F1: „Verstappen kezdi megérteni, milyen jó Hamilton”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 21:57
null
Hamilton (jobbra) nyolc pontra növelte az előnyét Verstappen (balra) előtt (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton (Mercedes) aratott győzelmet az F1-es Portugál Nagydíjon, azt követően, hogy sikerült Max Verstappent és Valtteri Bottast is megelőznie a pályán. A brit elégedetten értékelt a verseny után, nem úgy, mint a másodikként befutó Red Bull-os, aki nem értette, miért vették el tőle a plusz pontot érő leggyorsabb kört. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner eközben következetességet vár az FIA-tól, ugyanis szerinte Sergio Pérezt szabálytalanul előzte meg Lando Norris.

 

A második helyről rajtoló Lewis Hamilton a verseny eleji biztonsági autós szakaszt követő újraindításnál a harmadik helyre esett vissza Valtteri Bottas és Max Verstappen mögé. A brit azonban sokáig nem autózott ebben a pozícióban, először kihasználta a Red Bull-os megingását, majd a 20. körben a csapattársát is maga mögé utasította, amivel átvette a vezetést. A hétszeres világbajnok győzelmét innentől fogva senki sem tudta már veszélyeztetni, Hamilton nyolc pontra húzott el az egyéni vb-összetettben, miután magabiztosan aratta pályafutása 97. sikerét.

„Fizikailag és mentálisan is megterhelő volt a verseny. Nem vettem olyan jó rajtot, mint Valtteri, majd az újraindítást követően vesztettem egy pozíciót is. A hibámat követően a lehető legjobbamat kellett nyújtanom. Max elkövetett egy hibát, ami tökéletesen jött nekem, és tudtam, hogy ez lesz az a kör, amikor igazán közel kerülhetek hozzá az utolsó szektorban. Ezt követően Valtterit még az előtt kellett megelőznöm, hogy teljesen elhasználtam volna a gumijaimat. Végül sikerült magam mögé utasítani az 1-es kanyarban. Eléggé a határon voltam, nagyszerű verseny volt" – összegzett Hamilton, aki leidiótázta magát az újraindításnál történt beragadása miatt.

 

Másodikként Verstappen szelte át a célvonalat, aki a kerékcseréket követően tudta lehagyni a még hideg kemény gumikon küszködő Bottast. A holland azonban hiába előzte le a 77-es rajtszámú Mercedest, a 44-eset nem tudta már újra utolérni, ráadásul a verseny hajrájában jegyzett leggyorsabb körét is törölték utólag pályakiszélesítés miatt, s így elvesztette az érte járó plusz pontot is, ami kissé meglepte.

Tényleg? Az jó. Ez kissé furcsa, hiszen nem is figyelték a pályahatárokat a 14-es kanyarban" – jelentette ki a leintést követően.

Verstappen tévedett, hiszen hiába nem szerepelt a 14-es kanyar a Michael Masi által pénteken kiadott jegyzetben, a szombati módosított dokumentumban már feltüntették az érintett kanyart is, ahol a fehér és piros rázókő jelentette a pályahatárt – ezt nem léphette át egyik versenyző sem az autó teljes terjedelmével.

18. PORTUGÁL NAGYDÍJ
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:19.648
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:19.837
MÁJUS 1., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:18.489
Időmérő: 1. Bottas 1:18.348
MÁJUS 2., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 23., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6., 14.00
Azeri Nagydíj, Baki

Nehéz futam volt. Jó volt az újraindításom, és ezt követően próbáltam nyomást helyezni Valtterire, azonban összességében hiányzott a tempónk, s Lewisnak sikerült visszaelőznie. A kerékcserét követően eléggé szenvedtem a kemény gumik felmelegítésével, s miután sikerült feljönnöm a második helyre, egyértelmű volt, hogy nincs ennél több bennünk. Összességében ez egy furcsa hétvége volt a tapadás tekintetében, és nem igazán éreztük jól magunkat ilyen körülmények között. Kíváncsian várom, mire megyünk Barcelonában" – osztotta meg a gondolatait a Red Bull-pilóta.

A pályahatárokkal kapcsolatban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is megosztotta a véleményét.

„A pályahatárok és az azokat leíró szabályok alkalmazásának következetessége vitapontot jelent. Nagyon kis különbség fog dönteni a bajnokságban, és még csak nagyon korai szakaszában járunk az idénynek. Láthattuk, hogy Lewis nagy hibát követett el Imolában, de megúszta. Az ilyen dolgok megesnek, de Max mindent megtesz, és hihetetlen szoros közöttük a csata" – emelte ki, majd rámutatott, szerinte a csapat másik versenyzőjét, Sergio Pérezt úgy előzte meg Lando Norris, hogy kiszélesítette a pályát, ami nem vont maga után következményt.

Pérezt egy olyan autó előzte meg, amely átlépte a pályahatárokat. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem jó, hogy egyik nap kapunk egy dokumentumot az FIA-tól, ami a következőre megváltozik, és elég frusztráló, ahogyan alkalmazzák a szabályokat, szóval Pérez is elég dühös volt" – mondta, s az esettel kapcsolatban megszólalt a mexikói versenyző is.

Kissé kusza volt a versenyem. Már a rajtnál kipörögtek a kerekeim, ami miatt vesztettem egy pozíciót Carlosszal (Sainz Jr.) szemben. Az újraindításkor visszaszereztem ezt a helyet, ugyanakkor Landóval (Norris) szemben vesztettem egyet. A visszapillantó tükrömben láttam, hogy kiszélesítette a pályát az 5-ös kanyarnál, szóval nem is védekeztem igazán, mert úgy voltam vele, hogy úgyis vissza kell adnia a pozíciót. Beletartott némi időbe, mire sikerült visszaelőznöm. Ezt követően elég egyértelmű volt, miként alakul a futamom" – összegzett a közepes gumikon összesen 51 kört futó Pérez.

A vitatott pályahatárokkal kapcsolatban a tanácsadó, Helmut Marko is kifejtette a véleményét, az osztrák bízik benne, hogy több pontot már nem vesztenek kiszélesítés miatt.

Ez a Mercedes pályája volt. Keményen dolgoztunk, sajnos ez nem volt elég a győzelemhez, de a fejlődésünk biztató. Kár, hogy itt is közbeszóltak a pályahatárok. Már győzelmet (Bahrein), leggyorsabb kört (Portugália), illetve pole pozíciót (Portugália) is vesztettünk miatta. Csupa jó dolgot, remélhetőleg több ilyen nem lesz."

Míg Marko tehát úgy fogalmazott, hogy a portugál pálya a Mercedesnek feküdt jobban, a 2016-ban vb-első Nico Rosberg úgy érzi, Portimaóban is az RB16B volt a leggyorsabb.

Fenomenális versenyt futott Lewis! Kicsit mulatságos látni, ahogyan Max egyre jobban kezdi megérteni, milyen jó Lewis. Tökéletes munkát kell végeznie, ha le akarja győzni őt a bajnokságban, jelenleg kettő-egyre Lewis vezet. A Red Bull szeretett volna nyerni Portimaóban, hiszen a csapat rendelkezésére állt a leggyorsabb autó. Ha visszaemlékszünk a kvalifikációra, Verstappen volt a leggyorsabb, de a hibája miatt törölték az idejét. Aztán a versenyen ott volt a leggyorsabb köre, amit ugyancsak töröltek pályakiszélesítés okán. Túl sok hibát követ el" – osztotta meg a gondolatait a német.

NEM VÁLTOZIK AZ IMOLAI VERSENY VÉGEREDMÉNYE
Mint beszámoltunk róla, az Alfa Romeónak sikerült elérnie, hogy az FIA újravizsgálja Kimi Räikkönen imolai büntetését, azonban a szövetség az újbóli megbeszélés után úgy határozott, nem változtat az akkori döntésén, aminek értelmében a finn nem kapja vissza a szankció okán elvesztett pontjait.

A dobogó alsó fokára a pole pozícióból induló Bottas állhatott fel, aki egészen a 20. körig vezette a versenyt. Ám miután Hamilton maga mögé utasította, a finn némileg leszakadt, s szorosan tapadt rá Verstappen, aki a kiállások után meg is előzte. A pilóta így visszaesett a harmadik pozícióba, s bár a futam bizonyos szakaszában gyorsabb volt, mint a Red Bull, végül nem került előzési helyzetbe, mert a kipufogójában meghibásodott egy szenzor, ami motorerővesztéshez vezetett.

Nem tudom, mi történt az első etapban, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag nem volt meg a tempóm, szóval meg kell vizsgálnunk, mi történhetett. A második etapom már sokkal jobban sikerült, azonban volt egy kis problémánk az egyik szenzorral, szóval nem tudtam elkapni Verstappent. Összességében jó volt a csomagunk, nem tudom, miért nem alakult jól a verseny eleje" – magyarázta a 37 pontos hátrányban az összetett negyedik helyét elfoglaló finn.

PORTUGÁL NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:34:31.421
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 29.148 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 33.530 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 39.735 mp h.
5. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 51.369 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 55.781 mp h.
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:03.749 p h.
8. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:04.808 p h.
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:15.369 p h.
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:16.463 p h.
11. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:18.955 p h.
12. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
16. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 2 kör h.
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 karambol
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Lewis Hamilton 2 3 3 1 69
2. Max Verstappen 1 3 3 61
3. Lando Norris 1 3 37
4. Valtteri Bottas 2 2 2 32
5. Charles Leclerc 3 28
6. Sergio Pérez 2 22
7. Daniel Ricciardo 3 16
8. Carlos Sainz 2 14
9. Esteban Ocon 2 8
10. Pierre Gasly 2 7
11. Fernando Alonso 2 5
11. Lance Stroll 2 5
13. Cunoda Juki 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 101
2. Red Bull-Honda 83
3. McLaren-Mercedes 53
4. Ferrari 42
5. Alpine-Renault 13
6. AlphaTauri-Honda 9
7. Aston Martin-Mercedes 5
8. Haas-Ferrari 0
8. Alfa Romeo-Ferrari 0
8. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik