F1: hiába ígérgettek, semmi sem változik meg 2015-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 12:15
A Formula–1-es csapatok vezetői szerdán leültek Bernie Ecclestone-nal, a motor- és gumigyártók, illetve a nagydíjszervezők képviselőivel, hogy a 2015-ös F1-es sportszabályzat változtatásairól beszéljenek. A voksoláson szinte minden újítást leszavaztak.

A korábbi ígéretekkel ellentétben nem tesznek lépéseket a költségek csökkentése érdekében, de maradnak a gumimelegítő paplanok és a kétszer kilencven perces pénteki szabadedzések.

Az egyetlen változás, hogy a szezon előtti 12 tesztnap mindegyikét Európában kell megtartani (az idén nyolc Bahreinben volt), és hogy a szezon közben nyolc helyett négy tesztnap lesz, ebből kettőn fiatal pilótának kell az autóban ülnie.

Még egy változás, hogy 2015-ben a gumimelegítő paplanokra rákerül a Pirelli logója, amiért minden csapat 200 ezer eurót kap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik