Hamilton 2007-ben hihetetlen módon bukta el a vb-címet, az idén viszont sokkal érettebb, talán csak a technika állíthatja meg
(Fotó: Reuters)

 

A hét végén Austinban folytatódik Lewis Hamitlon és Nico Rosberg küzdelme az F1 világbajnoki címéért. A legutóbbi négy versenyt megnyerő angol 17 pontos előnyből várja az utolsó három futamot, de túlzás lenne azt állítani, hogy a zsebében a vb-cím. Bár abból a 13 futamból, amelyet befejezett 2014-ben, kilencet megnyert, s a két Mercedes-pilóta közül egyértelműen ő van lendületben, a csapatnál a műszaki hibák lehetősége mindig is a levegőben lóg, és – Rosberg jó év eleji szériáját leszámítva – 4-5 versenyenként lecsap a pilótákra.

A 36. AMERIKAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
16.00–17.30: 1. szabadedzés
20.00–21.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
16.00–17.00: 3. szabadedzés
19.00–20.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
21.00: a verseny (56 kör, 305.344 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.

Érdekes, hogy Hamilton éppen 17 pontos előnnyel vezet – 2007-ben ugyanennyi volt az előnye Kimi Räikkönennel szemben, de akkor csak két verseny volt hátra, és összesen 20 pontot lehetett szerezni. Végül a finn be is söpörte azt a 20-at, de Hamilton csak kettőt gyűjtött össze, és egy ponttal elbukta a vb-t – pedig a Kínai Nagydíjon történt kicsúszásáig ugyanúgy a nyeregben volt, mint ahogy az idén.

Az idei pontszámításnak köszönhetően még 100 pont szerezhető, az őrült dupla pontos idényzáróra vetítve Hamilton akkori előnye két versennyel az idény vége előtt most 62 pontos fórt jelentene az Amerikai Nagydíj után (ebben az esetben, ha Rosberg mindkét versenyt megnyerné úgy, hogy Hamilton Brazíliában kiesik és Abu-Dzabiban hetedik lesz, egy ponttal veszítené el a vb-t). Ekkora előnyt Texasban nem szerezhet, de sokkal érettebb már, mint hét évvel ezelőtt – azaz jobban összpontosíthat, mint a 2007-es szezon hajrájában...

Hamilton szerdán New Yorkban „lépett fel", az NBC tévéshow-jában szerepelt, miközben a város központjában kiállították a Mercedesét.

KÉTVERSENYES KIMENŐT KAPTAK – NEM BIZTOS, HOGY VISZONTLÁTJUK A MARUSSIÁT ÉS/VAGY A CATERHAMET

Az elmúlt hetekben a Caterham és a Marussia csődközeli helyzete jelentette a fő témát a Formula–1-ben. Az Orosz Nagydíj egy ország számára a kezdetet jelentette, de nagyon úgy tűnik, hogy e két istállónak a véget hozta el a Szocsiban megtartott verseny.

Előbb a Caterhamről derült ki, hogy csődbiztos kezébe került az irányítás, miután a nyáron tulajdonosváltáson áteső malajziai istálló korábbi és jelenlegi vezetői sárdobálásba kezdtek, és egymásra mutogatással igyekeztek hárítani a felelősséget. Aztán Bernie Ecclestone bejelentette, hogy mentességet adott a Caterhamnek arra, hogy kihagyja a texasi és a brazíliai versenyt, s hozzátette, ugyanezt megadta a Marussiának is – másnap jött a hír arról, hogy az orosz licenccel induló csapat ellen is megindult a csődeljárás.

A FOM engedélyével a két istálló két-két futamot hagyhat ki, de nagy a valószínűsége annak, hogy az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjra sem fogják összeszedni őket. A pilóták már tárgyalnak más csapatokkal arról, hol folytassák karrierjüket, miközben Alexander Rossi a be nem teljesült álmát sirathatja. Az amerikait úgy nevezték a Belga Nagydíjra, hogy a szponzorainak pénzeivel késő Max Chilton helyett ő versenyezhet, de mire pénteken az első szabadedzésen autóba ült, rendeződött az angol anyagi helyzete, és a második tréningen már Chilton vezetett. Aztán az Orosz Nagydíjra nevezték Rossit a Japánban súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchi helyére, hiszen Chilton mellett ő lett volna a kézenfekvő választás a másik autóba. Csakhogy a csapat a Bianchival való együttérzéséből nem indította el a második autót.

A szocsi futam után még azt mondták a team vezetői, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megőrizzék a Bianchi monacói 9. helye által megszerzett konstruktőr-vb-9. helyezést, és jól is jött ki, hogy Rossi a hazája nagydíján debütálhat. Persze azóta tudjuk, hogy nem debütálhat, s kisebb csoda lenne, ha erre lehetőséget kapna Abu-Dzabiban.

MÉGIS JÖNNEK A 3. AUTÓK? HA IGEN, KI INDÍTJA EL ŐKET? KIK ÜLNEK BENNÜK?

36. AMERIKAI NAGYDÍJ
A helyszín: Austin
A pálya hossza: 5513 méter
Kanyarok száma: 20 (11 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 56 kör (308.405 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:35.657 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2012)
Tavalyi pole pozíció: 1:36.338 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:39.856 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Romain Grosjean (Lotus), 3. Mark Webber (Red Bull)
Az Amerikai GP helyszínei: Watkins Glen (20), Indianapolis (8), Phoenix (3), Austin (2), Riverside, Sebring (1-1). Ezenkívül volt más néven 8 verseny Long Beachben, 7 Detroitban, 2 Las Vegasban és egy Dallasban. Továbbá 1950-től 1960-ig az Indy 500 is az F1-es versenynaptár része volt.
Győzelmek a pole-ból Austinban: 1
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Lewis Hamilton (2012) 2.
Győztesek a mostani mezőnyből: Vettel, Hamilton
IDŐJÁRÁS. Kellemes, szinte zavartalan napsütésben rendezik meg a hét végén az Amerikai Nagydíj edzéseit és a versenyt. A maximális hőmérséklet 25 és 28 Celsius-fok között várható, felhőkre vasárnap lesz a legnagyobb esély, de csapadékra akkor sem számítanak az időjósok.

A Caterham és a Marussia csődje után Ecclestone közölte, valós esély van rá, hogy a nagy csapatok harmadik autót indítsanak a 2015-ös szezonban. A Caterham és a Marussia kihullásával hosszabb távon 18 autósra csökkenne a mezőny, s ha a szintén anyagi nehézségekkel küszködők közül még legalább egy csapat bedobja a törölközőt, legfeljebb 16 autó indulna.

Ezt a versenyek szervezőivel és a tévétársaságokkal kötött szerződések miatt nem engedheti meg Ecclestone, így elő kell készítenie a mentőtervet. Ennek része lenne a harmadik autók indítása, akár úgy is, hogy azt egy fiókcsapatnak adnák ki – például a Caterham működhetne tovább a Red Bull 3. számú autójának üzemeltetőjeként, a Marussia pedig a Ferraritól kapott kész konstrukciót készítené fel versenyről versenyre.

Ha ez összejön, és több gyári csapat is bevállalja egy kisebb partner bevonásával, az egész pilótapiac borulhat, hiszen egy harmadik számú Mercedes még mindig csábítóbb lenne Fernando Alonso számára, mint a zsákbamacskának tűnő McLaren-Honda. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy egyelőre csak azok a bejelentések történtek meg Alonsóról és Sebastian Vettelről, hogy távoznak a csapatuktól, azzal még várnak, hogy elárulják, hol versenyeznek jövőre.

TRAKTOR HELYETT HELIKOPTERREL SZÁLLÍTANÁK EL AZ AUTÓKAT A PÁLYA MELLŐL

Jules Bianchi továbbra is kritikus állapotban fekszik Japánban a jokkaicsi kórházban, miközben folyamatosan zajlik az ötletelés arról, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni az autók mentését. A leghatékonyabbnak vélt ötlet az autók lelassítása a sárga zászlós zónákban, ezt már az Amerikai Nagydíj pénteki szabadedzéseinek végén kipróbálják.

A pályákat mini zónákra osztják, és ha dupla sárga zászlót lengetnek, az autókat az előre meghatározott maximális sebességre kell lassítani, mint ahogy a boxutcában szokás.

Az elmúlt hetekben egyre több fórumon jelentek meg tervrajzok a fedett pilótafülkével ellátott autókról, és a Pirelli is jelezte, hogy ha a csapatok azt kívánják, változtat az esőgumijain és az átmeneti abroncsokon.

A hét elején pedig a svájci Air Zermatt vállalat jelezte, hogy hiába vette fel a kapcsolatot az FIA-val, a Nemzetközi Automobil-szövetség nem reagált ama tervezetére, miszerint traktorok helyett helikopterekkel oldják meg a sérült autók elszállítását.

„Ha a mi módszerünkkel távolítják el az autókat, nem lesz több ilyen baleset, hiszen nem lesz a bukótérben oda nem való jármű" – idézte a svájci Blick a vállalat szóvivőjét. Az Air Zermatt 2005-ben már tesztelte a rendszert, sőt az A1 GP-sorozatban alkalmazták is ezt a mentési módszert, amely a hosszabb pályákon is hatékonyan lefolytatható lehet.

AUTÓMENTÉS HELIKOPTERREL AZ A1 GP-BEN

A VB ÁLLÁSA
  GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 9 13 13 291
2. Nico Rosberg 4 13 14 274
3. Daniel Ricciardo 3 7 14 199
4. Valtteri Bottas 5 14 145
5. Sebastian Vettel 4 13 143
6. Fernando Alonso 2 14 141
7. Jenson Button 1 11 94
8. Nico Hülkenberg 13 76
9. Felipe Massa 1 8 71
10. Kevin Magnussen 1 10 49
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 6 21
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 565 – már világbajnok
2. Red Bull-Renault 342
3. Williams-Mercedes 216
4. Ferrari 188
5. McLaren-Mercedes 143
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 29
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2