F1: Van még bennem világbajnoki cím – Vettel

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 11:06
null
Vettel nem foglalkozik azzal, mit gondolnak róla az emberek (Fotó: Twitter/AstonMartinF1)
A Formula–1-es Aston Martin versenyzője, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel úgy érzi, nincs mit bizonyítania az embereknek, hiszen hamar el fogják felejteni. 

 

Sebastian Vettel csalódást keltő idényt teljesített tavaly a Ferrarival, hiszen harmadannyi pontot szerzett, mint csapattársa, Charles Leclerc, és a 13. helyen zárta az egyéni összetettet. A négyszeres világbajnok többször is elgondolkozott a visszavonulás lehetőségén, miután a maranellóiak nem hosszabbították meg vele a szerződését, ám úgy határozott, marad az F1-ben, s az Aston Martinná alakult istállóhoz igazol.

A német sok kritikát kapott a kudarcba fulladt ferraris időszak miatt, ám új csapata sokat vár az érkezésétől, s a csapatfőnök, Otmar Szafnauer, illetve a tulajdonos, Lawrence Stroll sem kételkedik a pilóta képességeiben. Vettel azonban egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogyan vélekednek róla, úgy érzi, nincs mit bizonyítania az embereknek.

Nem érdekel, mit gondolnak az emberek. Én a csapatnak és magamnak szeretnék bizonyítani, nem az embereknek. A világunk gyorsan változik, és gyorsan is kell változnia, hiszen ez így van rendjén. Máskülönben a múltban ragadnánk, és még mindig Juan Manuel Fangióról beszélgetnénk, mint minden versenyző legjobbikáról. Nincs kétség afelől, hogy ő nagyon különleges volt, azonban ha ma megkérdeznénk egy tizenöt évest arról, hogy ki Fangio, nem hiszem, hogy tudna válaszolni. Olyan szempontból ez nem gond, hogy az idő múlik. Fangiónak így is hosszabb öröksége volt, mint bármelyikünknek valaha is lesz, függetlenül a győzelmek számától, és így tovább. Ezzel nincs semmi baj" – kezdte a versenyző, aki azt is elismerte, úgy érzi, gyorsan el fogják felejteni.

Biztos vagyok benne, hogy amikor búcsút intek a Formula–1-nek, nagyon hamar el fognak felejteni, de ezzel nincs gond, ezért nem is aggódom azon, hogy bármit is bizonyítsak az embereknek, helyette inkább magamra és a feladataimra összpontosítok" – tette hozzá, majd válaszolt arra a kérdésre is, hogy képesnek érzi-e magát arra, hogy újabb világbajnoki címet nyerjen.

Igen, úgy hiszem, van még bennem, nem vagyok még olyan öreg. Nálam idősebb versenyzők is csatlakoznak a mezőnyhöz. Nem hiszem, hogy a kor lenne a lényeg. Sokkal inkább az a döntő, hogy milyen csapat áll mögötted és milyen autó áll a rendelkezésedre. Az első cím megnyerésével megkönnyebbül az ember, hogy valóban képes rá, ezt követően nem hiszem, hogy ez eltűnne. A koromat tekintve úgy érzem, még sok idő van bennem, de ez sokkal inkább arról szól, milyenek lesznek a körülmények, és hogyan alakulnak a dolgok a közeljövőben" – zárta a gondolatait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik