Formula–1: Domenicali reméli, hogy Vettel a sportág közelében marad

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 13:28
null
Domenicali bízik benne, hogy Vettel az F1 közelében marad (Fotó: AFP)
A Formula–1-es világbajnoki sorozatot irányító Stefano Domenicali reméli, hogy az év végén visszavonuló Sebastian Vettel a sportág és a versenysorozat közelében marad – írja az MTI.

A négyszeres vb-győztes német pilóta múlt csütörtökön, a Hungaroringen jelentette be, hogy befejezi a pályafutását, amint a mostani idény végén lejár a szerződése az Aston Martinnál.

Domenicali a Sport Bild című német lapnak adott szerdai interjúban úgy fogalmazott, Vettel „más szerepkörben” akár folytathatja is F1-es szerepvállalását.

„Természetesen szeretnénk szoros kapcsolatban maradni vele, és ha érdekes lesz számára, hogy belépjen a rendszerünkbe, akkor nagy örömmel köszöntjük majd itt. Sebastian mindig is összeköttetésben lesz a Formula–1-gyel” – jelentette ki Domenicali.

A 35 éves Vettel visszavonulásának bejelentésekor azt mondta, több időt akar tölteni a családjával, valamint társadalmi és környezetvédelmi szerepköreit kívánja elsősorban megerősíteni. A német versenyző úgy nyilatkozott, nem szeretne a sportágon belül maradni, és kizárta, hogy televíziós szakkommentátorként dolgozzon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik