F1: Max Verstappen korai visszavonulást tervez

Vágólapra másolva!
2022.10.13. 11:05
null
Verstappen sok minden mást is szeretne kipróbálni (Fotó: Getty Images)
Az immár kétszeres Formula–1-es világbajnok, Max Verstappen a Channel 4 tv-csatornának nyilatkozva elmondta, korántsem szeretne 35 éves kora után is versenyezni. Döntését két dologgal indokolta: a versenynaptár bővítése miatt nem tartja valószínűnek, hogy annyit utazzon, másrészt pedig, „annyi jó dolog van az életben” – fogalmazott a holland. 

Max Verstappen ugyan még csak 25 éves, de már 159 futamon indult, és az elmúlt hétvégén rendezett Japán Nagydíjon már második világbajnoki címét szerezte. Csak hogy tudjuk hova helyezni a holland teljesítményét: a háromszoros világbajnok Ayrton Senna 161 futamot teljesített pályafutása során, és ennyi idősen második teljes idényét kezdte a száguldó cirkuszban.

Verstappen a szuzukai versenyt követően a Channel 4 tv-csatornán arról beszélt, hogy a jelenleg futó, 2028-ig érvényes szerződését biztosan kitölti, ám azt egyelőre nem tudja megmondani, hogy utána mi lesz vele, s meddig marad a mezőny tagja. Azt viszont leszögezte: nem akar olyan hosszú pályafutást, mint a 41 évével a jelenlegi korelnök, Fernando Alonso, akinek még két évre szóló szerződése van az Aston Martinnal.

„Nem a világbajnoki címek száma motivál, nem erről szól, hogy meddig akarok versenyezni. Az életminőségről van szó: rengeteg versenyen veszünk részt egy évben, nagyon sokat kell utaznunk egy évben. A jelenlegi szerződésem 2028-ban jár le, akkor 31 éves leszek, addig biztosan itt leszek, de nem tudom, hogy 35 évesen is akarom-e ezt a rengeteg utazást, és a sok lemondást. Valószínűleg egyébként nem” – fogalmazott Verstappen.

„Annyi minden jó dolog van az életben, amit csinálni lehet a Formula–1-en kívül, és látom magam, ahogy évek múlva ezeket kipróbálom. Ráadásul imádok otthon lenni, ezért fájdalmas, hogy ennyit vagyok távol az otthonomtól, a barátaimtól” – mondta Verstappen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik