F1: Rosberg nyolc dupla versenyhétvégét rendezne

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 14:32
null
Rosberg az aktív versenyzők helyében sok e-sport-futamon indulna (Fotó: AFP)
A 2016-ban világbajnoki címet szerző, majd visszavonuló Nico Rosberg támogatja a dupla versenyhétvégék rendezését, és örömmel látja az e-sport fellendülését.

 

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt eddig összesen kilenc nagydíjat töröltek vagy halasztottak el, s jelen állás szerint a június 28-i Francia GP-vel veheti kezdetét a 2020-as idény. Ám a Le Castellet-i verseny megrendezése is kérdéses, mint ahogyan a brit futamé is, amelynek sorsáról április végén várható döntés. Ráadásul legutóbb egy kormányzati rendelet nyomán az augusztus végi Belga Grand Prix megtartása is bizonytalanná vált, s a szervezők azonnal fel is függesztették a jegyértékesítést.

Egyedül a július 5-i Osztrák Nagydíjjal kapcsolatban láttak pozitív hírek napvilágot, s a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner reméli, Spielbergben elrajtolhat a kiírás. Ha ez megvalósul, a Formula–1 vezetősége akkor sem lesz egyszerű helyzetben, hiszen a világjárvány miatt eleinte biztosan nézők nélkül kellene lebonyolítani a versenyeket, míg a különböző helyi kormányrendeletek egy pillanat alatt ellehetetleníthetik az esemény megtartását.

A szabályok értelmében összesen nyolc nagydíj megrendezése szükséges ahhoz, hogy az idény végén bajnokot lehessen avatni, s 2016 világbajnoka, Nico Rosberg úgy véli, az lenne a legjobb megoldás, ha a vezetőség pontosan ennyi helyszínen rendezne futamot, ám mindezt dupla hétvégék formájában.

„Szívesen megnéznék nyolc dupla versenyhétvégét, és akkor máris tizenhat futamunk lenne. Ráadásul statisztikailag minél kevesebb verseny van, annál nagyobb az esélye annak, hogy nem a favorit lesz a világbajnok. Ha az esélyesnek számító Lewis Hamilton balszerencsés lesz, akkor az gyorsan boríthatja a dolgokat. Igaz, ez a bajnokság szempontjából nem annyira jó, hiszen azt akarod, hogy a szerencse minél kevésbé legyen hatással a végkimenetelre" – mondta a német, aki azt is kiemelte, örömmel látja, hogy ennyire népszerű lett az e-sport.

„Ha megnézzük a kerékpárosokat, ott van például Chris Froome, aki öt-hat órákat teker a fürdőszobájában. A versenyzők ilyen szempontból könnyebb helyzetben vannak, hiszen a versenyzést nem tudják gyakorolni, szóval minden, amit megtehetnek, hogy formában maradnak – magyarázta, és hozzátette, az aktív pilóták helyében megpróbálna minél több e-sport-versenyen indulni. – Biztosan nem lenne negatív hatása annak, ha edzeném az agyamat azzal, hogy nagy sebesség mellett minél gyorsabban tudjak reagálni versenyhelyzetben."

„Nagyon jó látni, hogy ilyen szinten berobbant az e-sport. Megnéztem néhány futamot, és egészen elképesztő, mennyire valósághű, illetve milyen szórakoztató. Nagyon élvezhető, nagyszerű jövő vár az e-sportra. Ez egy olyan terület, amely meglehetősen sokat profitált a jelenlegi krízisből, s úgy hiszem, ez utána sem lesz másképp" – jelentette ki.

Az F1 által indított e-sport virtuális nagydíjsorozat vasárnap érkezik a harmadik állomásához, s hat aktív pilóta biztosan elrajtol a Kínai GP-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik