F1: új páros, hagyományos színek – megérkezett a 2022-es Ezüstnyíl

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 10:33
null
Bemutatkozott az W13-as (Fotók: Twitter/MercedesAMGPF1)
A Formula–1-es Mercedes hivatalosan bemutatta a 2022-es versenygépét, a W13-ast, amelyet George Russell és Lewis Hamilton vezethet az idén. 

 

A Mercedes az elmúlt évekhez hasonlóan Silverstone-ban mutatta be a versenygépét, amely hivatalosan a Mercedes-AMG F1 W13 E Performance elnevezést kapta.

 

A csapat már a tél folyamán jelezte, hogy visszatér a hagyományos ezüstfényezéshez, a pénteken bemutatott versenygépről ennek ererdményeként szinte teljesen eltűnt az elmúlt években meghatározó fekete fényezés, nem úgy, mint az új pilóta, George Russell esetében, aki pont a megszokott sisakdizájnját váltotta le, és adott domináns szerepet a színnek.

 

Az Alfa Romeóhoz távozó Valtteri Bottas helyére érkező brit azért cserélte le a piros dizájnt, mert nem szeretett volna tiszteletlen lenni a gárdánál 2010 és 2012 között versenyző Michael Schumacherrel szemben, mivel úgy érezte, a piros sisakfestés és a Mercedes kombinációja a hétszeres világbajnokhoz köthető.

 

Ami a csapattársat illeti, a Mercedesnek végül nem kellett új versenyző után néznie, hiszen a nyolcadik világbajnoki címét meglehetősen botrányos körülmények között elvesztő Lewis Hamilton úgy döntött, nem akasztja még szögre a sisakját. Igaz, a hétszeres világbajnok elmondása szerint a visszavonulás gondolata nem is fordult meg a fejében a tél folyamán, egyszerűen időre volt szüksége, amit családi körben töltött el.

„Sosem mondtam, hogy visszavonulok, szeretem azt, amit csinálok. De ez egy nehéz időszak volt a számomra, és arra volt szükségem, hogy visszavegyek, és arra koncentráljak, hogy tényleg a pillanatnak éljek. A családommal voltam, hogy nagyszerű élményeket szerezzünk, és eldöntöttem, visszavágok idén”– jelentette ki, és azt is hozzátette, már az új kihívásokra összpontosít.

A W13-ast már a mai nap során kipróbálhatja a két versenyző Silverstone-ban egy filmforgatási nap keretein belül, ami a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) döntését üdvözlő csapatfőnök, Toto Wolff reményei szerint simán fog alakulni.

 

A csapatfőnök emellett arról is beszélt, hogy hasonló vágyakkal vágnak neki az új korszaknak, az „ezüstnyilak” célja így nem is lehet más az idén, mint visszavágni a Red Bullnak, és elhódítani mindkét trófeát.

 

Az autóbemutatók sorát az Alpine folytatja, az enstone-i istálló február 21-én mutatja be a 2022-es versenygépét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik