F1: Végre a legjobb ellen versenyzem, szoros lesz – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.27. 12:34
null
Hamilton nagyobb tiszteletet mutat Vettel, mint Rosberg iránt (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton régóta várt rá, hogy egyenlő erők küzdelmét vívja Sebastian Vettellel, és az Ausztrál Nagydíj után úgy gondolja, erre az idén hosszú távon is sor kerül. Az áradozás közepette kicsit leszólta Nico Rosberget.

Hamilton és Vettel legutóbb 2010-ben vívott valós csatát a világbajnoki címért, ez volt az egyetlen szezon, amelyben az idényzáró előtt mindkettejüknek volt matematikai esélyea vb-cím megszerzésére. Akkor Vettel Fernando Alonsót és Mark Webbert is megelőzve nyert, majd újabb három vb-címet söpört be, mielőtt Lewis Hamilton a Mercedesszel 2014-ben átvette a hatalmat, és egymás után kétszer győzött.

SZAVAZÁS

A Ferrari ausztráliai győzelme után mit vár az F1-es szezontól?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Tavaly Nico Rosberg lett a világbajnok, de visszavonult. Az idén az első futamon Vettel legyőzte Hamiltont, és úgy tűnik, a Ferrari hozza a téli teszteken mutatott jó formáját.

Az angol örül a fejleményeknek és annak, hogy ismét a Ferrarival csatázhat.

„Az idén ismét a legjobb csapatok és a legjobb pilóták küzdenek a világbajnoki címért egymás ellen. Sokkal nehezebb lesz, mint Nico ellen. Örülök, hogy részt vehetek ebben a csatában, a Ferrari a másik legerősebb csapat, és végre csatázhatunk. Jó elöl látni a Ferrarit, nagyon szoros lesz, de hiszem, hogy legyőzhetjük őket” – mondta Hamilton.

Vettel is udvarolt Hamiltonnak.

„Tisztelem Lewist, bebizonyította, hogy a mezőny egyik leggyorsabb pilótája, imádnám, ha szoros csatát vívhatnék vele versenyről versenyre” – mondta a vb-éllovas német, aki a 2013-as vb óta először vezet a pontversenyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik