F1: Verstappen most kezdte el a szezont, Leclerc minden futamot ilyennek akar

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 23:14
null
Leclerc sokáig vezette a dzsiddai versenyt, de végül alulmaradt Verstappennel szemben (Fotó: AFP)
Izgalmas utolsó körök után Max Verstappen ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán a Formula–1-es Szaúdi Nagydíjon. A Red Bull versenyzője a bahreini nullázás után úgy érzi, a 2022-es idény csak most indult el a Red Bull számára. Charles Leclerc nem volt annyira csalódott, amiért csak a második helyen végzett Dzsiddában – annyira élvezte ugyanis a versenyt, hogy reméli, a többi is hasonló izgalmakat hoz. Lewis Hamilton nehéz futamon van túl, ami szerinte megint nem a Mercedesnek kedvezett, ahogyan a külső események áldozatává vált Sergio Pérez is.

 

Azok után, hogy a Red Bull nulla ponttal kezdte a szezont Bahreinben, Max Verstappen megszerezte idei első győzelmét Szaúd-Arábiában. Bár a futamot akár a címvédő csapattársa is megnyerhette volna, sőt, a leghosszabb ideig Charles Leclerc vezette a versenyt, Verstappen a virtuális biztonsági autós korlátozás után rákapcsolt, s kemény csatában átvette a vezetést Leclerc-től.

2. SZAÚDI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:30.772
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:30.074
MÁRCIUS 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:29.735
Időmérő: 1. Pérez 1:28.200
MÁRCIUS 27., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Sainz
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 10., 7.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 24., 15.00 Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 8., 21.00
Miami Nagydíj, Miami

„Nem volt könnyű kijátszani az okos trükköket az utolsó kanyarban, de végül sikerült az élre állnom – emlékezett vissza a holland. – Ez egy nagyon kemény, de nagyon jó verseny volt. Keményen csatázunk a mezőny legelején, és megkezdődött a hosszú játszma. A Ferrari ma nagyon gyors volt a kanyarokban, mi pedig az egyenesben, de a gumik elég gyorsan elkoptak ezen a pályán. A végén volt némi plusz tempónk, így megpróbálkoztam az előzéssel. Nehéz volt, de nagyon örülök, amiért végre mi is elkezdtük a szezont.”

Bár Charles Leclerc-nek le kellett mondania a Szaúd-arábiai győzelemről, a monacói versenyző továbbra is vezeti a világbajnoki tabellát. Verstappenhez hasonlóan a Ferrari versenyzője is úgy véli, hogy a Red Bull az egyenesbéli tempójával tudta legyőzni őket, s bár a végső diadal nem sokkal a leintés előtt elúszott, Leclerc sok ilyen versenyben reménykedik még.

„Jók voltunk, de ez sem volt elég ma – mondta a monacói. – Istenem, mennyire élveztem ezt a versenyt! Az egymás elleni csatánk kemény, de fair volt, minden futamnak ilyennek kellene lennie. Jól szórakoztunk, de persze csalódott vagyok, hiszen nyerni akartam ma. Nagyon gyorsak voltunk a kanyarokban, az egyenesekben viszont lassúak voltunk, mert nagyobb leszorítóerővel mentünk. Emiatt volt iszonyú nehéz a számomra, hogy Max közelében maradjak az egyenesekben. Remek munkát végzett, és ez egy szórakoztató verseny volt.”

Bahreinben dobogóra állhatott, a következő versenyen azonban csak egy pontot szerzett Lewis Hamilton. Két futam alatt így már 29 pontos a hátránya a vb-tabella élén álló Leclerc-rel szemben. A hétszeres világbajnok küzdött egy-két problémával a dzsiddai versenyen, és elmondása szerint a futam alakulása sem éppen a Mercedesnek kedvezett.

VOLT DOLGUK A SPORTFELÜGYELŐKNEK
Több versenyzőt, köztük Carlos Sainz Jr.-t, Sergio Pérezt és Kevin Magnussent is vizsgálták a futamot követően, ugyanis felmerült annak a gyanúja, hogy a futam hajrájában – amikor Alexander Albon miatt lengették a sárga zászló az utolsó szektorban – nem lassítottak le kellően. A vizsgálatok során azonban egyik pilótát sem találták vétkesnek, így őket nem sújtották büntetéssel. Nem úszta meg viszont Albon, akit a balesetéért három rajthelyes büntetéssel és két büntetőponttal sújtották. Albon Lance Stroll-lal akadt össze dzsiddai a futam utolsó köreiben.

„A verseny elején a gumik megfelelő hőmérsékletére hozatalával szenvedtem, de aztán jobb lett a helyzet, amikor a közepes abroncsok lekerültek az autóról, és a következő etapom elég jól sikerült – mondta Hamilton. – Sok munka vár még ránk, több tapadásra és több motorerőre van szükségünk. Az egyensúlyt tekintve jónak éreztem az autót, de egyszerűen nem volt elég gyors. A végeredmény nem túl fényes, de legalább relatív jól mentem a futamon. Balszerencsésen jöttünk ki a virtuális biztonsági autós szituációból, pedig én mindent beleadtam.”

Szombaton megszerezte pályafutása első pole pozícióját, míg vasárnap a harmadik győzelmére is esélyes volt Sergio Pérez, akinek azonban nagyon nem jött jól, hogy a futam 16. körében Nicholas Latifi összetörte az autóját, és a pályára kellett küldeni a biztonsági autót. A mexikói versenyzőt aztán a Sainzcal szembeni manőveréért a sportfelügyelők is vizsgálták – végül a negyedik helyen intette le a kockás zászló Dzsiddában.

„Jól mentek a dolgok, de aztán Latifi sajnos a falnak ment számomra egy elég rossz időpontban – emlékezett vissza Pérez. – Ilyen a versenyzés, egyszer majd a mi javunkra jönnek ki jól a dolgok, de a mai fáj, mert mindent megtettem, és valószínűleg megnyertem volna a versenyt a pole-ból indulva. A Sainzcal szembeni esetnél szóltak, hogy adjam vissza a pozíciót, és én meg is tettem, szerintem így volt helyes. A virtuális biztonsági autós fázis után nyertem egy kis tempót, felzárkóztam az előttem lévőkre, de aztán az utolsó körökben jöttek a sárga zászlók, így le kellett lassítanom, és nem tehettem többet.”

A SZAÚDI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull 1:24.19.293
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 0.549 mp h.
3. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 8.097 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull 10.800 mp h.
5. George Russell brit Mercedes 32.732 mp h.
6. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 56.017 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 56.124 mp h.
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1:02.946 p h.
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:04.308 p h.
10. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:13.948 p h.
11. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:22.215 p h.
12. Nico Hülkenberg német Aston Martin-Mercedes 1:31.742 p h.
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
14. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes nem ért célba
KIESETT MEGTETT KÖR
Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 36
Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 35
Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 35
Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 14
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Charles Leclerc 1 2 2 2 45
2. Carlos Sainz Jr. - 2 2 - 33
3. Max Verstappen 1 1 1 - 25
4. George Russell - - 2 - 22
5. Lewis Hamilton - 1 2 - 16
6. Esteban Ocon - - 2 - 14
7. Sergio Pérez - - 1 - 12
8. Kevin Magnussen - - 2 - 12
9. Valtteri Bottas - - 1 - 8
10. Lando Norris - - 1 - 6
11. Cunoda Juki - - 1 - 4
11. Pierre Gasly - - 1 - 4
13. Fernando Alonso - - 1 - 2
14. Csou Kuan-jü - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 78
2. Mercedes 38
3. Red Bull 37
4. Alpine-Renault 16
5. Haas-Ferrari 12
6. Alfa Romeo-Ferrari 9
7. AlphaTauri-Red Bull 8
8. McLaren-Mercedes 6
9. Aston Martin-Mercedes 0
10. Williams-Mercedes 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik