F1: Verstappen nem bízza el magát, Wolff szerint utat engedtek a Red Bullnak

Vágólapra másolva!
2021.11.07. 23:41
null
Nem mindennapi hangulatban ünnepelhettek a Red Bull versenyzői a mexikói dobogón (Fotó: AFP)
Max Verstappen újabb győzelmet aratott a Mexikói Nagydíjon, amivel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben. Verstappen egyelőre nem akar a vb-címre gondolni, míg Hamilton hálás, hogy legalább a második hely meglett Mexikóban. A Mercedesnél egyébként valóban nem lehetnek túl elégedettek – Toto Wolff csapatfőnök nem éppen pozitívan nyilatkozott arról, hogy Valtteri Bottas hamar kiszállt az élen zajló harcból. Sergio Pérez viszont talán még a csapattársánál is boldogabban távozhat a hazai futamáról.

 

Igen hamar igen rosszra fordult a Mercedes a szombati napra talált előnye, és amikor Max Verstappen átvette a vezetést a mexikói rajtot követően, ismét a Red Bullnak kezdett állni a hétvége. Az osztrák istálló végül mindkét versenyzőjével képviselte magát a dobogón, ám Verstappen felhívta a figyelmet arra, hogy még nem szabad a világbajnoki címekre gondolniuk.

„Hihetetlen tempó rejlett az autóban, így magammal tudtam foglalkozni. Könnyen ment a mai verseny, ami elég jó – mondta az immár tizenkilencszeres futamgyőztes. – A rajtnál minden azon múlt, hogy lehető legkésőbb fékezzek. Ezután a pályán tudtam maradni, és az, hogy az első helyen mentem át a kettes kanyarban, győzelmet ért a számomra, hiszen onnantól kezdve magammal tudtam foglalkozni. Viszont messze van még a szezon vége, és bár most jónak tűnik a helyzetem, minden megváltozhat nagyon gyorsan.”

Verstappennel nem tudott harcba szállni, de Pérezt sikeresen maga mögött tartotta Lewis Hamilton egészen a mexikói futam leintéséig. A hétszeres világbajnok úgy érzi, kihozott magából mindent, és még élvezte is a Pérez elleni védekezést.

„Mindent beleadtam, de nem volt meg a kellő tempóm – árulta el Hamilton. – A Red Bull autója sokkal jobb volt ezen a hétvégén, és ez ellen nem tudtunk semmit sem tenni. Minden tőlem telhetőt megtettem, még az élvezetes csatában is a végén Sergio ellen. Azért hálás vagyok, hogy a második hely meglett. Sok ilyen csatában volt már részem korábban, így nem volt nehéz nyugodtnak maradnom. Viszont mindez megmutatja, milyen gyors a Red Bull autója.”

21. MEXIKÓI NAGYDÍJ
NOVEMBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:18.341
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:17.301
NOVEMBER 6., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Pérez 1:17.024
Időmérő: 1. Bottas 1:15.875
NOVEMBER 7., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Pérez
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 14., 18.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo
November 21., 15.00Katari Nagydíj, Lusail
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda

Dobogóra állhatott a hazai futamán Sergio Pérez, aki ezzel nem mindennapi hangulatot teremtett az amúgy is lenyűgözően szurkoló nézők között. A Red Bull versenyzője természetesen örült volna, ha a végén sikerül elkapnia Hamiltont, ám az elmondása szerint közel sem volt annyira jó helyzetben, mint a felzárkózása alatt tűnt.

„Nyilván többet szerettem volna elérni, hiszen nagyon akartam a kettős győzelmet a csapat számára – mondta Pérez. – Bár nagyon közel kerültem Lewishoz, egyetlen esélyem sem adódott az előzésre. Aztán hallottam a szurkolókat, ahogyan átszeltem a célvonalat. Nagyon élveztem, és rengeteg támogatást kaptam tőlük ezen a hétvégén.”

Onnantól kezdve, hogy az első körben megforgott, és visszaesett a mezőny végére, Valtteri Bottas nem tudott kellően gyors lenni, s végül pont nélkül kénytelen távozni Mexikóból. A finn versenyző azonban a futam végén eleget tett a Mercedes érdekeinek, és csak azért autózta meg a leggyorsabb kört – holott nem kapta meg az érte járó pontot, mivel a top tízen kívül állt –, hogy ennyivel is kevesebb jusson Verstappennek.

„Számomra nagyrészt eldőltek a dolgok az első kanyaros balesetnél, utána pedig beszorultam mások mögé – emlékezett vissza Bottas. – Elég nehéz volt, ráadásul limitáltak voltak a lehetőségeim a motor és a fékek hőmérséklete miatt. Nem tudtam egymás után sok körön keresztül igazán keményen nyomni. A McLaren autójában ugyanaz a motor van, mint a miénkben, ráadásul nagyon jó a végsebességük az egyenesekben. Daniel jól védekezett ellenem, így nem tudtam utat törni magamnak. Egy pontot el tudtam venni Maxtól, és ez legalább valami. Persze még mindig jóval kevesebb, mint amiért ma ide jöttem, de ez egyszerűen nem az én szerencsenapom volt.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igencsak elégedetlen volt a versenyzőjükkel, hiszen úgy érzi, azzal, hogy Bottas hamar kiszállt az élen zajló csatából, ezüsttálcán kínálták fel a Red Bullnak a jó eredményt.

„Az ilyeneknek nem kellene megtörténniük – szögezte le Wolff. – Mindkét autónk elöl volt, de mégis olyan volt, mintha utat engedtünk volna Maxnek a külső íven. Az, hogy Valtteri aztán megforgott, és rengeteg pontot veszített, miközben a harmadik vagy a negyedik helyig is előrejöhetett volna, igen bosszantó.”

A MEXIKÓI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:38.39.086
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 26.555 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 27.752 mp h.
4. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:03.845 p h.
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:21.037 p h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1 kör h.
7. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
8. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 2 kör h.
15. Valtteri Bottas finn Mercedes 2 kör h.
16. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
18. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 3 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Mick Schumacher német Haas-Ferrari 0
Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 9 14 17 4 312.5
2. Lewis Hamilton 6 13 16 5 293.5
3. Valtteri Bottas 1 9 12 4 185
4. Sergio Pérez 1 5 14 - 165
5. Lando Norris - 4 16 1 150
6. Charles Leclerc - 1 14 - 138
7. Carlos Sainz Jr. - 3 15 - 130.5
8. Daniel Ricciardo 1 1 12 - 105
9. Pierre Gasly - 1 12 1 86
10. Fernando Alonso - - 12 - 60
11. Esteban Ocon 1 1 10 1 46
12. Sebastian Vettel - 1 6 1 42
13. Lance Stroll - - 8 - 26
14. Cunoda Juki - - 6 - 20
15. George Russell - 1 4 1 16
16. Kimi Räikkönen - - 4 - 10
17. Nicholas Latifi - - 2 - 7
18. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 478.5
2. Red Bull-Honda 477.5
3. Ferrari 268.5
4. McLaren-Mercedes 255
5. Alpine-Renault 106
6. AlphaTauri-Honda 106
7. Aston Martin-Mercedes 68
8. Williams-Mercedes 23
9. Alfa Romeo-Ferrari 11
10. Haas-Ferrari 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik