F1: Újabb bizonyíték, hogy jó helyen vagyok - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 10:17
Lewis Hamilton kínai rajtelsőségével újabb nagy kő gördült le a szívéről, hiszen újabb, immár megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy jó döntés volt a McLarentől a Mercedeshez szerződnie. A McLarentől a tavalyi idényzárón pole pozícióval búcsúzott, új istállójánál pedig a harmadik időmérőjét megnyerte.
„Hihetetlen érzés a Mercedesszel is megszerezni a pole-t, az egész hétvége nagyon jól alakult, de meglep az első hely, hiszen a Ferrari a harmadik szabadedzésen elképesztő sebességet mutatott. Remélem, sikerül megtartani a helyezésemet a verseny végéig – mondta a 26 mclarenes pole-ja után új csapatával is rajtelső Hamilton. – A rajt után nagyon gyorsan a boxba kell menni, mert a lágy gumik szinte semmit sem bírnak ezen a pályán. A versenytempónk is nagyon jó, a csapat lépésről lépésre fejlődik, nagyon jó átélni ezt a folyamatot. Újabb bizonyíték arra, hogy jól döntöttem, amikor a Mercedeshez szerződtem."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik