Gyulay szerint minden készen áll a Magyar Nagydíjra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.25. 09:54
null
Gyulay Zsolt szerint több hazai néző lehet a Magyar Nagydíjon, mint tavaly (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Két-két olimpiai arany- és ezüstérem, hat világbajnoki diadal, szinte megszámlálhatatlan magyar bajnoki cím fűződik a nevéhez. Az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon egyesben és négyesben – Ábrahám Attilával, Csipes Ferenccel és Hódosi Sándorral – aratott sikerei után méltán lett Gyulay Zsolt kajakkirály. Harmincesztendősen visszavonult, két éve pedig ő lett a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki nézőcsúcsot remél a hétvégi Formula–1-es Magyar Nagydíjon, és hat aranyérmet a pénteken kezdődő londoni olimpián.

 

– Emlékszik még a 24 évvel ezelőtti kajak egyes és négyes olimpiai fináléra? Arra, hogy miképp zajlott le a döntő?
– A mai napig emlékszem, szinte minden részlet él bennem, hiszen ez olyan élmény volt, amelyet egyszerűen nem lehet elfelejteni. Az előfutam és a döntő belevésődött az emlékezetembe, tökéletes pálya volt. Hozzátenném, hogy pontosan, szinte részletekre menően emlékszem más versenyekre is.

– Tartja még a kapcsolatot a fiúkkal, az aranynégyes többi tagjával?
– A mai napig kapcsolatban vagyunk. Szoktunk együtt ultizni, bár az utóbbi időben sajnos ez nem mindig jött össze. Hódosi Sanyikával kevésbé, mert ő Amerikában él. Ha visszatekintünk a többi generációra, akkor szerintem mi tartjuk a legszorosabban a kapcsolatot.

– Melyik volt a legemlékezetesebb, legizgalmasabb versenye?
– A legnagyobb izgalmakat hajdani a vidéki seregszemlék okozták, amikor „nyakba akasztós” érmeket lehetett nyerni. Talán az első, amikor Fadd-Domboriban győztem, az volt a legszebb. Ha nagy versenyekről van szó, akkor talán a barcelonai olimpia a legemlékezetesebb: utolsó idővel jutottam be a fináléba és majdnem sikerült megnyernem a döntőt. Talán ez volt a legnagyobb fegyvertényem.

– Az egyik legszebben dekorált hazai versenyző, edzői képesítést szerzett, elismert szakember, mégis „elbukott”, amikor megpályázta a szövetség kapitányi posztot.
– Azért nem lettem kapitány 1996-ban, mert úgy gondolom, akkor még éretlen voltam erre a tisztségre. Kissé elkeseredtem, amikor Angyal Zoltánt választották meg, mert két szavazattal maradtam el tőle. Szerintem nem helyes, hogy az elnökségi tagok választják meg a szakvezetőt. Rossz döntésnek tartom, hogy most Storcz Botond lett a kapitány, aki éppen csak kiszállt a versenyhajóból. Ebből a szempontból végül nem is rossz, hogy közvetlenül a versenyzői pályafutásom után nem lettem kapitány. Nagyon sok tapasztalat kell ehhez a poszthoz.

– Mi a helyzet a mai kajak-kenuval, mit jósol, ismét „húzóágazat” lesz az ötkarikás játékokon?
– Természetesen az lesz, van négy-öt aranyesélyünk. Ettől függetlenül akik ismerik a belső viszonyokat, tudják, a magyar kajak-kenu helyzete nem rózsás. Elavult a szövetségi kapitányi rendszer, idejét múlt, ahogy az elnökség működik. Szerintem az olimpia után változásokra van szükség. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy az eredmények jók lesznek.

– Kiket tart a legnagyobb esélyesnek Londonban?
– A kajak kettesben a lányoknak (Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa) van esélye és Vajda Attilának. Persze mindig akadnak olyanok, akik befuthatnak, nekem Kökény Roland és a Dombi Rudolf a titkos esélyesem kajak kettesben. Nagyon sokat és nagyon keményen dolgoztak. Kökénynek külön is szurkolok, megérdemelne egy kiváló helyezést. A fiúkért, a kajak négyesért is szorítok, mert szűkebb hazámból, egy váci fiú, Pauman Dani is ott van közöttük.

– Mit jósol Londonra, hány arany-, ezüst- és bronzérmet hoz majd haza a magyar olimpiai küldöttség?
– Hat arany-, két ezüst- és négy bronzérmet várok.

– Két esztendeje más pályát választott...
– Amikor végül nem lettem szövetségi kapitány, elkerültem a kajak-kenu mellől, cégvezetőként dolgoztam különböző helyeken, és mint gazdasági vezető kezdtem el dolgozni. Aztán fokozatosan visszakerültem a sportba, mint az Újpest ügyvezetője, két éve pedig a Hungaroring Zrt.-ben dolgozom.

– Mi történt az elmúlt két év alatt? Veszteséggel, vagy nyereséggel vette át a „boltot"?
– Az a kérdés, hogy mit nevezünk veszteségnek, vagy nyereségnek. Úgy gondolom, hogy az eltelt két év alatt stabilizáltuk a cég helyzetét. Minden évben nagyon sokat kell tenni azért, hogy meg tudjuk rendezni a versenyt, és az jól bonyolódjon le.

– Szeret autót vezetni? Önt választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökének is. Imádja a gyorsaságot, vagy csak helyváltoztatásra használja a gépkocsit?
– Nem vagyok egy száguldozós típus. Utazásra használom az autót, bár meg kell mondanom, a lehetőségeimhez képest mindig nagyon jó kocsim volt. Szeretem az autóversenyeket, de én nem próbálkoztam ezzel. Nyilván, aki eljutott egy szintre egy adott sportágban, az nem kezd egy másikat a nulláról.

– Problémákkal kezdődött a rali-bajnokság, az első futamot meg sem tudták rendezni...
– Mára konszolidálódott a helyzet. A bajnokságban sajnos jelentősen lecsökkent az indulók száma, de ez már gazdasági kérdés. A szövetségnek, bár mindent elkövetett ennek érdekében, nem feladata a bajnokság megszervezése. Úgy érzem nehéz évek várnak az autósportra, bár remélem, a mélyponton már túl vagyunk.

– Visszatérve az F1-es futamra, hogy áll az idei Magyar Nagydíj, jegyek, pálya, tribünök?
– Jól állunk a jegyértékesítésben, remélem, többet fogunk eladni, mint tavaly. Ez nagy eredmény, köszönhetően annak, hogy szeretnénk emelni a magyar látogatók számát. A kedvezményes, utazással egybekötött jegyek kétharmada már elkelt, és ha mind a tízezer belépőt el tudjuk adni, akkor megduplázzuk a hazai nézők létszámát.

– Mi lesz a magyar futam jövője, a szerződés 2016-ig szól, van esély a hosszabbításra?
– Ez nem a Hungaroring döntése; 2016-ig biztosított a verseny jövője. Arról, hogy ezt követően mi lesz, talán még egy kicsit korai beszélni. Úgy gondolom, ha Magyarországnak az a szándéka, hogy továbbra is megrendezze a futamot, akkor ennek nem lesz akadálya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik