F1: Vettelt Glock balesetére emlékeztette Ricciardóé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 10:23
A Formula–1-es Japán Nagydíj második szabadedzésen Daniel Ricciardo alaposan odavágta Red Bullját, ennek következtében félbe kellett szakítani a gyakorlást.

„Hibáztam – mondta a pályáról lecsúszó Ricciardo. – Végeztem a gyors körömmel, és mindenki hűt ezt követően. Gyors kör, lassú kör, majd ismét gyors. Az én lassú köröm során volt egy sárga zászló, úgyhogy még lassabban mentem, hogy mire elkezdem a gyorsat, feloldják a korlátozást, és nyomhassam neki. A gumik valószínűleg túlságosan lehűltek, az utolsó sikán kijáratánál a gázra léptem, és néhány pillanattal később már nem tudtam megfogni az autót.”

Az ausztrál pilóta elmondta, tapasztalta, hogyan változnak a körülmények a lágyabb és a keményebb keverékek esetén, és úgy véli, nagyjából egy másodperc időkülönbség van a kettő között.

„Csináltunk pár változtatást a két szabadedzés között, és bár csak egy gyors kört mentem, határozottan jobbnak éreztem.”

Sebastian Vettel egyből rákérdezett az istállónál, hogy minden rendben van-e a csapattársával. Elmondása szerint Timo Glock 2009-es balesetére emlékeztette a mostani helyzet, ugyanazon a helyen csapódott a falnak, és vetett véget az a baleset a pilóta szezonjának.

„Nem tudtam, hogy pontosan mi történt. Láttam az autót a korláton, és csak le akartam ellenőrizni, de szerencsére rendben volt. Néhány évvel ezelőtt Timo Glocknak volt egy elég csúnya balesete ott, ami bármikor könnyen megismétlődhet, ezért kérdeztem rá” – mondta Vettel.Ricciardo. – Végeztem a gyors körömmel, és mindenki hűt ezt követően. Gyors kör, lassú kör, majd ismét gyors. Az én lassú köröm során volt egy sárga zászló, úgyhogy még lassabban mentem, hogy mire elkezdem a gyorsat, feloldják a korlátozást, és nyomhassam neki. A gumik valószínűleg túlságosan lehűltek, az utolsó sikán kijáratánál a gázra léptem, és néhány pillanattal később már nem tudtam megfogni az autót.”

Az ausztrál pilóta elmondta, tapasztalta, hogyan változnak a körülmények a lágyabb és a keményebb keverékek esetén, és úgy véli, nagyjából egy másodperc időkülönbség van a kettő között.

„Csináltunk pár változtatást a két szabadedzés között, és bár csak egy gyors kört mentem, határozottan jobbnak éreztem.”

Sebastian Vettel egyből rákérdezett az istállónál, hogy minden rendben van-e a csapattársával. Elmondása szerint Timo Glock 2009-es balesetére emlékeztette a mostani helyzet, ugyanazon a helyen csapódott a falnak, és vetett véget az a baleset a pilóta szezonjának.

„Nem tudtam, hogy pontosan mi történt. Láttam az autót a korláton, és csak le akartam ellenőrizni, de szerencsére rendben volt. Néhány évvel ezelőtt Timo Glocknak volt egy elég csúnya balesete ott, ami bármikor könnyen megismétlődhet, ezért kérdeztem rá” – mondta Vettel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik