Verstappen továbbra is szárnyal Dzsiddában; bajban a Ferrari?

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.18. 14:01
null
Max Verstappen három „szabadedzéses győzelemmel" hangolt a dzsiddai időmérőre (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Szaúdi Nagydíj harmadik szabadedzésén sem volt gyorsabb versenyző Max Verstappennél Dzsiddában. A Red Bull holland versenyzője mögött csapattársa, Sergio Pérez zárta az utolsó tréninget, majd az Aston Martin párosa következett Fernando Alonso, Lance Stroll sorrendben. A Ferrari versenyzői a top tíz második felében végeztek az időmérő előtti utolsó gyakorláson.

 

A Red Bull és különösen Max Verstappen diktálta a tempót a Szaúdi Nagydíj pénteki napján. Mindkét szabadedzést a címvédő zárta az élen, míg Fernando Alonso révén az Aston Martin ismét villantott a pénteki tréningeken. A villanyfényes időmérő előtt azonban várt még a mezőnyre némi gyakorlás, amelyet a kvalifikációhoz képest igen eltérő körülmények között rendeznek.

Elsőként az Aston Martin versenyzői hagyták el a bokszutcát, amikor annak végén zöldre váltott a lámpa. Fernando Alonso és Lance Stroll azonban mindössze néhány kört tett meg, mielőtt elhagyta volna a pályát, ami így néhány percre ismét elcsendesedett. Volt azonban egy versenyző, akire biztosan nem számíthattunk a folytatásban.

3. SZAÚDI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:29.617
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:29.603
MÁRCIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.485
Időmérő: 18.00–19.00
MÁRCIUS 19., VASÁRNAP
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja: 18.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 2., 7.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 30., 13.00Azeri Nagydíj, Baki
Május 7., 21.30Miami Nagydíj, Miami

Nem sokkal az edzés kezdete után jelentették be az AlphaTaurinál, hogy problémát észleltek Nyck De Vries autóján, aminek következtében kicserélik az erőforrást. Emiatt a holland versenyző nem tudott pályára gurulni az utolsó szabadedzésen.

Negyedóra elteltével a mezőny nagyjából fele rendelkezett mért körrel, közülük a leggyorsabb Verstappen volt, aki ráadásul kemény gumikon autózott egy mindössze szűk három tizedmásodperccel lassabb kört a pénteki legjobbjánál. Később Pérez vette át a vezetést a csapattársától, ám a 11-es számú Red Bullra ekkor már felkerültek a lágy abroncsok.

A Red Bull után sokáig az Alpine volt a leggyorsabb csapat az utolsó tréningen, hiszen Pierre Gasly a harmadik, míg Esteban Ocon a negyedik helyen állt az edzés jelentős részében. Az Aston Martinnál azonban sokáig kivártak az időmérős szimulációval, csak az utolsó negyedórában érkezett meg Alonso és Stroll a top ötbe.

Ekkor lágy gumikon tért vissza a pályára Verstappen is, aki a hétvége első 1:28-as körével átvette a vezetést. Az élen ezután már nem történt változás, ám a Red Bull párosán kívül sokan javítani tudtak még az idejükön. Köztük a Ferrari versenyzői is, akik az utolsó percekig csak a lista végén szerepeltek.

Verstappen és Pérez mögött végül Alonso zárta az utolsó tréninget, a top tízet Stroll, Hamilton, Leclerc, Norris, Piastri, Gasly és Sainz egészítette ki.

Folytatás 18 órakor az időmérővel!

SZAÚDI NAGYDÍJ, A HARMADIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:28.485 átlag: 251.188 km/ó 20 kör
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 1:29.098 0.613 mp h. 15
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:29.483 0.998 21
4. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:29.509 1.024 21
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.568 1.083 18
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:29.588 1.103 16
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:29.690 1.205 18
8. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:29.698 1.213 23
9. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:29.701 1.216 19
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:29.761 1.276 16
11. George Russell brit Mercedes 1:29.811 1.326 19
12. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:29.917 1.432 21
13. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:29.933 1.448 19
14. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:29.953 1.468 19
15. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:29.983 1.498 18
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:30.035 1.550 18
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:30.131 1.646 15
18. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:30.317 1.832 20
19. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:30.797 2.312 20
20. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT idő nélkül 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik