F1: Vettel magát is meglepte, Bottas a dobogót sem tartja elérhetőnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.16. 20:11
null
Vettel pole-ján mindenki meglepődött (Fotó: AFP)
Összességében elmondható, hogy senki, még maga a Ferrari sem számított arra a körre, amivel Sebastian Vettel végül megnyerte a Szingapúri Nagydíj időmérő edzését. A szabadedzéseken és a kvalifikáció első két szakaszában brillírozó Red Bull-versenyzők viszont még nem mondtak le a holnapi győzelemről, míg a Mercedesnél legszívesebben már a következő versenyhétvégére koncentrálnának.

Bár az időmérő első két szakaszában inkább a Red Bullok domináltak, Sebastian Vettel már a Q3 elején jelezte egy komoly körrel, hogy vele is számolni kell. A Ferrari németje később tovább tudott javítani, s végül elhappolta a pole-t Verstappen és Ricciardo elől, ezen pedig még ő maga is meglepődött.

„Nem tudom, honnan szedtem elő ennyit az időmérő végén – ismerte el Vettel, aki az ötödik győzelmére készül holnap Szingapúrban. – A harmadik edzésen problémáim adódtak, mérgemben pedig olyan hangosan kiabáltam, mint a szurkoló tömeg. Hihetetlen volt, viszont szeretem ezt a pályát. Trükkös itt vezetni, de idővel egyre jobban ment. Most le kell nyugodnom, mert az autó elképesztő jó lett. Tudtuk, hogy megvan bennünk ez a teljesítmény, ám fontos volt ezt ki is hozni magunkból. A holnapi verseny viszont hosszú, a Red Bullok meg nagyon közel vannak, szóval biztosan szoros lesz a csata."

Nem vont le messzemenő következtetéseket a pénteki nap után Kimi Räikkönen, és számított arra, hogy változhat a feltételezett erősorrend a kvalifikációra. A finn végül hibázott az utolsó gyors körén, így több mint fél másodpercet kapott csapattársától, Vetteltől, ennek ellenére nem csalódott az eredménye miatt.

„Minden megváltozott az időmérőre, de ilyet már sokszor láthattunk a korábbi versenyhétvégéken – nyilatkozta Räikkönen. – Az eltérő üzemanyagszint sokakat elég erősnek mutathat. Tegnap még sehol nem voltunk a Red Bullhoz képest, ma viszont a hibám nélkül mindketten előttük végeztünk volna. Ez egy trükkös pálya sok kanyarral és sok olyan hellyel, ahol könnyű hibázni. A határon autózol, és néha jól jársz, néha viszont nem."

„Különböző gondokkal küzdöttünk, és mire az egyiken sikerült javítanunk, előjött egy másik. Elfogadom a negyedik helyet, hiszen ha megnézzük, hol álltunk az időmérő előtt, arra számíthattunk, hogy ennél sokkal hátrébb végzünk" – összegezte a hétvége eddigi alakulását a finn.

Max Verstappen teljesített a legkiegyensúlyozottabban a kvalifikáció nagy részében, hiszen meg tudta nyerni a Q1-et és a Q2-t is, végül azonban meg kellett elégednie a második rajthellyel. A holnapi győzelem érdekében ugyanakkor bízik a hosszú és kiszámíthatatlan versenyben.

„A hétvége során folyamatosan fejlődtünk, és ez az időmérőre is igaz, pedig végig hátrányban voltunk a motorerőnkkel – mondta a fiatal holland. – Azt viszont nem értem, hogy ezt miért nem sikerült megoldanunk. Az, hogy egy ilyen pályán a második helyen tudtunk végezni, biztató, ráadásul nem túl nagy a lemaradásunk. Ezért igencsak elégedett lehetek a kvalifikációval, míg a futam nagyon hosszú lesz és bármi megtörténhet."

A Red Bull másik versenyzőjét, Daniel Ricciardót is meglepte Vettel pole pozíciót érő köre, ám a harmadik helyről rajtoló ausztrál még kicsit sem mondott le a holnapi diadalról.

„Kisebb vereségként élem meg ezt az eredményt. A Q1 trükkös volt, de a Q2-ben és Q3-ban lényegesen változtak a körülmények és a köridők, mégsem tudtam sem én, sem Max elkapni Vettelt. Kicsit irigy vagyok az idejére, de még mindig hiszem, hogy meg tudjuk szerezni a győzelmet holnap. Seb felcsavarta ma a motort, én azonban már a holnapi napra koncentrálok" – fenyegetőzött Ricciardo.

A világbajnoki összesítés élén álló Lewis Hamilton csak a harmadik sorból kezdheti meg a 61 körös megmérettetést. Bár elmondása szerint a Mercedesnél számítottak a Red Bull komoly teljesítményére, legfőbb bajnoki riválisuk, a Ferrari őket is meglepte.

„Tudtuk, mikor idejöttünk, hogy nehéz dolgunk lesz – mondta a háromszoros világbajnok. – Itt alapvetően minden évben nehézségekkel kell megküzdenünk, azt viszont nem gondoltuk, hogy a Ferrari ennyire gyors lesz, csak a Red Bulltól számítottunk ilyen produkcióra. Mindent kihoztam az autóból, amit lehetett, és továbbra is bizakodunk."

„Ez a pálya sz*r az előzés szempontjából, ám a rajt, a stratégia és a safety car pályára küldése jó lehetőséget adhat. Viszont maratonit futunk, nem sprintelünk. Nem tudom, hogyan rukkolt ki a Ferrari ezzel az idővel, de hátravan még néhány verseny, ahol mi leszünk nagyon erősek" – ígérte Hamilton.

A britnél csapattársa, Valtteri Bottas még kevésbé derűlátó. Ő reménykedett abban, hogy a Mercedes javított az utcai pályákon megszokott gyengébb teljesítményén, ezúttal azonban még a dobogót sem tartja elérhetőnek.

„Egyszerűen túl nagy a lemaradásunk. Két héttel ezelőtt, Monzában minden nagyon jól ment számunkra, most viszont komolyan szenvedünk – ecsetelte a hétvégén a Mercedesszel szerződést hosszabbító finn versenyző. – Ez rávilágít arra, hogy még mindig gondunk van a leszorítóerővel és a mechanikus tapadással az ilyen típusú pályákon. Ez olyan terület, amin még sokat kell dolgoznunk. Úgy állunk rajthoz holnap, hogy tudjuk, az autónk nem elég gyors egy dobogós helyezéshez, ez sajnos kész tény."

Mindkét McLaren-pilóta bejutott a kvalifikáció harmadik szakaszába, és közülük Fernando Alonso szerezte meg az előkelőbb rajtpozíciót. A nyolcadik helyről induló spanyol számára most már egyszerű a cél és az ahhoz szükséges terv.

„A célunk az, hogy mindkét autónkkal pontszerző helyen végezzünk – szögezte le a kétszeres Szingapúri Nagydíj-győztes. – Akár már a rajt és az első néhány kör után eldőlhet, ki hol végez a végén, úgyhogy muszáj mindent beleadnunk a verseny elején, utána pedig csak tartanunk kell a pozíciónkat."

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:39.491 átlag: 183.272 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:39.814 0.323 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:39.840 0.349
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:40.069 0.578
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:40.126 0.635
6. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:40.810 1.319
7. Nico Hülkenberg német Renault 1:41.013 1.522
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:41.179 1.688
9. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:41.398 1.907
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:42.056 2.565
11. Jolyon Palmer brit Renault 1:42.107 1.775
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:42.246 1.914
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:42.338 2.006
14. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:42.760 2.428
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:43.883 3.551
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:43.756 1.746
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:44.014 2.004
18. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:44.728 2.718
19. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:45.059 3.049
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:45.570 3.560
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Verstappen 1:42.010 1. Verstappen 1:40.332
2. Ricciardo 1:42.063 2. Ricciardo 1:40.385
3. Alonso 1:42.086 3. Räikkönen 1:40.525
4. Sainz 1:42.176 4. Vettel 1:40.529
5. Vandoorne 1:42.222 5. Hamilton 1:40.577
6. Hamilton 1:42.455 6. Vandoorne 1:41.227
7. Palmer 1:42.472 7. Hülkenberg 1:41.277
8. Kvjat 1:42.544 8. Bottas 1:41.409
9. Hülkenberg 1:42.586 9. Alonso 1:41.442
10. Bottas 1:43.137 10. Sainz 1:41.826
11. Räikkönen 1:43.328 11. Palmer 1:42.107
12. Vettel 1:43.336 12. Pérez 1:42.246
13. Pérez 1:43.594 13. Kvjat 1:42.338
14. Ocon 1:43.626 14. Ocon 1:42.760
15. Grosjean 1:43.627 15. Grosjean 1:43.883
16. Magnussen 1:43.756
17. Massa 1:44.014
18. Stroll 1:44.728
19. Wehrlein 1:45.059
20. Ericsson 1:45.570

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik