F1: tartományi kitüntetést kapott Michael Schumacher

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 15:57
null
Corinna Schumacher a könnyeivel küszködött (Fotó Getty Images)
Észak-Rajna-Vesztfália legmagasabb tartományi kitüntetését kapta meg szerdán a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher, akinek képviseletében felesége, Corinna, valamint lánya, Gina vette át az elismerést Kölnben.

 

A 2013 decemberben elszenvedett síbalesete óta nyilvánosan nem mutatkozó és hivatalosan genfi otthonában lábadozó 53 éves sportember Észak-Rajna-Vesztfália területén született, s mint azt Hendrik Wüst tartományi miniszterelnök a ceremónián elmondta, a kitüntetéssel nemcsak a sportban elért sikereit, hanem az autóversenyzésen és a rivaldafényen túl mutatott cselekedeteit is el akarják ismerni.

„Óriási szíve van és mindig fontos volt a számára, hogy másokra is odafigyeljen” – jelentette ki Wüst, kiemelve azokat az adományokat, melyek Schumachertől és családjától érkeztek, többek között a 2004-es ázsiai cunami, vagy a tavalyi, észak-rajna-vesztfáliai áradások idején.

A szerdai eseményen részt vett Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) volt elnöke, aki a Ferrarinál hosszú éveken át volt Schumacher csapatfőnöke.

„A győzelmeinek és a sikereinek köszönhetően a szerény körülmények közül valódi világpolgárrá emelkedett fel, aki számos különböző kultúrát képviselő emberrel dolgozhatott együtt pályafutása során” – méltatta a Köln közelében elhelyezkedő Kerpenben született legendás versenyzőt Todt, aki hangsúlyozta, Schumacher soha nem felejtette el, hogy honnan származik, és mindig a „földön járt”.

„Büszke vagyok arra, hogy Michaelt a barátomnak vallhatom, és legalább ugyanekkora megtiszteltetésnek érzem, hogy szoros barátságban állok a családjával” – mondta Todt, s úgy fogalmazott, a Schumacher-família „inspirációt jelenthet sokak számára”.

„Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak személyesen vehetné át az elismerést. Hiányzik mindannyiunknak, de nem csak az ilyen napokon, mint ez a mai” – zárta beszédét a 76 éves sportvezető.

Schumacher fia, a jelenleg a Formula–1-es Haas istállónál versenyző Mick egészségügyi okból nem vett részt a ceremónián.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik