F1: szinte az összes tartozását rendezte a Force India

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 13:45
Két hónappal azután, hogy tulajdonosváltás történt a Force Indiánál – melynek új neve így Racing Point Force India lett –, az istálló a háta mögött hagyhatja a korábbi vezetők által felhalmozott nehézségeket és tartozást.

A kanadai üzletember – a williamses Lance Stroll édesapja –, Lawrence Stroll augusztusban vásárolta meg többedmagával a jelentős anyagi problémákkal küzdő Force Indiát. Az istálló addigra több mint 90 millió fontos tartozást halmozott fel, ám október közepére, vagyis nagyjából a napokban az összeg legalább 95 százalékának a visszafizetését ígérik az új tulajdonosok.Lawrence Stroll augusztusban vásárolta meg többedmagával a jelentős anyagi problémákkal küzdő Force Indiát. Az istálló addigra több mint 90 millió fontos tartozást halmozott fel, ám október közepére, vagyis nagyjából a napokban az összeg legalább 95 százalékának a visszafizetését ígérik az új tulajdonosok.

Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke elárulta, hogy Strollék új irányt határoztak meg az alakulat számára, és bár az elvárások nagyok, a kanadai üzletember egyenes, és meghallgatja az alkalmazottak véleményét, valamint javaslatait.

Azt, hogy a Force India milyen pilótafelállással áll rajthoz 2019-ben, továbbra sincs megerősítve, ám a Lance Stroll, Sergio Pérez páros bejelentése már csak formalitás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik