legkevesebb kilométert – 1700-zal kevesebbet, mint a Mercedes. Erre jött Räikkönen betegsége, és hogy Romain Grosjeannak Párizsból kellett visszatérnie Barcelonába, ahol emiatt a GP2-es bajnok Davide Valsecchi kipróbálhatta az E21-est.

16 OLDALAS F1-MELLÉKLET A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

A PIRELLI MEGINT ÚJÍTOTT, DE EBBŐL NEM FELTÉTLENÜL KÖVETKEZIK AZ ÚJABB KÁOSZ

A Pirelli a 2013-as idényre is megváltoztatta gumikeverékeit. A keményebb típusokon lágyított, így a legkeményebb változat is lágyabb a tavalyi közepesnél. Így könnyebb az abroncsokat üzemi hőfokra hevíteni, nagyobb az optimális tartomány, amelyben az aszfalthoz tapad, ugyanakkor gyorsabban el is kopnak, mint egy évvel ezelőtt.

A csapatoknak a tesztelés hideg napjain sok fejtörést okozott mindez, de a barcelonai tréning utolsó két napján már közel sem volt akkora az ijedtség. Ráadásul az esős tesztnapokon sikerült jobban megismerni a vizes pályára való és átmeneti gumikat, mint tavaly az egész szezon során.

Ami a külsőségeket illeti, a kemény keverék mintázatát a láthatatlan szürkéről narancssárgára cserélték. Íme, egy kis statisztika a barcelonai tesztek nyolc napjáról: az összesen elhasznált 917 készletet típusaira bontjuk, s megmutatjuk, melyikből mennyit használtak, s legfeljebb hány kört tettek meg egyetlen készlettel – utóbbi annyiból nem mérvadó, hogy nem feltétlenül nyújtott rajta egyenletes tempót a használója.

Kemény: 221 készlet, 24 kör

Közepes: 383, 36

Lágy: 190, 31

Szuper lágy: 30, 16

Átmeneti (intermediate): 61, 47

Vizes pályás: 32, 48

Az autó, ha a pályán volt, nagyon erősnek tűnt, a gyors kanyarokban mintha sínen közlekedne, főleg a kocsi eleje feltűnően stabil, ami sok jóval kecsegtet, hiszen a versenyzőknek nem kell attól tartaniuk, hogy nehézkesen vagy túl fürgén fordul az autó. Kevés ennél fontosabb jellemző van egy pilóta számára az autójában, így nem csoda, hogy a problémák ellenére jó a hangulat a csapatnál, hiszen a tavalyi koncepciót megtartva talán a tavalyi formát is sikerül átmenteni 2013-ra.

Räikkönen tavalyi vb-3. helyezése kellemes meglepetés volt, a finn erőlködés nélkül képes kihozni az autóból a maximumot. Ha felnő hozzá a tavaly egyenletes fejlődés helyett a többiek aprításával kitűnő Grosjean, nem hiú remény az egynél több futamgyőzelem.

MEGJELENT A NEMZETI SPORT F1-MAGAZINJA. RÉSZLETEK ITT!

MERCEDES

Lewis Hamilton szerződtetésével egy szinttel feljebb lépett a stuttgarti istálló, amely a 2011-es idény előtti tesztsorozatát idézte, de nagyon reménykednek benne, hogy ezt követően nem fogják felidézni a 2011-es idényrajtot. Két éve Melbourne-ben hatalmas csalódást élt meg Ross Brawn istállója, amelynek szimpatizánsai hasonlótól rettegnek.

Barcelonában Nico Rosbergé volt a legjobb időeredmény, Hamilton a harmadik lett a listán, ráadásul megtett kilométerek tekintetében is mindketten „dobogós” pozícióban zártak. A számok mellettük szólnak, de a teszteken minden adatot fenntartásokkal kell kezelni.

Sokkal beszédesebbek a pálya szélén állók elmondásai. Az autó ugyan nem volt annyira stabil, mint a Lotus vagy a Red Bull négykerekűje, de jól reagált Hamilton korrekcióira – bár erős a gyanú, hogy az élcsapatok közül a Mercedes autója volt a legkönnyebb a próbák során, így kevesebb is volt vele a hibalehetőség. A gumikat lassan melegítő, de azokkal kíméletesen bánó Lotusszal ellentétben az időmérő lehet a Mercedes erőssége, ugyanakkor a futamok nyitó fázisa jelentheti a fő gyengéjét.

Hamilton kiegyezne a harmadik hellyel Melbourne-ben
Hamilton kiegyezne a harmadik hellyel Melbourne-ben

A Mercedes nemcsak Rosberg, hanem a mindig kritikus és őszinte Hamilton szerint is megint képes lehet futamot nyerni – erre a fő esélyt az olyan hűvös idő jelentheti, mint amilyenben a tavalyi Kínai GP-t rendezték, vagy amit az idei barcelonai teszten tapasztaltak a csapatok. Az angol 2007-es bemutatkozása óta minden szezonjában győzött legalább kétszer, ennek a sorozatnak a folytatása egyfajta tétnek is felfogható, bár valószínűleg nem ez lesz a fő motivációs tényező.

Hamilton menekült a McLarentől, Mercedeshez szerződésnek (amelyet két-két nemleges válasz előzött meg tavaly nyáron a Red Bull, illetve a Ferrari részéről) nem szakmai, hanem életviteli indoka van. Az angol a maga ura akar lenni, s annak is különösen örül, hogy új csapatánál megtarthatja trófeáit és bukósisakjait, amit a McLarennél szerződésében megtiltottak. Már csak az a kérdés, hogy mikor szerzi meg az első trófeát? Melbourne-ben kiegyezne egy harmadik helyezéssel.

MEGJELENT AZ NSO F1-ES SZURKOLÓI SZOFTVERE – VEZESSE A VB-EREDMÉNYEKET ÖN IS! RÉSZLETEK ÉS LETÖLTÉS ITT!

WILLIAMS

A tavalyi szezon a szélsőségeké volt. Miközben Bruno Senna kiegyensúlyozottan hozta az átlagosnál valamivel gyengébb produkciókat, Pastor Maldonado megnyerte a Spanyol Nagydíjat (amelyet boxtűz követett, szerencsére életveszélyes sérülés nélkül), aztán kilencversenyes pont nélküli szériát produkált, pedig újabb dobogós helyezésekre is esélyessé vált, csak elügyetlenkedte a lehetőségeit.

Maldonadónak (balra) Bottasszal nehezebb dolga lesz, mint tavaly Sennával
Maldonadónak (balra) Bottasszal nehezebb dolga lesz, mint tavaly Sennával

Az idén erősebb csapattársat és a tavalyinál jobb autót kap, s mindenképpen szüksége lesz arra, hogy állandósítsa jó formáját. Ha Valtteri Bottas tényleg annyira jó, mint ahogy a bennfentesek mondják, Maldonadónak Rosberghez és Grosjeanhoz hasonlóan feljebb kell lépnie egy szinttel, s azon kell maradnia egész éven át.

Az állandóság nem a Williams jelszava mostanában: egy éven belül két csapatvezető, Adam Parr után Toto Wolff is elhagyta az istállót (bár utóbbi előtte még elintézte, hogy a menedzsmentjéhez tartozó Bottas szerződést kapjon, tegyük gyorsan hozzá, nem érdemtelenül), s Mark Gillan technikai guru is távozott.

Tragédiák is beárnyékolták a felkészülést. Előbb elhunyt Hugo Chávez, Venezuela elnöke, Maldonado mecénása és barátja (a pilóta további támogatása nagyban függ attól, ki lesz a következő államvezető), majd Sir Frank Williams felesége, Lady Virginia veszítette el a rákbetegsége elleni küzdelmet.

A nehéz napok fájdalmának csillapítására az idénynyitó lehet a legjobb orvosság, főleg, ha az FW35-ös beváltja a hozzá fűzött reményt. Az pedig egyenesen megduplázza az esélyeket, hogy az idén már nem egy versenyzőtől várható a siker.

A TÉLI MÉRLEG
A teszteken megtett kilométerek és a leggyorsabb barcelonai tesztkör (zárójelben a helyezés)

LOTUS
Kimi Räikkönen (finn) 1182 km (20.), 1:21.658 (8.)
Romain Grosjean (francia) 2270 km (14.), 1:22.188 (11.)

MERCEDES
Nico Rosberg (német) 2640 km (2.), 1:20.130 (1.)
Lewis Hamilton (brit) 2584km (3.), 1:20.588 (3.)

WILLIAMS
Pastor Maldonado (venezuelai) 2218 km (16.), 1:22.305 (13.)
Valtteri Bottas (finn) 2352 km (10.), 1:22.468 (14.)

MARAD A TAVALYI DRS-ZÓNA MELBOURNE-BEN

A Nemzetközi Automobil-szövetség nem módosította a tavalyi DRS-zónákat a melbourne-i versenypályán, amelyen a hét végén a Formula–1-es világbajnokság nyitó versenyét rendezik. A két zónához (amelyek az aktiválási ponttól az első fél távig tartanak) egyetlen mérési pont tartozik a célegyenes előtt, aki ezen a ponton (DRS detection) a versenyen egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, mindkét egyenesben kinyithatja a hátsó légterelőjét, hogy nagyobb legyen a végsebessége. Az előző évekhez képest újítás, hogy az idén az edzéseken is már csak ezeken a szakaszokon lehet használni a DRS-t.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik