F1: Räikkönen és Ricciardo is megpecsételheti csapattársa sorsát

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.08.26. 12:11
null
Ricciardo (balra) vagy Hamilton (jobbra) mellett köthet ki Ocon (Fotó: AFP)
Rövidesen a végéhez ér a nyári szünet, és folytatódik a Formula–1 2019-es idénye, ám a Belga Nagydíj előtt még megnéztük, hogyan állnak a csapaton belüli párharcok, mely gárdáknál vívnak szoros csatát a versenyzők, és melyik pilóta pecsételheti meg egyeduralmával akár a márkatársa sorsát.

 

MERCEDES

Valtteri Bottas szintet lépett a 2019-es idényre, fejlődése leginkább az időmérőkön figyelhető meg. Igaz, a finn 7:5 arányban vesztésre áll Lewis Hamiltonnal szemben, ugyanúgy 4 pole pozíciót szerzett, mint a brit, és átlagosan csupán 78 ezreddel maradt el tőle. Hiába azonban Bottas előrelépése, pont akkor marad el a márkatársától, amikor a leginkább számítana: a versenyen.

AZ EGYÉNI VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Hamilton 250
2. Bottas188
3. Verstappen181
4. Vettel156
5. Leclerc132
6. Gasly63

Bottas, bár a dobogós helyezések gyűjtésében tartotta a tempót Hamiltonnal, annak felső fokára jóval kevesebbszer állhatott fel, mint a brit. A címvédő ugyanis pályafutása legjobb idénykezdetét tudhatja maga mögött a 8 megszerzett futamgyőzelemmel, míg a finn csak két alkalommal szelte át elsőként a célvonalat – ugyanannyiszor, mint a Red Bull-os Max Verstappen, miközben az élen töltött körök tekintetében is csak a harmadik helyen áll.

Ez a különbség pedig jelentősen megmutatkozik az egyéni ponttáblázaton is: Hamilton 62 ponttal (majd' 2.5 győzelem) előzi meg csapattársát, akinek már egy ideje inkább hátrafelé kell tekintenie, ugyanis a „vörös bikák” hollandja az Osztrák Nagydíjra hozott fejlesztések óta igazi fenyegetést jelent rá, és akár már a Belga GP-n Hamilton első számú üldözőjévé válhat – matematikailag is.

Okkal rezeg tehát Bottas alatt a léc, hiszen hiába ugrott szintet a 2018-as csúfos szereplése után – a három élcsapat versenyzői közül egyedül ő nem nyert –, a vb-összetett második helye megint veszélyben, így sorozatban három évet zárhat a top 2-n kívül a Mercedes pilótájaként...

 

FERRARI

A marenellóiak, bár nagyon magabiztosak voltak a téli tesztek után, és úgy tűnt, akár a Mercedest is lehagyták némileg, a győztesnek gondolt koncepciójuk lett az Achilles-sarkuk. A Ferrari így 12 futamot követően nyeretlenül áll a konstruktőri tabella második helyén, miközben az egyéni bajnokságban mindkét pilótájukat megelőzi Verstappen.

Az olaszok lemaradása azonban nagyrészt taktikai, technikai és vezetői hibákból fakad, legalább három győzelmet buktak is el ezek miatt. Noha a csapat új versenyzője, Charles Leclerc is többször rontott, és nemegyszer összetörte az autóját, négyszeres világbajnok csapattársa magához képest nála is rosszabbul teljesített.

AZ ÉLEN TÖLTÖTT KÖRÖK SZÁMA
1. Hamilton
351
2. Leclerc
124
3. Bottas
103
4. Verstappen
99
5. Vettel
69

Sebastian Vettel a tavalyi Német Nagydíj óta mintha nem igazán találná győztes formáját, döntő pillanatokban hibázott, és legalább egy diadalt bukotta megingása miatt. A csapattársak teljesítménye így közel azonos szinten van jelenleg, legalábbis a mutatókban. A monacói és a német egyenlő arányban győzte le egymást a kvalifikációkon, és átlagosan csekély időkülönbség volt közöttük – igaz, előbbi 2, míg utóbbi 1 elsőséget jegyzett.

A versenyeken eközben Vettel összességében jobban teljesített: 8:4 arányban végzett a kétszer is nullázó csapattársa előtt, és eggyel több dobogós helyezést is tudhat magáénak. Kettejük között 24 pont a különbség, a következő két nagydíjon pedig valamelyikük meg is szerezheti idénybeli első győzelmét, amivel elléphet a házon belüli csatában.

Vettel legutóbb pont Belgiumban nyert, míg Leclerc már többször közelebb került idén a sikerhez, amit jól mutat, hogy Hamilton mögött ő töltötte a legtöbb kört az első pozícióban autózva a futamon.

 

RED BULL

Verstappen remek formában van: az elmúlt 21 verseny mindegyikén az első ötben zárt, miközben a legutóbbi négy futamon kétszer is a pódium tetején ünnepelhetett. Bár az idény kezdetén úgy tűnt, a Red Bull egyértelműen a harmadik erőnek számít, az Osztrák Nagydíjon bevetett aerodinamikai csomag fordulópontot hozott. A holland ugyanis azóta nagy léptekben kezdett elhúzni a Ferrari párosától, közeledve a mercedeses Bottasra, akitől már csak hét pontra van.

ÁTLAGOS RAJTPOZÍCIÓ (BÜNTETÉSEK UTÁN)
Hamilton
2
Bottas2.33
Verstappen3.92
Leclerc5.17
Vettel5.5
Gasly8.92
Norris
9.42
Ricciardo10.17
Grosjean10.92
Sainz11.08

Verstappen szárnyalása által pedig egyre inkább kidomborodott Pierre Gasly gyenge teljesítménye. A francia egyedül Montrealban rajtolhatott előrébb, mint csapattársa, ám akkor is a Kevin Magnussen balesete által lendülő piros zászló babrált ki a hollanddal az időmérőn. A két versenyző között emellett átlagosan 329 ezred volt a különbség a kvalifikáción, ami a rajtpozíciókban is megmutatkozik.

Gasly átlagosan a 9. helyről startolhatott, míg Verstappen a Mercedes kettőse mögött érkezik a mutatóban a 3.92-es rajtpozíció-átlagával. A francia ráadásul a versenyeken nem is vezetett az első három között, a legtöbb kört a hatodikként autózva töltötte. Így Verstappen 5-ször pezsgőzhetett a dobogón, Gasly viszont egyszer sem végzett az első háromban.

Ez pedig a pontok számában is megmutatkozik: Verstappen 118 ponttal gyűjtött többet, mint a francia, aki pillanatnyilag hét ponttal előzi meg a hetedik Carlos Sainz Jr.-t, és nagy valószínűséggel hamarosan mögéje is kerül. Gaslyt ugyanis lefokozta a Red Bull,a soron következő versenyen már a Toro Rossóban foglalhat helyet Danyiil Kvjat oldalán.

 

MCLAREN

A wokingiaknál egyértelmű a fejlődés, miközben Sainz és Lando Norris személyében meglehetősen fiatal és erős páros állt össze náluk. Az időmérőkön az újonc pilóta vezet 8:4 arányban, és már két alkalommal rajtolhatott az 5. helyről. A brit nem mellesleg a három élcsapat versenyzői mögött következik a rajthely-átlagot (9.42) tekintve, míg Sainzt (11.08) Daniel Ricciardo és Romain Grosjean is megelőzi.

A versenyeken azonban a spanyolnak áll egyelőre a zászló, hiszen 9:3 arányban legyőzte a csapattársát vasárnaponként, igaz, míg ő egyszer, addig Norris háromszor esett ki. Sainz így jelenleg 58 ponttal a hetedik pozícióban áll az egyéni vb-összetettben, miközben a brit 24 pontot tudhat a magáénak – a két versenyző tehát 82 pontot gyűjtött eddig, vagyis többet, mint amennyit a McLaren tavaly a teljes idényben.

A wokingiak egyértelműen jó úton járnak, és nem hiába képzelik el a jövőjüket az idén összeállt párosukkal, amellyel egy a németországihoz hasonló káoszfutamon akár dobogós helyezést is becélozhatnak.

64. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 30., PÉNTEK
1. szabadedzés:11.00–12.30
2. szabadedzés:15.00–16.30
AUGUSZTUS 31., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 8., 15.10
70. Olasz Nagydíj
Szeptember 22., 14.10
12. Szingapúri Nagydíj
Szeptember 29., 13.10
6. Orosz Nagydíj

TORO ROSSO

A faenzaiakhoz visszatért a tapasztalt és az F1-ben eddig eléggé rögös utat bejáró Kvjat, aki az újonc Alexander Albont kapta maga mellé. Az orosz azonban hiába vezet remek formában, fiatal csapattársa közel azonos teljesítményt nyújt a kvalifikációkon. A pilóták ugyanis egyenlő arányban győzték le egymást, átlagpozíciójuk nagyjából megegyezik (Kvjat: 12.67, Albon: 13), miközben köridőben is minimális köztük a különbség: a thaiföldi átlagosan 0.012 másodperccel volt gyorsabb, mint az orosz.

A versenyeken azonban már Kvjat vezet 7:5-re, a bajnoki összetettben csak a németországi dobogójának hála van 11 ponttal a márkatársa előtt. Az újonc tehát eddig remekül szerepelt, így a Red Bull nem véletlenül határozott úgy, hogy lehetőséget ad neki Gasly helyén – az orosz, thaiföldi duó csatája tehát nem egy csapatban folytatódik tovább.

Albonnak Verstappen mellett kell bizonyítania, megérdemelte a bizalmat, miközben Kvjat előtt a pályafutását talán véglegesen meghatározó feladat áll: mindenképpen le kell győznie ahhoz Gaslyt, hogy továbbra is lehetőséget kapjon – akár jövőre a Red Bullnál, különben szakíthat a „vörös bikákkal”, ha a Formula–1-ben szeretne maradni.

 

RENAULT

Daniel Ricciardo biztosan többet várt a francia gárdától, amikor tavaly aláírta a szerződését, ám eddig kénytelen volt megelégedni egy hatodik hellyel Kanadában. Csapaton belül viszont bizonyított az idény első felében, hiszen az időmérőn 8:4 arányban győzedelmeskedett tapasztalt és sokáig nagy reménységnek tartott csapattársa, Nico Hülkenberg felett, igaz, átlagosan csak 0.093 szekundum volt kettejük között a differencia.

Átlagos rajtpozíciójukat tekintve azonban Grosjean, Sainz, Magnussen és Kimi Räikkönen is beférkőzött kettejük közé, ezenkívül az ausztrál többször is eljutott a kvalifikáció harmadik szakaszába. Ricciardo fölénye vasárnapra sem tűnik el, 6:4-re vezeti a csapaton belüli párharcot, ráadásul 5 ponttal többet is gyűjtött úgy, hogy eggyel többször esett ki a futamon.

Igaz, Hülkenberg simán vezethetne a pontok tekintetében, ha Németországban nem dobja el úgy a gépet, hogy közben dobogós helyen autózik. A német tehát fontos pillanatban hibázott, és továbbra sem állhatott fel a pódiumra. Jövőjével kapcsolatban így nem hiába látott napvilágot sok találgatás, a legutóbbi sajtóhírek szerint jövőre Esteban Ocon veszi át a helyét a Renault-nál, ő pedig a Haashoz szerződhet.

 

ALFA ROMEO

Räikkönen remek szereplése nehéz helyzetbe hozhatja Giovinazzit (Fotó: AFP)
Räikkönen remek szereplése nehéz helyzetbe hozhatja Giovinazzit (Fotó: AFP)

Az F1 rangidős versenyzője, Kimi Räikkönen remek teljesítményt nyújt régi-új csapatánál, és eddig egyértelműen felülmúlja az újonc Antonio Giovinazzit. A finn 8:4 arányban vezet az olasszal szemben a kvalifikáción, miközben 5-ször jutott tovább a harmadik szakaszba szemben Giovinazzi 3 Q3-as szereplésével.

Räikkönen nem mellesleg a versenyen még nagyobb egyeduralmat mutat csapaton belül: 11:1 (!) arányban végzett a márkatársa előtt. Ez pedig a pontokban is erőteljesen megmutatkozik, hiszen az Alfa Romeo 32 összegyűjtött pontjából 31-et ő szerzett.

Giovinazzinak mindenképpen meg kell nyomnia az idény második felét, különben könnyen új ülés után kell majd néznie.

 

RACING POINT

Bár Pérez mutatói jobbak, Stroll a németországi 4. helyével nyerhet csapaton belül (Fotó: AFP)
Bár Pérez mutatói jobbak, Stroll a németországi 4. helyével nyerhet csapaton belül (Fotó: AFP)
AZ ELSŐ KÖRBEN NYERT (+) ÉS VESZTETT (-) POZÍCIÓK
Stroll+21
Hülkenberg
+21
Pérez
+17
Kubica+10
Vettel+9
Sainz+8
Russell+7
Leclerc+3
Giovinazzi+2
Hamilton
+2
Bottas0
Räikkönen0
Gasly4
Magnussen6
Verstappen7
Ricciardo8
Albon11
Kvjat18
Norris18
Grosjean
28

Sergio Pérez a mezőnyből az egyik legdominánsabbnak számít a csapaton belüli időmérős párharcban, hiszen 11:1 arányban zárt Lance Stroll előtt a kvalifikáción. A mexikói nem mellesleg 3-szor jutott be a Q3-ban, miközben márkatársa egyszer sem. Kettejük között átlagosan 331 ezred a különbség a köridőkben, míg átlagos rajtpozíciójukat nézve is nagy differencia rajzolódik ki kettejük között.

Pérez 12.75-ös átlagot tudhat a magáénak, míg Stroll csak a két Williams-pilótát előzi meg a rangsorban. A mexikói emellett a futamokon is csapattársa felé kerekedett, hiszen 8:4-re végzett előtte. Stroll azonban egy mutatóban kiemelkedik a mezőnyből, hiszen az első körben eddig összesen 21 helyet lépett előre a versenyeken, miközben négyszer végzett pontszerző helyen, vagyis eggyel többször, mint Pérez.

Ráadásul az alakulat idei legjobb helyezése is az ő nevéhez fűződik, mivel Németországban negyedikként futott be, amivel a pontok tekintetében is átvette a vezetést csapaton belül: a kanadai neve mellett 18 egység áll, míg Pérez 13-at gyűjtött össze.

 

HAAS

Az amerikai gárda nincsen egyszerű helyzetben, hiszen Romain Grosjean javaslatára már futamok óta két különböző specifikációjú autót használ a két versenyző. A francia az idénynyitó nagydíjon kigördülő kocsival megy, míg Kevin Magnussen a legújabb verzióval, az eredményekből pedig úgy tűnik, Grosjeannak volt igaza.

Bár a francia az autófejlesztés szempontjából fontos szerepet tölt be a csapatban, az eredmények a dán pilóta mellett szólnak. Magnussen ugyanis az időmérőn 7:5, míg a versenyen 6:5 arányban vezet, miközben átlagosan 789 ezreddel volt gyorsabb az eddigi időmérőkön. A dán nem mellesleg 18 pontot szerzett, vagyis tízzel többet, mint a francia – igaz, Grosjean 6 alkalommal (!) esett ki a 12 versenyen, Magnussen viszont csak egyszer.

Kérdéses tehát, Günther Steinerék hogyan képzelik el a jövőt, megtartják vagy dobják mindkét versenyzőjüket, esetleg egy helyen változtatnak a pilótafelállásban – a legújabb hírek szerint Hülkenberg biztos kihívó lesz az egyik ülésre.

 

WILLIAMS

Russell (balra) a legdominánsabb csapaton belül (Fotó: AFP)
Russell (balra) a legdominánsabb csapaton belül (Fotó: AFP)

Jóllehet Robert Kubica mesés visszatérése már a megszerzett egy pontjával rekorddöntést is hozott, újonc márkatársa minden más mutatóban előtte jár, sőt, George Russell a legdominánsabb a csapaton belüli párharcokat tekintve. Az időmérőkön ugyanis 12:0 arányban veri meg a lengyelt, miközben átlagosan 583 ezredet ad neki. A futamokon 10:2-re vezet, vagyis mindenképpen jó benyomást keltett az idény eddigi részében.

Helye így biztosítottnak tűnik a következő szezonra is, míg Kubica jövőjével kapcsolatban rengeteg a kérdőjel, még az is lehet, hogy ülés nélkül marad 2020-ra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik