Formula-1: Michael Schumacher boldog és büszke a futam után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.15. 15:15
A három év szünet után visszatérő hétszeres világbajnok Michael Schumacher az őt ért kritikák ellenére büszke vasárnapi teljesítményére, arra, hogy hatodikként végzett az idei Formula-1-es sorozat idénynyitóján, a Bahreini Nagydíjon.

„Mindent egybevetve azt kell mondanom: ahhoz képest, hogy három évig teljesen távol voltam a versenyzéstől, és a felkészülés alatt nem tudtam sokat gyakorolni, jól mentek a dolgok. Nagyon boldog és büszke vagyok" – értékelte hétfőn előző napi produkcióját a honlapján a Mercedes 41 éves német sztárja. Hozzátette: lehet, hogy sokan azt várták, jön, beül az autóba, és mindenkit könnyedén lehagy, de ő nem erre számított.

„Ma, egy nappal a futam után is kitűnően érzem magam. A fizikai megterhelés szempontjából meg sem kottyant a verseny, egyáltalán nem találtam fárasztónak" – fogalmazott Schumacher, aki közvetlenül 17 évvel fiatalabb csapat- és honfitársa, Nico Rosberg mögött ért a célba Szahírban.

A DPA német hírügynökség emlékeztet arra, hogy Schumacher az újrakezdés során is a hetedik rajtkockából kezdte a futamot csakúgy, mint pályafutása első versenyén, 1991-ben, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik