F1: Vettelből Stroll lehet, mercedeses elődje „lebuktatta” Bottast

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 17:45
Lewis Hamilton szezonbéli második győzelmét aratta a Magyar Nagydíjon, de hazánk Formula–1-es versenye más miatt is emlékezetes maradhat. Max Verstappen például már a rajt előtt gondoskodott az izgalmakról, míg a pálya egyik kivetítőjén a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg is feltűnt néhány másodpercre a futam alatt. Lando Norris az eddig nem túl hosszú F1-es karrierje során már sokak szívébe lopta be magát, de az, amit a csapatáért tett a futam után, megmutatja, hogy valóban egyedülálló tagja a mezőnynek.

LAWRENCE STROLL LECSERÉLNÉ A FIÁT. Miután a Ferrarinál bejelentették, hogy 2021-től Sebastian Vettel helyét Carlos Sainz Jr. veszi át, folyamatosak a találgatások a négyszeres világbajnok jövőjéről. A Magyar Nagydíj hetén ráadásul olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint Vettel egyetlen lehetőségét a Formula–1-ben maradásra a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point jelenti. Mivel azonban az istálló tulajdonosának a fia az egyik versenyző, valószínűbbnek tűnik, hogy Vettel Sergio Pérez helyét venné át. Bár egyesek szerint Lance Strollt is válthatja – akár versenyzőként, akár Lawrence Stroll fiaként. LAWRENCE STROLL LECSERÉLNÉ A FIÁT. Miután a Ferrarinál bejelentették, hogy 2021-től Sebastian Vettel helyét Carlos Sainz Jr. veszi át, folyamatosak a találgatások a négyszeres világbajnok jövőjéről. A Magyar Nagydíj hetén ráadásul olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint Vettel egyetlen lehetőségét a Formula–1-ben maradásra a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point jelenti. Mivel azonban az istálló tulajdonosának a fia az egyik versenyző, valószínűbbnek tűnik, hogy Vettel Sergio Pérez helyét venné át. Bár egyesek szerint Lance Strollt is válthatja – akár versenyzőként, akár Lawrence Stroll fiaként.

ALBON MÉG EGY WILLIAMSTŐL IS KIKAPOTT. Bár pontot továbbra sem sikerült szereznie egyik Williams-versenyzőnek sem, George Russell a Stájer Nagydíj után a hungaroringi kvalifikáción is bejutott a Q2-be. Végül a 12. pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását – éppen Alexander Albon elől. A thaiföldi versenyző jövőjéről egyébként már elindultak a találgatások, s Russell a Hungaroringen azt nyilatkozta, a Red Bull vezetőségének valamit gyorsan ki kellene találnia, hiszen Albon jelenleg idiótának tűnik a csapatnál. A Williams versenyzőjének véleményét azonban a thaiföldi csapattársa, Max Verstappen sem hagyta szó nélkül.

A GUMIFALBÓL A DOBOGÓRA. Max Verstappennek a futam legizgalmasabb mozzanata valószínűleg már a rajt előtt megtörtént. A rajtrácsra menet ugyanis elmérte a 12-es kanyart, az autójával pedig a gumifalban kötött ki. Bár a holland versenyző akkor szinte biztos volt benne, hogy el sem tudja kezdeni a futamot, a Red Bull szerelőinek sikerült időben megjavítaniuk a 33-as számú autót, így Verstappen is részt vehetett a hungaroringi versenyen. Sőt, végül az előkelő második pozícióban látta meg a kockás zászlót.

A leintés után Verstappen megragadta az alkalmat, hogy azonnal köszönetet mondjon a szerelőinek, akik megmentették a napját. A holland pilóta később úgy nyilatkozott, hogy a második hely felér neki egy győzelemmel, és reméli, ezzel az eredménnyel sikerült viszonoznia azt a kemény munkát, amelyet a csapattársai végeztek a rajt előtt.


NICO ROSBERG VISSZATÉRT A PÁLYÁRA. A futam alatt szurkolói videókat játszottak be a pálya egyik részén, és amikor Valtteri Bottas elhajtott ott az egyik körben, éppen a mercedeses elődje, Nico Rosberg jelent meg a felvételen.

Az erről készült képek már önmagunkban mémek lettek, egyesek azonban továbbgondolták Rosberg és Bottas „közös képét”. Főként utóbbinak a rajt előtti pillanatokban elkövetett bemozdulása adott ihletet az alábbi mém készítőjének. Bottas ugyanis bár egyértelműen kiugrott a startnál, a sportfelügyelők még csak nem is vizsgálták az esetet, így a finn pilóta semmilyen büntetést sem kapott.


HAMILTONÉK ELÁZTATTÁK A MÉRNÖKÖT. Miután Lewis Hamilton újabb győzelmet aratott a Magyar Nagydíjon, a konstruktőrnek járó trófeát Peter Bonnington, a hatszoros világbajnok versenymérnöke vehette át. A díjátadó utáni pezsgőzésen azonban Hamilton nem kímélte a mérnökét, sőt, a locsolásba Bottas is beszállt.


NORRIS BEÁLLT A SZERELŐK KÖZÉ. A vasárnapi futam leintését követően Lando Norris úgy gondolta, segít a McLaren szerelőinek szétszedni az autóját és felkészíteni azt a következő helyszínre való szállításra. Az erről készült képet először a wokingi istálló posztolta, majd Norris is megosztotta ezzel az üzenettel: „Ha gyorsan akarsz eljutni valahova, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt! Három hosszú hét van a csapat háta mögött. Úgy gondoltam, hasznát vennék még néhány kéznek."


A MAGYAR NAGYDÍJ NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:36:12.473
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 8.702 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 9.452 mp h.
4. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 57.579 mp h.
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:18.316 p h.
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1 kör h.
7. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
8. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör h.
9. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
10. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.*
11. Charles Leclerc monacói Ferrari 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1 kör h.
13. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
14. Esteban Ocon francia Renault 1 kör h.
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.*
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 5 kör h.
FELADTA megtett körök
Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 15
*:10 másodperc időbüntetést kapott
A futam eredménye a Renault óvása miatt nem tekinthető hivatalosnak.
A VB ÁLLÁSA
VERSENYZŐK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 2 2 3 1 63
2. Valtteri Bottas 1 3 3 58
3. Max Verstappen 2 2 33
4. Lando Norris 1 2 1 26
5. Alexander Albon 2 22
6. Sergio Pérez 3 22
7. Charles Leclerc 1 1 18
8. Lance Stroll 2 18
9. Carlos Sainz Jr. 3 1 15
10. Sebastian Vettel 2 9
11. Daniel Ricciardo 2 8
12. Pierre Gasly 1 6
13. Esteban Ocon 1 4
14. Antonio Giovinazzi 1 2
15. Kevin Magnussen 1 1
15. Danyiil Kvjat 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 121
2. Red Bull-Honda 55
3. McLaren-Renault 41
4. Racing Point-Mercedes 40
5. Ferrari 27
6. Renault 12
7. AlphaTauri-Honda 7
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik