Verstappen állt az élre a szahíri időmérő előtt (Fotó: AFP)

 

A koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell álomszerű rajtot vett Bahreinben, hiszen mindkét pénteki szabadedzésen az élen zárt, miközben Valtteri Bottas szemlátomást szenvedett a másik Mercedesszel. Ám a legjobb szektoridőket alapul véve a finn volt a leggyorsabb a szahíri pályán, és a Red Bull kettőse is beférkőzhetett volna a fiatal brit elé, így nem volt kizárva, hogy jócskán átalakul a sorrend az utolsó gyakorláson, amelynek legnagyobb kérdése az volt, hogy Russell tovább tudja-e folytatni a szárnyalását.

Nos, a várakozásoknak megfelelően nem indult túl mozgalmasan a naplementében kezdődő gyakorlás, hiszen a versenyhétvége két fő eseménye, vagyis az időmérő és a futam teljesen villanyfényben zajlik le, így a harmadik tréninge elején tapasztalt körülmények egyáltalán nem voltak mérvadóak. Az első negyedórában így csupán egy pilóta, a múlt vasárnap horrorisztikus balesetet szenvedő Romain Grosjean helyére beugró Pietro Fittipaldi hagyta el a garázst, és teljesített mért kört, miközben a többiek a bokszban várakoztak.

A brazillal kapcsolatban később kiderült, autójában több motorelemet is cserélni kellett, s mivel már átlépte az egy idényben megengedett mennyiséget, a 18 órakor kezdődő kvalifikáción elért helyezésétől függetlenül a mezőny végéről startolhat majd vasárnap.

1. SZAHÍRI NAGYDÍJ
DECEMBER 4., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Russell 54.546
2. szabadedzés: 1. Russell 54.713
DECEMBER 5., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 54.064
Időmérő: 18.00–19.00
DECEMBER 6., VASÁRNAP
A verseny (87 kör, 307.995 km) rajtja: 18.10
A KÖVETKEZŐ, UTOLSÓ FUTAM
December 13., 14.10 Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Húsz perc elteltével kezdett egyre nagyobb forgalom lenni a pályán, ám a versenyzők meglehetősen eltérő gumikkal teljesítették a köreiket, így túl sok következtetést nem lehetett levonni az első próbák után.

Az élen a Mercedes kettőse nyitott a lágy gumikon, Bottas bő 1 tizeddel előzte meg átmeneti csapattársát, a finn, brit duót a kemény abroncsokon autózó Danyiil Kvjat, az ugyancsak fehér oldalfalú gumikon próbálkozó és egy megforgást is bemutató Max Verstappen, illetve Pierre Gasly követte az első ötösben, míg a második tréningen mért kört sem futó Charles Leclerc hatodikként kezdett.

Az igazi időmérős körök aztán szűk 20 perccel a vége előtt érkeztek, ám Bottas hiába ért el lila szektorokat, a pálya utolsó szakaszában hibázott, és több mint egy tizedet bukott, így a több szélárnyékot is elkapó Verstappen vette át a vezetést 54.064-nel. A finn némileg elrontott köre azonban elég volt második helyhez, őt kisebb meglepetésre az AlphaTaurival remeklő Pierre Gasly, Esteban Ocon és Lando Norris követte az első ötösben.

A hatodik a gyors körét a közepes keveréken elérő Alexander Albon lett, a thaiföldi mögött a pénteki gyakorlásokon leggyorsabb Russell végzett, majd Sergio Pérez vezérletével a Racing Point kettőse, illetve Carlos Sainz Jr. zárta a top 10-et.

A két ferraris közül Leclerc tizenharmadikként végzett, míg a 15. Sebastian Vettel sok időt vesztett el a bokszban, mivel a hírek szerint motort kell cserélni az autójában.

A hétvégén debütáló P. Fittipaldi és Jack Aitken a mezőny végén zárt.

Folytatás 18 órakor az időmérővel.

SZAHÍRI NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 54.064 átlag: 235.920 km/ó 23 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 54.270 0.206 mp h. 20
3. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 54.427 0.363 24
4. Esteban Ocon francia Renault 54.453 0.389 21
5. Lando Norris brit McLaren-Renault 54.606 0.542 15
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 54.629 0.565 22
7. George Russell brit Mercedes
54.664 0.600 20
8. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 54.678 0.614 20
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 54.693 0.629 18
10. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 54.720 0.656 16
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 54.845 0.781 20
12. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 54.850 0.786 23
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 54.854 0.790 21
14. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 54.857 0.793 15
15. Sebastian Vettel német Ferrari 54.858 0.794 17
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 55.171 1.107 20
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 55.347 1.283 19
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 55.493 1.429 21
19. Pietro Fittipaldi brazil Haas-Ferrari 55.666 1.602 21
20. Jack Aitken brit Williams-Mercedes 55.670 1.606 23
Még több