F1: Rosberg tesztet szervezett Kubicának a Williamsnél

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 12:47
Nico Rosberg munkához látott mint Robert Kubica menedzsere, és a német motorsport-total.com szerint máris elintézte, hogy a lengyel pilóta október elején tesztelje a brit istálló 2014-es autóját.

Kubica a Renault-nál próbálkozott, de a francia istállónál biztosan nem kap lehetőséget, hiszen eldőlt, hogy Carlos Sainz Jr. lesz Nico Hülkenberg csapattársa. A 32 éves lengyel ezt követően kérte fel Rosberget érdekei képviseletére, hiszen a németnek jó kapcsolatai vannak a Williamsnél, ahol az utolsó érdemi szabad pilótaülés megmaradt 2018-ra.

A német szaklap úgy tudja, Kubica október elején, a Malajziai és a Japán Nagydíj között tesztelheti a Williams 2014-es autóját, így a csapat felmérheti, érdemes-e folytatni a tárgyalásokat Rosbergékkel.

Ha igen, gyorsan megegyezhetnek Kubicával, aki mellett Rosbergnek is fontos szerep juthat a Williamsnél. A fő szponzor, a Martini ugyanis beleszól a pilótaválasztásba, olyan versenyző kell neki, aki népszerűsítheti a szeszes ital márkát – az egyik kritérium a minimum 25 életév, ami miatt például Pascal Wehrlein kiesik a kalapól.

A 32 éves Kubica megfelelő, de a motorsport-total.com szerint a Martininál a lengyelt nem tartják jó reklámarcnak, ezért Rosberg látná el a marketingfeladatokat.

A Williams ugyancsak a Martini reklámkampánya miatt nem ragaszkodik Felipe Massához. Az álom Fernando Alonso szerződtetése lett volna, de a spanyol minden bizonnyal a McLarennél marad. Jenson Button szerződtetése is szóba került, a brit is befutó lehet, akárcsak a 27 éves Marcus Ericsson, aki a mögötte álló szponzorcsoport pénzéből is vinne a Williamshez.

A svéd esetében az a kérdés, hogy a Martini vagy a másik forrás pénzét szeretné-e a Williams.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik