F1: Schumachernek is köszönhetjük, hogy sikeresek vagyunk – Mercedes

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 15:18
null
A Mercedes bánja, hogy Schumacher nem ünnepelhetett vele győzelmet (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes kulcsfigurái a mai napig bánják, hogy Michael Schumachernek nem tudták eredményekkel viszonozni mindazt, amit a csapatért tett.

 

A Beyond The Grid legújabb podcast adásában a címvédő Mercedes négy meghatározó alakja, a vezető versenymérnök, Andrew Shovlin, a vezető stratéga, James Vowles, a vezető pályamérnök, Simon Cole, valamint a sportigazgató, Ron Meadows volt a vendég, akik nemcsak a 2014 óta sikert sikerre halmozó „ezüstnyilak" kulcsfigurái, de tagjai voltak a 2009-ben bajnokságot nyerő Brawnnak, sőt, az brackley-i alakulatot erősítették már akkor is, amikor megalakult a BAR, és még azon a néven futott az istálló.

A kvartett többek között felidézte hétszeres világbajnok Michael Schumacher Mercedesnél eltöltött éveit, illetve azt a bizonyos monacói pole pozíciót is, amelyet az előző versenyen a Bruno Sennával történt ütközés következményeként kiosztott hátrasorolásos büntetés vett el a német legendától.

A fellegekben jártam akkor, úgy hiszem, az egyike volt élete legjobb köreinek. Ugyanakkor igazán szívszaggató volt, mert ő volt az a fickó, akinek valamennyien, beleértve a gyárban dolgozókat is kívántuk a győzelmet, nagyon megérdemelte volna. Olyan sok energiát ölt bele a csapatba, és annyi időt szánt rá az életéből, hogy vissza szerettük volna fizetni neki, és ez volt az ő lehetősége abban az évben. Szívszaggató volt, hogy pont erre a futamra sorolták hátra. Nagyon sajnáltam őt, és a mai napig sajnálom is, hogy nem kapta meg azokat az eredményeket, amiket megérdemelt volna azok után, amit a csapatért tett" – magyarázta Volwes, aki azt is kiemelte, mi jelentette a német legenda egyik legnagyobb erősségét a visszatérése után.

Az egyik erőssége az volt, hogy tudta, miben gyenge, elfogadta, és töretlenül próbált azon a területen javulni. Voltak hiányosságai az autó vezetésében Nicóhoz (Rosberg) viszonyítva, de ő nagyon is tisztában volt ezzel, és mindent megtett azért, hogy javítson ezen. Bizonyos területek részben a korához kötődtek, és ezekkel nem nagyon tudott mit kezdeni, de szerintem maga is tisztában volt vele, hogy ez volt az ő ideje. Viszont azt kívánom, bárcsak még egy évet töltött volna velünk, mert az egy fantasztikus idény lehetett volna a számára" – tette hozzá a vezető stratéga.

„Tudva, hogy mennyit segített a csapat fejlődésében, a leginkább azt bánom, hogy nem láthattam Michaelt versenyt nyerni velünk. Ő egy más szintű versenyző volt, mint akikkel addig dolgoztunk. Úgy gondolom, mindannyian szerettük volna, hogy győzzön, nem történt meg, pár évvel később aztán már nem tudtunk leállni a győzelmekkel. Ezért neki is jár elismerés, mivel az nagyban neki is köszönhető, hogy még mindig sikeresek vagyunk, mert jobbá tett bennünket" – osztotta meg a gondolatait Meadows is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik