Kettős Mercedes-siker Spanyolországban; a Ferrari eltaktikázta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.13. 14:31
null
Hamilton egymás után a második győzelmét aratta, és előnyét 17 pontra növelte (Fotó: AFP)
A világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Spanyol Nagydíjat, megelőzve csapattársát, a finn Valtteri Bottast, valamint a Red Bull-lal versenyző holland Max Verstappent. A biztonsági autónál még egyszer kereket cserélő Sebastian Vettel taktikája ezúttal nem vált be, a Ferrari német pilótája csak a negyedik helyen zárt, hátránya 17 pontra nőtt Hamiltonnal szemben az összetettben.

A Mercedes az idényben először foglalhatta el az első rajtsort, így nagy esélye volt rá, hogy az egyéni bajnokság után a konstruktőriben is átvegye a vezetést. Igaz, a német gárdának nem voltak jó emlékei a spanyol első rajtsorról, mert 2016-ban kettős kiesést eredményezett versenyzőik közelsége.

Lewis Hamilton jól kapta el a rajtot, miközben Sebastian Vettel külső íven Vatteri Bottast is megelőzte, így a két Mercedes közé hamar beékelődött egy harmadik autó. Bár a mezőny eleje simán eljött, hátrább nagyobb baleset történt. Romain Grosjean hirtelen túl közel találta magát márkatársához, elvesztette a kocsi hátulját, majd megforgott, és magával vitte Nico Hülkenberg és Pierre Gasly autóját is. Az eset miatt azonnal pályára küldték a biztonsági autót.

48. SPANYOL NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:18.148
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:18.259
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:17.281
Időmérő: 1. Hamilton: 1:16.173
VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 27., 15.10: Monacói Nagydíj
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj

Időközben Stoffel Vandoornét is vizsgálni kezdték, a belga vétke az volt, hogy nem a kijelölt részen tért vissza a pályára, ezért 5 másodperces büntetéssel sújtották.

A biztonsági autó kimenetele után Hamilton magasabb sebességbe kapcsolt, és folyamatosan lépett el az üldözőitől, míg a Ferrari egészen korai csere mellett tette le a voksát. Vettel már a 18. körben leváltotta a lágy abroncsait új közepesekre, őt két körrel később Valtteri Bottas is követett.

Az élmezőnyből a Red Bull húzta a legtovább, Max Verstappen csak a 35. körben járta meg a bokszutcát, és kapott közepes gumikat. A holland rövid ideig így vezetett is a futamon, igaz, a győzelemre most nem volt esélye.

A „vörös bikák” végig arra vártak, hogy a korán cserélő Bottas alatt elfogyjanak a gumik, hiszen a finn Vettellel ellentétben nem állt ki új szettért, amikor Esteban Ocon félrehúzódó Force Indiája miatt lépett érvénybe a virtuális biztonsági autós fázis. (A francia kiesése előtt egyébként volt egy csaknem 30 másodpercet felölelő kerékcseréje is, mert volt némi fejetlenség csapata garázsa előtt.)

Bottas azonban konstans köröket teljesített, míg Vettel – aki a két Red Bull közé, a negyedik helyre tért vissza – hiába közelítette meg a végén 7 tizedre a hollandot, nem tudott javítani a pozícióján.

A Ferrarinak tehát ezúttal nem jött be a vsc-fázis alatt megejtett kiállás, miközben Kimi Räikkönen újabb problémája is okozhat némi fejfájást Maranellóban.

Räikkönen egymás után a második évben esett ki idejekorán a spanyol futamon, ezúttal erővesztés miatt lassult le, majd miután visszagurult a bokszba, az SF71-H-t leállította, amit szerelői betoltak a depóba.

A Ferrari még pontosan nem tudja, hogy mi okozhatta a problémát, mindenesetre egyáltalán nem jó előjel ez a pénteki motorcsere után.

Az olasz gárda mellett nem alakult zökkenőmentesen a McLaren versenye sem. Fernando Alonso a rajtnál visszaesett a 11. pozícióba, miután Grosjeant próbálta elkerülni, ám gyorsan átlépte az akkor még versenyben lévő Ocont. Ezt követően azonban pontosan a francia kiesése miatt érvényben levő vsc-fázis végéig kellett várnia, mire végre meg tudta előzni Charles Leclerc Sauberjét.

Csapattársa, Stoffel Vandoorne eközben az 5 másodperces büntetés után, Räikkönenhez hasonlóan erővesztés miatt húzódott félre, és adta fel a futamot a 48. körben. A belga kiesésével így csupán 14 versenyző maradt versenyben, és nem sokon múlt, hogy még tovább csökkenjen ez a szám, ugyanis többek között nagyon kalandos út vezetett a két Williams számára is a kockás zászlóig.

Lance Stroll Verstappennel ért össze a virtuális biztonsági autós szakasz alatt, igaz, a holland RB14-es jobban bánta a találkozót. Szergej Szirotkin eközben rengeteget szenvedett autója vezethetetlensége miatt, amit jól jelzett, hogy nem egyszer hibázott.

Rajtuk kívül Carlos Sainz Jr. hetedik helye volt némileg veszélyben, mivel a spanyol az utolsó körökben arra panaszkodott, hogy kihagy a motorja. A Renault-pilótának végül sikerült hazahoznia az autóját, így a francia istállónak nem kell üres kézzel távoznia Spanyolországból.

Nagyon jó hétvégét tudhat maga mögött a Sauber, hiszen Leclerc tegnap másodszor jutott be a Q2-be, majd ma sokáig Alonso sem talált rajta fogást. A monacóit a 10. helyen intette le a kockás zászló, míg az utolsóként kereket cserélő Marcus Ericsson a 13. lett.

Bár sok esemény volt a háta mögött, Hamilton ebből nem sokat tapasztalt, hiszen meggyőző győzelmet aratott. A brit harmadszor nyert Spanyolországban, pályafutása 64. diadalát szerezte meg, és 17 pontra növelte előnyét.

A Mercedes a kettős győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a csapatok bajnokságában is.

Folytatás két hét múlva a Monacói Nagydíjjal.

A SPANYOL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:35:29.972
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 20.593 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 26.873 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 27.584 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 50.058 mp h.
6. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 2 kör h.
10. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 2 kör h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
12. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 2 kör h.
13. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 2 kör h.
14. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 3 kör h.
FELADTÁK

megtett körök kiesés oka
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 45 feladta
Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 38 feladta
Kimi Räikkönen finn Ferrari 25 feladta
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 0 karambol
Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 0 karambol
Nico Hülkenberg német Renault 0 karambol

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Lewis Hamilton 2 4 5 95
2. Sebastian Vettel 2 2 5 78
3. Valtteri Bottas 3 4 58
4. Kimi Räikkönen 3 3 48
5. Daniel Ricciardo 1 1 3 47
6. Max Verstappen 1 3 33
7. Fernando Alonso 5 32
8. Nico Hülkenberg 3 22
9. Kevin Magnussen 3 19
10. Carlos Sainz Jr. 4 19
11. Sergio Pérez 1 2 17
12. Pierre Gasly 1 12
13. Charles Leclerc 2 9
14. Stoffel Vandoorne 3 8
15. Lance Stroll 1 4
16. Marcus Ericsson 1 2
17. Esteban Ocon 1 1
17. Brendon Hartley 1 1

 

A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 153
2. Ferrari 126
3. Red Bull-TAG Heuer 80
4. Renault 41
5. McLaren-Renault 40
6. Haas-Ferrari 19
7. Force India-Mercedes 18
8. Toro Rosso-Honda 13
9. Alfa Romeo Sauber 11
10. Williams-Mercedes 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik