F1: Verstappen tisztességtelen ajánlata; Magnussen lenyomta Hamiltont

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 18:24
George Russell aratott győzelmet a Sao Pauló-i Nagydíjon. A Mercedes-pilóta Formula–1-es pályafutásának első győzelméről azonban egyeseknek, főként a Red Bull viaskodó versenyzőinek sikerült elterelniük a figyelmet. Voltak azonban pozitív szempontból is emlékezetes pillanatok az interlagosi versenyhétvégén – Kevin Magnussen például először rajtolhatott a pole pozícióból, ezzel máris több rajtelsősége van idén, mint Lewis Hamiltonnak. Nyck de Vries majdnem kipróbálhatta egy újabb csapat autóját, míg Fernando Alonso és Sebastian Vettel egy tekintetben igen eltérően viselkedett a brazíliai sprintfutamon.

DE VRIES MOST IS KÉSZEN ÁLLT VOLNA. Megvolt rá az esély, hogy Nyck de Vries idén még egy versenyhétvégén részt vehet, ugyanis Lando Norris nem érezte jól magát az interlagosi versenyhétvégét megelőző napokban. De Vries még üléspróbán is részt vett a McLarennél, ha Norrisnak esetleg helyettesre lenne szüksége, ám végül nem kellett változtatni a pilótafelálláson. Pedig érdekes lett volna látni, ahogyan a jövőre debütáló holland az ötödik autót is kipróbálhatja az idényben. DE VRIES MOST IS KÉSZEN ÁLLT VOLNA. Megvolt rá az esély, hogy Nyck de Vries idén még egy versenyhétvégén részt vehet, ugyanis Lando Norris nem érezte jól magát az interlagosi versenyhétvégét megelőző napokban. De Vries még üléspróbán is részt vett a McLarennél, ha Norrisnak esetleg helyettesre lenne szüksége, ám végül nem kellett változtatni a pilótafelálláson. Pedig érdekes lett volna látni, ahogyan a jövőre debütáló holland az ötödik autót is kipróbálhatja az idényben.


KEVIN MAGNUSSEN NAGY NAPJA. 139 verseny és egy korábban majdnem véget érő F1-es karrier kellett ahhoz, hogy a Haas dán versenyzője megszerezze első pole pozícióját, ami egyben a csapata és hazája számára is az első rajtelsőséget jelenti a királykategóriában.

Magnussen pole-ja önmagában is figyelemreméltó, ám ha megnézzük, kik nyertek idén időmérőt, Lewis Hamiltont nem láthatjuk a listán. Persze Magnussen sikeréhez némi szerencse is kellett a kissé őrült interlagosi időmérőn.

OCON KEMÉNY VOLT ALONSÓVAL – MEGLETT AZ EREDMÉNYE. Nem az interlagosi sprintfutam volt az első alkalom, amikor „egymásra találtak” a pályán az Alpine-versenyzők. Az első körös csatájukból egyébként Fernando Alonso jött ki rosszabbul, ráadásul a kétszeres világbajnokot utólag időbüntetéssel is sújtották. Alonso a leintés után úgy nyilatkozott, hogy szerencsére már nincs sok hátra, amíg új csapattársat kap, majd ettől függetlenül Esteban Ocon autója egyszer csak kigyulladt a bokszutcában.


Alonso az eset után azonnal szólt a csapatának, s Ocont ironikusan „a barátunknak” nevezte. Azonban az Alpine mellett az Aston Martin versenyzőinek is volt egy majdnem csúnyán végződő találkozójuk a sprintfutamon. Azt azonban, hogy Lance Stroll kis híján a falnak terelte Sebastian Vettelt, utóbbi sokkal rövidebben kommentálta.


VERSTAPPEN NEM VOLT ÉPPEN CSAPATJÁTÉKOS. Nehéz hajrát hozott a verseny Sergio Pérez számára, aki a körülötte autózókkal ellentétében közepes gumikon volt az utolsó etapján. A mérnöke emiatt arra kérte, hogy engedje maga elé a csapattársát, ám ha neki sem sikerül megelőznie az előttük haladó Fernando Alonsót, Pérez visszakapja a pozícióját. Csakhogy Max Verstappen nem tett eleget a Red Bull kérésének, s megtartotta a hatodik helyet, amivel magára haragította az őt korábban többször segítő kollégáját. Arról, hogy mit nyilatkoztak a Red Bull versenyzői az esetről, itt olvashatnak bővebben.


AKIKRŐL SZINTÉN LEHETNE BESZÉLNI. Néhány esemény, többek között a Red Bullon belüli viaskodás kissé elterelte a figyelmet a futamgyőztesről, aki ráadásul először pezsgőzhetett F1-es dobogó legtetején, ám nem csak George Russell teljesítménye előtt lehet megemelni a kalapot. Charles Leclerc például a futam elején visszaesett a mezőny végére, majd a negyedik helyen ért célba, Fernando Alonso pedig az utolsó előtti sorból rajtolva fért be a top ötbe.


A SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. George Russell brit Mercedes 1:38.34.044
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1.529 mp h.
3. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 4.051 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 8.441 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 9.561 mp h.
6. Max Verstappen holland Red Bull 10.056 mp h.
7. Sergio Pérez mexikói Red Bull 14.080 mp h.
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 18.690 mp h.
9. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 22.552 mp h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 23.552 mp h.
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 26.183 mp h.
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 26.867 mp h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 29.325 mp h.
14. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 29.899 mp h.
15. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 36.016 mp h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 37.038 mp h.
17. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Lando Norris brit McLaren-Mercedes 50
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 0
Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 14 16 19 5 429
2. Charles Leclerc 3 10 18 3 290
3. Sergio Pérez 2 10 19 3 290
4. George Russell 1 8 19 3 265
5. Lewis Hamilton - 9 19 2 240
6. Carlos Sainz Jr. 1 9 17 2 234
7. Lando Norris - 1 16 1 113
8. Esteban Ocon - - 15 - 86
9. Fernando Alonso - - 14 - 81
10. Valtteri Bottas - - 9 - 49
11. Sebastian Vettel - - 9 - 36
12. Daniel Ricciardo - - 7 - 35
13. Kevin Magnussen - - 6 - 25
14. Pierre Gasly - - 6 - 23
15. Lance Stroll - - 6 - 14
16. Mick Schumacher - - 2 - 12
17. Cunoda Juki - - 4 - 12
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Alexander Albon - - 3 - 4
20. Nicholas Latifi - - 1 - 2
21. Nyck de Vries - - 1 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 710 pont
2. Ferrari 514
3. Mercedes 491
4. Alpine-Renault 167
5. McLaren-Mercedes 148
6. Alfa Romeo-Ferrari 55
7. Aston Martin-Mercedes 50
8. Haas-Ferrari 37
9. AlphaTauri-Red Bull 35
10. Williams-Mercedes 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik