Formula-1: Hamilton szerint négy istálló harcol a vb-címért

Vágólapra másolva!
2010.06.01. 12:40
Lewis Hamilton, a McLaren-istálló brit pilótája szerint az idei Formula–1-es világbajnokság az utóbbi évek talán legizgalmasabb versenye lehet, mert most négy csapat is esélyes a végső sikerre.

„Korábban csak a Ferrari és a McLaren-Mercedes létezett – nyilatkozta a 2008-ban világbajnok Hamilton az olasz La Repubblica napilapnak. – Most viszont minimum négy csapat szinte azonos erőt képvisel."

A vasárnapi Török GP-n győztes brit pilóta elmondta, hogy a McLarennél nem fordulhat elő az, ami a rivális Red Bullnál megtörtént az Istanbul Parkban rendezett versenyen.

„Nálam és Jensonnál (Button) ilyesmi szóba sem jöhet – fogalmazott. – Mindketten világbajnokok és profik vagyunk. Amikor csapattársam meg akart előzni, kissé meglepődtem, de nagyon korrekt manőver volt. Aztán visszaelőztem, de számára is hagytam helyet."

A törökországi versenyen az első rajtkockából startoló s a pontversenyben éllovas ausztrál Mark Webber (Red Bull) egészen a 41. körig fölényesen vezetett, ám ekkor csapattársa, a német Sebastian Vettel egy váratlan előzés közben összecsúszott vele. Vettel feladta a viadalt, Webber visszaesett a harmadik helyre, és Hamilton ölébe hullott a győzelem, Button pedig a második lett

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik