Gyász: 79 évesen elhunyt a legendás Sir Frank Williams

ZS. B., T. D.ZS. B., T. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 15:47
null
Sir Frank Williams (1942–2021) (Fotó: AFP)
Szomorú hírt jelentett be vasárnap kora délután a Williams F1-es csapata: 79 évesen elhunyt az alakulatot megalapító Sir Frank Williams, aki korábban maga is autóversenyző volt, és hivatalosan több mint 50 évig szerepelt csapatfőnökként a királykategóriában.


„Mély fájdalommal osztjuk meg a hírt a Williams család nevében, hogy 79 évesen elhunyt a Williams Racing alapítója és korábbi csapatfőnöke, Sir Frank Williams.
Pénteken kórházba került, és vasárnap reggel családja körében békésen távozott az élők sorából” – tudatta hivatalos közleményben a Williams F1-csapata vasárnap kora délután.

A teljes F1-es közösséget megrázta Sir Frank Williams vasárnapi halálhíre, amely után a közösségi médiában százával érkeztek a részvétnyilvánító üzenetek a versenyzőktől, csapatoktól, újságíróktól és rajongóktól. Ez is tökéletesen jelzi, mekkora tiszteletnek örvendett a legendás brit csapatfőnök, aki nagyon rövid idő alatt építette fel a semmiből a sportág történetének egyik legsikeresebb istállóját.

Williams 1942-ben született az angliai Tyneside-ban, és már tinédzser kora óta nagy érdeklődést mutatott a versenyzés világa iránt, olyannyira, hogy 17 évesen ott is hagyta a középiskolát azzal a szándékkal, hogy profi autóversenyző legyen. A viszonylagos sikertelenség és több ijesztő baleset után az 1960-as évek végén úgy döntött, inkább csapattulajdonosként próbál felérni a csúcsra, és eleinte nem klasszikus konstruktőrként, hanem az autókat másoktól vásárolva fel is iratkozott a nevezési listára az F3-ban, az F2-ben és a Formula–1-ben egyaránt.

Első saját építésű versenyautója 1972-ben készült el, anyagi nehézségek miatt azonban csapata néhány éven belül ellehetetlenült. A szívós Williams viszont nem adta fel, 1977-ben Patrick Headdel karöltve megalapította új istállóját egy korábbi szőnyegáruház épületében, Didcotban. Ezúttal már jobban odafigyelt a pénzügyekre is, és szaúd-arábiai háttértámogatással egyre eredményesebben kezdte működtetni a csapatot, amely 1979-ben megszerezte első F1-es futamgyőzelmét.

A sikerek az ezt követő évtizedekben aztán futószalagon jöttek. Bár a csapatfőnök egy 1986-os közúti baleset következményeként kerekesszékbe kényszerült, eltökéltsége és lelkesedése ezután sem hagyott alább. Ugyan az 1980-as, 1990-es évek tündöklését követően a gárda az új évezredben visszaesett, az 1999-ben lovagi ranggal kitüntetett Sir Frank Williams tavaly így is hét egyéni és kilenc konstruktőri vb-címmel, valamint 114 futamgyőzelemmel a háta mögött intett búcsút az F1-nek. Felbecsülhetetlen értékű hagyatékával örökre beírta magát a sorozat nagybetűs legendái közé.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik