F2: Mick Schumacher jövőre felléphet az F1 „előszobájába”

ZSOLDOS BARNA (Szocsi)ZSOLDOS BARNA (Szocsi)
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 07:56
A Nemzeti Sport a Prema-istállóhoz közeli forrásából Szocsiban úgy értesült, hogy Mick Schumacher 2019-ben is az olasz csapatnál folytatja pályafutását, ám a egy kategóriával feljebb, a Formula–2-ben.

A hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia a szezon második felében mutatott javulásának köszönhetően már vezeti az európai F3 tabelláját, és egyetlen hétvégével a vége előtt jó eséllyel pályázik a bajnoki címre is. vezeti az európai F3 tabelláját, és egyetlen hétvégével a vége előtt jó eséllyel pályázik a bajnoki címre is.

Ám a 19 éves versenyző váratlan brillírozása megosztja az autósportos közeget. Egyik ellenfele, Dan Ticktum nyíltan kimondta, idén csak azért veszíti el az F3-as bajnokságot, mert az ő neve nem Schumacher. A Red Bull által támogatott brit versenyző szerint a mezőny tagjai között megosztott adatok alapján egyértelmű, hogy nem egyenlők a feltételek, és versenyzőtársai nagy része egyetért vele.

Noha a Red Bull F1-es csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, junior pilótája hamarabb beszél, mint gondolkozik, az egyik Szocsiban tartózkodó F3-as istállótulajdonos kérdésünkre elmondta, Ticktum igazat mond.

Az ellenfél csapatfőnök állítása szerint az F3-ban külön Prema-beállítás létezik, azon belül egy Schumacher-beállítás, míg az összes többi pilótának egy harmadik...

Tények és bizonyítékok hiányában viszont ez csak vádaskodás, így Mick Schumacher eddigi teljesítményét nem árnyékolhatja be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik