F1: Sainz és Leclerc jövő héten tesztel a Ferrarival

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 10:55
null
Sainz hamarosan vezetheti a Ferrarit (Fotó: Twitter/ScuderiaFerrari)
A Ferrari jövő héten tesztlehetőséget biztosít új versenyzőjének, Carlos Sainz Jr.-nak, és a hírek szerint a koronavírust a múlt héten elkapó Charles Leclerc is volán mögé ülhet Fioranóban. 

 

Mint ismert, a Ferrari még a 2020-as idénykezdet előtt tudatta Sebastian Vettellel, nem vele tervezi a folytatást, majd nem sokkal később bejelentette, hogy a mclarenes Carlos Sainz Jr.-nak ad lehetőséget Charles Leclerc mellett.

A kevés tesztlehetőség okán – idén összesen három nap áll a csapatok rendelkezésére – a maranellóiak igyekeztek kiharcolni, hogy Sainz az Alpine-nal visszatérő Fernando Alonsóhoz hasonlóan autóba ülhessen még az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat követő teszten, ám erre a Formula–1 vezetősége nem bólintott rá. Az olasz istálló ezt követően privát tesztet kezdett szervezni, ami a hírek szerint jövő héten meg is valósul Fioranóban.

A szabályok szerint a csapatoknak lehetőségük van legalább két évvel korábbi konstrukcióval tesztelni, vagyis a Ferrari bevethetné a 2019-es gépet is, azonban a maranellóiak úgy döntöttek, inkább a 2018-as autóval fognak pályára gurulni, hiszen azzal már tavaly többek között a Ferrari-akadémia fiataljai is gyűjtötték a kilométereket ugyancsak az olasz tesztpályán.

A RaceFans értesülései szerint Sainz és Leclerc fejenként egy napot tesztelhet a következő héten. A teszt pontos időpontjáról egyelőre nincs információ, aminek hátterében részben az áll, hogy a monacói a múlt héten megfertőződött a koronavírussal. Leclerc jelenleg a monacói otthonában tölti a karantént, és csak negatív teszteredmény birtokában utazhat Olaszországba.

A 2021-es idény előtti tesztre március 12. és 14. között kerül sor Bahreinben, ahol a tervek szerint a március 28-i hétvégén veszi kezdetét a bajnokság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik