Rosberg Hamilton, Verstappen Ricciardo előtt

Vágólapra másolva!
2016.05.14. 10:52
null
A Ferrari péntek után szombaton is biztatóan szerepelt a szabadedzésen (Fotó: Reuters)
A kisebb motorproblémával küzdő Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj szombat délelőtti harmadik szabadedzésén, megelőzve Lewis Hamiltont és a két Mercedeshez közel kerülő Sebastian Vettelt. A negyedik helyen az első Red Bull-os versenyhétvégéjét teljesítő Max Verstappen végzett. Az időmérő 14 órakor kezdődik.

Nico Rosberg Mercedese kétszer is biztonsági üzemmódba kapcsolt a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén, ami kissé megijesztette a vb-éllovast. Ám amikor ment a hatos rajtszámú Mercedes, Rosbergnél nem volt gyorsabb a barcelonai pálya harmadik szakaszában.

A német annyira gyors volt a pálya ezen részén, hogy a ferrarisok az első két szektorban elért remek részidőik ellenére sem tudták megelőzni, és még Lewis Hamilton is a fejét vakarhatja, hogyan jött össze a németnek a 29 másodperc alatti részidő.

Ha Rosberg ezt az időmérőn is megismétli, jó eséllyel pályázik a pole pozícióra a 14 órakor kezdődő időmérőn.

Sebastian Vettel Lewis Hamiltonhoz közel került, Kimi Räikkönen viszont forgalomba került egyetlen gyors lágy gumis köre utolsó szakaszán, és még a két Red Bulltól is kikapott. Az osztrák csapatnál a Danyiil Kvjat helyére beültetett Max Verstappen megelőzte Daniel Ricciardót.

Kvjat is megelőzte új csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t.

A McLaren jól áll, Fernando Alonso első gyors körével a Williamsek és a Red Bullok előtt volt, igaz, másodjára visszacsúszott a 10. helyre.

Az időmérő 14 órakor kezdődik.

SPANYOL NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:23.078 átlag: 201.714 km/ó 15 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.204 0.126 mp h. 11
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:23.225 0.147 16
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:23.719 0.641 10
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:23.816 0.738 9
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:24.110 1.032 13
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:24.356 1.278 14
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:24.472 1.394 15
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:24.553 1.475 13
10. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:24.555 1.477 13
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:24.585 1.507 15
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.621 1.543 15
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:24.695 1.617 21
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:24.981 1.903 13
15. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:25.051 1.973 13
16. Kevin Magnussen dán Renault 1:25.100 2.022 12
17. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:25.130 2.052 17
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:25.376 2.298 13
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:25.383 2.305 22
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:25.401 2.323 24
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:26.097 3.019 13
22. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:26.251 3.173 19

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

12.00 Vége az edzésnek.

11.58 Nincs több gyors kör, Rosberg zár az élen Hamilton, Vettel, Verstappen, Ricciardo és Räikkönen előtt.

11.55 Rosberg nem javított, Vettel 21 ezreddel kapott ki Hamiltontól, 147-tel Rosbergtől.

11.54 Kvjat a 9., Sainz a 13. helyen.

11.53 Ricciardo megelőzte Räikkönent, Verstappen pedig Ricciardót. harmadik helyen a holland. Vettel is a pályán.

11.52 Räikkönen a pálya hátsó részén forgalomba került, és egy másodpercet veszített. Így harmadik.

11.51 Hamilton elrontotta az egyes kanyart.

11.50 Bottas megelőzte Alonsót, ezzel negyedik. Massa viszont csak a 8.

11.48 Többen kijöttek friss lágy gumikon, köztük a két Williams és Räikkönen.

11.46 Hamilton kint maradt, és 126 ezredre megközelítette Rosberg legjobbját. A harmadik szektorban többet hibázott, pedig előtte gyorsabb volt a németnél.

11.44 Rosberg jelezte, valami gond van az autóval, ezért visszahívták a bokszba.

11.43 Rosberg és Hamilton friss lágy gumikon visszatért a pályára.

11.40 Csend van a pályán, Haryantót leszámítva mindenki a bokszban várakozik.

11.36 Ricciardo lágy gumikon a 7. helyre jött be Verstappen és Bottas mögé, Button a 10. helyen. Mindenkinek van mért köre, Sainz az utolsó helyen áll 16 megtett körrel.Egyelőre a versenyre készül.

11.35 Vettel rajt gyakorlatokat végez a Ferrarival, amely az idény elején jól rajtolt, de a legutóbbi futamokon elmaradt ezen a téren a Mercedestől, és Vettel kétszer is karambolba keveredett.

11.33 Verstappen újabb gyors körrel Bottas elé, de Alonso mögé kúszott fel a rangsorban.

11.31 Verstappen lágy gumikon Alonso és Bottas mögé jött be, Massát megelőzte.

11.29 Elindultak a nullakörösök, Buttonnak és Ricciardónak nincs még mért köre.

11.27 Bernie Ecclestone az F1 jogtulajdonosát (CVC Capital Partners) képviselő Donald MacKenzie-vel sétálgat a paddockban.

11.25 Verstappen és a két Renault még mindig nem volt a pályán.

11.24 Hamilton lágy gumis gyors körön, 4 tizedet kapott Rosbergtől. Bottas lágy gumikon 18 ezreddel kikapott Alonsótól.

11.23 Alonso lágy gumikon 1.5 másodperce Rosbergtől, ezzel harmadik.

11.21 Vettel 1:24.1-et ment, Rosberg nála is gyorsabb, 1:23.078-at ment, ő már lágy gumikon.

11.20 Räikkönen egy századot faragott legjobbjából.

11.19 Vettel és Rosberg elindult.

11.18 Räikkönen 1:24.916-tal az élre állt. Vettel, Verstappen és a két Renault továbbra is a bokszban vár nulla körrel, és a két Mercedes is mért kör nélkül a depóban. Gutiérrez a lágy gumikkal második.

11.16 Egyelőre mindenki közepesen kemény gumikat használt, Gutiérrez viszont már lágyakon jött ki a Haas-Ferrarival.

11.15 Räikkönen az első ferraris a pályán.

11.12 Hülkenberg 1:25.9-et ment, Pérez nála is gyorsabb, 1:25.832. Hamilton végül mért kör nélkül visszatért a bokszba.

11.11 Karun Chandhok, a brit Channel 4 szakkommentátora, korábbi F1-es pilóta szerint a 9-es kanyar érdekes lesz, a nagy szélben sok hibára lehet ott számítani.

11.08 Vettel, Räikkönen, Magnussen, Kvjat, Palmer és Verstappen még nem ment ki a pályára.

11.07 Ericsson mért körön, Hamilton is elindult hosszabb menetre.

11.04 Alonso a próbakörében üdvözölte a közönséget, integetett a szurkolóknak, és a bokszba hajtva látványelemként ki is pörgette a kerekeket.

11.03 Nasré az első mért kör. A Sauber brazilja 1:27.137-tel kezdett.

11.00 Elkezdődött az edzés. Haryanto az első a pályán.

10.59 A levegő 20, az aszfalt 30 fokos.

10.58 Hamilton autója az eddigi négy időmérőből kétszer ugyanúgy meghibásodott, most már új hőenergia-átalakítót és turbót használ, amely a csapat szerint nem romolhat el.

10.56 A Spanyol Nagydíj akkor is érdekes lehet, ha a Ferrari nem tudja felvenni a versenyt a Mercedesszel. Lewis Hamiltonnak ugyanis végre mutatnia kellene valamit Nico Rosberg ellen, mert az első négy futam után a német toronymagasan vezeti a pontversenyt.

10.53 Csodás idő van, a péntek késő délutáni vihar elvonult, egy szál felhő sincs az égen. Délutánra ismét esőt ígérnek, kérdés, ideér-e az időmérő vége előtt?

10.52 Köszöntjük olvasóinkat a Spanyol Nagydíj 3. szabadedzését élőben végigkövető tudósításunkban!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik