F1: „Valaki megveszi a Williamst, hogy a fia versenyezhessen”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 12:06
null
Montoya reméli, hogy túléli a grove-i csapat (Fotó: AFP)
A korábbi Formula–1-es versenyző, Juan Pablo Montoya szerint a Williams csakis saját magát okolhatja a jelenlegi helyzet miatt, és arra számít, hogy a grove-iak hasonlóan járhatnak, mint a 2018-ban még Force Indiaként szereplő csapat.

 

A Williams május végén jelentette be, hogy azonnali hatállyal szakít a névadó szponzorával, a ROKiT-tal, s részben vagy egészben eladásra kínálja az F1-es csapatát, mert pénzügyi gondok miatt befektetőre van szüksége. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ezt követően 2016 után újra részesedést vásárolt az alakulatban, míg a sorozat sportigazgatója, Ross Brawn arról számolt be, úgy tudja, már most több komoly érdeklődő is van.

A korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint hasonló forgatókönyv játszódhat le a Williamsnél, mint 2018-ban a Force Indiánál: a Lawrence Stroll által vezetett konzorcium akkor felvásárolta a csődeljárás alá kerülő gárdát, s Racing Point néven új fejezetet nyitott az istálló életében, aminek része volt, hogy fiát, Lance Strollt ültette az egyik autóba, azóta pedig az is biztossá vált, hogy jövőre az Aston Martin gyári csapatává alakulnak.

„Szerintem vannak emberek, akik nagyon jók bizonyos dolgokban. Ugyanakkor ha valaki nagyon jó például az újságírásban, az nem jelenti azt, hogy jó szerkesztő is. Szóval egyáltalán nem leszel előrébb, ha az alapból tehetséges embereknek olyan feladatokat adsz, amelyekben nem jók. Ez volt az egyik legnagyobb probléma a Williamsnél. Kétségbeesetten elkezdtek felvenni embereket, miközben nem használták ki azt, amiben jók voltak az alkalmazottaik, inkább olyan feladatokkal látták el őket, amelyekben nem kompetensek" – mondta a Motorsport.com latin-amerikai kiadásának adott nyilatkozatában.

„Remélem, hogy túlélik. Valószínűleg valaki megveszi a csapatot, hogy a fia versenyezhessen, mint ahogyan az sokszor megtörténik" – tette hozzá.

Egyes források szerint az F2-es pilóta, Nyikita Mazepin apja, Dmitrij Mazepin is a potenciális vevők között van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik