F1: Ricciardo szerint Sainznak már az idén debütálnia kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 09:09
Bár a Red Bull F1-es vezetősége azt szeretné, ha a következő feltörekvő pilótája, Carlos Sainz Jr. az idén még kizárólag a Renault-világsorozat 3.5 literes kategóriájának megnyerésére törekedne, Daniel Ricciardo szerint sokkal jobbat tenne a spanyol pilótának, ha akár már év közben a Formula–1-be kerülne, még akkor is, ha ezzel fel kellene adnia a kisebb kategóriában szőtt álmait.

„Nekem nagy segítség volt, hogy a HRT-nél mutatkozhattam be – mondta a júliusi Magyar Nagydíjat a Red Bull volánjánál megnyerő Ricciardo, aki 2011 második felében a HRT-nél versenyzett, majd 2012-ben és 2013-ban a Toro Rosso pilótája volt, mielőtt idén az élcsapathoz került. – A HRT-nél könnyen beletanultam az F1 rutinjaiba, miközben nem volt rajtam nyomás. Hálás feladat volt, és nagyon örültem, hogy a Toro Rossónál már a pontszerzésért küzdhetek, s nem kell mindent az alapokról megtanulnom. Tökéletes forgatókönyv volt. Jules Bianchi hasonló úton jár, és ez jó lenne Carlosnak is."

Ricciardo a 2011-es WSR-idényben az 5. helyen zárt, de nem állt olyan jól, mint most Sainz, aki hat futammal az idény vége előtt 39 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot. A spanyol ügynöke a Caterhammel tárgyalt a Magyar Nagydíj hétvégéjén, a pletykák arról szóltak, hogy a Red Bull segítségével Kobajasi Kamui helyére kerülhetne a szezon hátralévő részére, de Christian Horner azt nyilatkozta, Sainznak kizárólag a 3.5 literes Renault-bajnokság megnyerésére kell összpontosítania – ez korábban Sebastian Vettelnek, Jaime Alguersuarinak, Ricciardónak és Jean-Éric Vergne-nek sem sikerült –, a Red Bull táborából ő lehet az első bajnok a szériában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik