F1: Vettel majdnem torpedózott, Hamilton trófeát lopott

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 16:32
Le tudta győzni a gumikkal szenvedő Mercedeseket, és Formula–1-es karrierje kilencedik diadalát aratta Max Verstappen A 70. Évforduló Nagydíján. Igaz, az első helyért járó trófeát majdnem elveszítette Lewis Hamiltonnal szemben, aki rossz díjat kapott fel a dobogózás után. Verstappené mellett mellesleg két másik győzelem is született vasárnap 33-as rajtszámú versenyzők révén, míg Kimi Räikkönen Michael Schumacher rekordját döntötte meg Silverstone-ban. Sebastian Vettel újabb nehéz versenyen van túl, amelynek már az elején majdnem csúnyán összetörte a Ferrariját.

EZ SEM PÉREZ HÉTVÉGÉJE VOLT. Szó szerint, ugyanis a szabadedzéseket megelőzően kiderült, hogy mexikói pilóta továbbra is koronavírusos, ami miatt Lance Stroll mellett ismét Nico Hülkenberg vezethette a másik a Racing Pointot. Egyébként nem csak Pérez miatt indult rosszul a hétvége a teljes csapat számára, ugyanis pénteken az FIA-nál bejelentették, hogy 15 pontos levonást és 400 000 eurós pénzbüntetést kaptak, amiért az autóik fékhűtőrendszerére túlságosan hasonlít a Mercedes tavalyi megoldására. EZ SEM PÉREZ HÉTVÉGÉJE VOLT. Szó szerint, ugyanis a szabadedzéseket megelőzően kiderült, hogy mexikói pilóta továbbra is koronavírusos, ami miatt Lance Stroll mellett ismét Nico Hülkenberg vezethette a másik a Racing Pointot. Egyébként nem csak Pérez miatt indult rosszul a hétvége a teljes csapat számára, ugyanis pénteken az FIA-nál bejelentették, hogy 15 pontos levonást és 400 000 eurós pénzbüntetést kaptak, amiért az autóik fékhűtőrendszerére túlságosan hasonlít a Mercedes tavalyi megoldására.

HÜLKENBERG A JÖVŐ ÉVI SZERZŐDTETÉSÉÉRT MENT. Mivel a Racing Pointnál úgy vélik, hogy szinte teljesen biztos Pérez visszatérése a soron következő Spanyol Nagydíjra, Hülkenberg is tisztában volt azzal, hogy talán a múlt heti volt az utolsó esélye lenyűgözni valamelyik istállót, hiszen eddig nem tűnik túl valószínűnek az F1-es visszatérése. Ehhez viszont a szombati időmérőn mindent meg is tett, és a két Mercedes mögé, a harmadik pozícióba kvalifikálta magát a versenyre. Természetesen ez nagyobb érdeklődést váltott ki mindenkiből, mint az, hogy a Mercedes párosa sokadik alkalommal sajátította ki az első rajtsort.

AMIKOR A TORPEDÓT IS MAJDNEM KIÜTÖD... Sebastian Vettel eredetileg a 2016-os Kínai GP után nevezte Danyiil Kvjatot torpedónak, miután az akkor még a Red Bullnál versenyző orosz meglökte őt a rajtnál, amely következtében Vettel kilökte Kimi Räikkönent a másik Ferrarival. A német azonban A 70. Évforduló Nagydíjának első körében is elveszítette egy rövid időre az uralmat az autója felett, majd megforgott, és visszaesett a mezőny végére. Szerencsére senkivel sem ért össze, de az alábbi képen is látszik, hogy ez nem sokon múltt.

That was close! #f1 #formula1 #f170 #wtf1

VERSTAPPEN NEM AKART NAGYMAMAMÓDBA KAPCSOLNI. Kulcsfontosságú mozzanata volt a versenynek az, amikor Max Verstappen meggyőzte a mérnökét, hogy a gumik biztos óvása és emiatt a Mercedesektől való lemaradás helyett inkább továbbra is szorosan követnie kellene Lewis Hamiltonékat, hiszen a bokszkiállásokkor az eltérő stratégia miatt ebből később profitálhat. Verstappennek végül igaza lett, amit mi sem bizonyít jobban a győzelménél.

Card

HAMILTON MINT A SZOKÁSOK RABJA. A leintést követően a dobogón szokás szerint mindenki megkapta a neki járó trófeát, a ceremónia végén azonban Lewis Hamilton Max Verstappen díját felkapva indult el. A 87-szeres futamgyőztes brit talán túlságosan megszokta, hogy az első helyért járó trófeát általában neki adják át.

Card

RÄIKKÖNEN REKORDOT DÖNTÖTT SILVERSTONE-BAN. Ha idén tényleg sikerül megrendezni az eddig bejelentett futamokat, Kimi Räikkönen elveheti Rubens Barrichellótól a legtöbb versenyen való indulás rekordját. Egy téren azonban már A 70. Évforduló Nagydíján csúcstartó lett, ugyanis ennek a futamnak a végéig összesen 16 845 kört tett meg Formula–1-es versenyen, amivel Michael Schumacher eddigi rekordját múlta felül.

Card

A 33-AS RAJTSZÁM BŰVÖLETÉBEN. Max Verstappen F1-es karrierje kilencedik győzelmét aratta múlt vasárnap ezzel a rajtszámmal, de ugyanezen a napon két másik győzelem is született a technikai sportágak világában – szintén a 33-as rajtszámmal versenyzők révén. A MotoGP-ben egy igencsak izgalmas verseny végén szerezte meg az újonc Brad Binder a KTM első győzelmét, míg a Moto2-esnél Enea Bastianini örülhetett a Cseh Nagydíj végén.

#f1 #formula1 #motogp #wtf1

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:19:41.993
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 11.326 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 19.231 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 29.289 mp h.
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 39.146 mp h.
6. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 42.538 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Racing Point-Mercedes 55.951 mp h.
8. Esteban Ocon francia Renault 1:04.773 p h.
9. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:05.544 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:09.669 p h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:10.642 p h.
12. Sebastian Vettel német Ferrari 1:13.370 p h.
13. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:14.070 p h.
14. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör h.
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.

FELADTA

megtett körök
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 43
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 3 4 5 2 107
2. Max Verstappen 1 4 4 1 77
3. Valtteri Bottas 1 4 4 73
4. Charles Leclerc 2 3 45
5. Lando Norris 1 4 1 38
6. Alexander Albon 4 36
7. Lance Stroll 4 28
8. Sergio Pérez 3 22
9. Daniel Ricciardo 3 20
10. Esteban Ocon 3 16
11. Carlos Sainz 3 1 15
12. Pierre Gasly 2 12
13. Sebastian Vettel 3 10
14. Nico Hülkenberg 1 6
15. Antonio Giovinazzi 1 2
16. Danyiil Kvjat 2 2
17. Kevin Magnussen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 180
2. Red Bull-Honda 113
3. Ferrari 55
4. McLaren-Renault 53
5. Racing Point-Mercedes* 41
6. Renault 36
7. AlphaTauri-Honda 14
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0
*: A Racing Pointtól 15 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik