F1: Verstappent nem sokkolta a pluszlóerővel versenyző Hamilton

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 22:50
null
Max Verstappen úgy érzi, a brazíliai hétvége lényegi kérdései még nem dőltek el (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton indulhat az élről a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintkvalifikációján. A Mercedes versenyzője úgy érzi, nehéz versenyeken van túl, így az interlagosi sikere szinte olyan a számára, mintha ismét az első pole pozícióját szerezte volna meg. A Red Bullnál Max Verstappen és Christian Horner is úgy véli, ha Hamilton nem kapott volna új motort, nem lett volna ekkora előnyben, míg a McLarennel szemben előnybe kerülő Ferrari új riválist kapott Brazíliában.

 

Bár a pénteki nap Lewis Hamilton számára azzal kezdődött, hogy biztossá vált az öt helyes rajtbüntetése a Sao Pauló-i GP-re, ez nem különösebben vette el az önbizalmát az időmérőre, és megszerezte a rajtelsőséget a sprintkvalifikációra. A Mercedes versenyzője utoljára a Magyra Nagydíj időmérőjét tudta megnyerni, így különleges a számára a mai diadal.

„Nem tudom, mit tartogat a holnap, az időjárás talán jobb lesz, ami mindenki dolgát megnehezíti egy kicsit, de én így is hálás vagyok – mondta Hamilton. – Eltelt némi idő azóta, hogy a leggyorsabb voltam egy időmérőn, úgyhogy ez most kissé olyan, mint amikor először történt ilyen. Nehéz volt idejönni az előző versenyről, és amúgy is egyik futamról a másikra utazni, szétszerelni az autót, majd újra összeépíteni nem könnyű. A munkaórák száma elképesztő, de a mai időmérőnk nagyon jól sikerült. Nagyon elégedett vagyok, és bár van egy büntetésem, minden tőlem telhetőt beleadok.”

Nem keseredett el túlságosan Max Verstappen attól, hogy kikapott az időmérőn Hamiltontól, hiszen a Mercedes előnyét részben a riválisa új motorjának, részben a pénteki körülményeknek tulajdonítja. Verstappen szerint a hétvége fontos része úgyis csak vasárnap jön el.

„Mivel új motort kapott, nyilván kicsit több motorereje van ezen a hétvégén – mondta a Red Bull versenyzője Hamiltonról. – Ez számomra nem túl meglepő, örülök annak is, hogy a második helyen végeztem. Jó lesz ebből a pozícióból rajtolni, és bár nyilván szerettünk volna közelebb lenni, néha reálisnak kell maradnunk, és ennél sokkal többre nem igazán lettünk volna képesek. Viszont a sprintkvalifikáción nem lehet túl sok pontot szerezni, szóval remélem, jól sikerül az első köröm, aztán meglátjuk, mi lesz, a legfontosabb úgyis a vasárnap. Akkor másak másak lesznek a körülmények, sokkal melegebb lesz, ami hatással lesz az autók viselkedésére is.”

1. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:09.050
Időmérő: 1. Hamilton 1:07.934
NOVEMBER 13., SZOMBAT
2. szabadedzés: 16.00–17.00
Sprintkvalifikáció: 20.30–21.00
NOVEMBER 14., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja: 18.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 21., 15.00Katari Nagydíj, Lusail
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is ugyanazon a véleményen van Hamilton tempóját illetően, mint Verstappen, és örül annak, hogy a világbajnokságot vezető pilótája eddig legalább Bottasnál jobb tempóra volt képes.

„Már az időmérő előtt is láthattuk, hogy Lewis igen erős, de az új motor nyilván adott a számára pár plusz lóerőt, így a második hely volt a legjobb, amiben reménykedhettünk – vélekedik Horner. – Az első sorból indulhatunk, amivel elégedettek vagyunk. Nehéz lenne megjósolni, mi lesz később, de ha összehasonlítjuk Max nyers tempóját Valtteriével, van köztük néhány tizedmásodpercnyi különbség.”

A harmadik pozícióból vághat neki a sprintkvalifikációnak Valtteri Bottas, aki bár egyelőre nem érzett rá teljesen a pálya ritmusára Interlagosban, úgy érzi, a hétvége hátralévő részében még több babér teremhet a számára.

„Nehezek voltak a körülmények a szabadedzésen, az első szektorban különösen rosszul éreztem magam – emlékezett vissza a Mercedes finn versenyzője. – Bár az időmérőn jobb helyzetben voltunk, így sem jöttek össze kellően a dolgok. Nem olyan rossz a harmadik helyről rajtolni, még nyitottak a lehetőségeink, és így is jó eredményt érhetünk el. Remélem, jól sikerült az első köröm, és előre tudom verekedni magam.”

A Ferrari a McLarennel vív nagy csatát a konstruktőri világbajnokság harmadik pozíciójáért – Charles Leclerc csapatának Mexikóban sikerült megelőznie a McLarent a tabellán. A brazíliai időmérőn azonban a Ferrari új riválisokat kapott az AlphaTauri személyében, bár attól egyelőre nem különösebben kell tartania, hogy az olasz kiscsapat megelőzi a megszerzett pontok tekintetében.

„A Q3-ban nem mentek túl jól a dolgok – mondta Leclerc a kvalifikációjáról. – Először használt lágy gumikon mentünk ki, ami nem jött jól a ritmusomat tekintve, a második körömön pedig nem végeztem megfelelő munkát. Az AlphaTauri túl gyors volt, de néha van ilyen. Az pozitív, hogy sikerült megvernünk a McLarent, de így is jobb eredményben reménykedtem.”

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:07.934 átlag: 228. 345 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:08.372 0.438 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:08.469 0.535
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:08.483 0.549
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:08.777 0.843
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:08.826 0.892
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:08.960 1.026
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:08.980 1.046
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:09.039 1.105
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:09.113 1.179
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:09.189 1.121
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:09.399 1.331
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:09.483 1.415
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:09.503 1.435
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:10.227 2.159
16. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:09.663 0.930
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:09.897 1.164
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:09.953 1.220
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:10.329 1.596
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:10.589 1.856
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:08.733 1. Hamilton 1:08.068
2. Bottas 1:09.040 2. Bottas 1:08.426
3. Sainz 1:09.046 3. Verstappen 1:08.499
4. Leclerc 1:09.155 4. Leclerc 1:08.859
5. Pérez 1:09.172 5. Gasly 1:08.903
6. Verstappen 1:09.329 6. Pérez 1:08.973
7. Giovinazzi 1:09.342 7. Norris 1:09.030
8. Gasly 1:09.347 8. Sainz 1:09.031
9. Cunoda 1:09.350 9. Ricciardo 1:09.093
10. Norris 1:09.365 10. Alonso 1:09.137
11. Ricciardo 1:09.374 11. Ocon 1:09.189
12. Alonso 1:09.391 12. Vettel 1:09.399
13. Ocon 1:09.430 13. Cunoda 1:09.483
14. Vettel 1:09.451 14. Räikkönen 1:09.503
15. Räikkönen 1:09.598 15. Giovinazzi 1:10.227
16. Stroll 1:09.663
17. Latifi 1:09.897
18. Russell 1:09.953
19. Schumacher 1:10.329
20. Mazepin 1:10.589

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik