F1: Ricciardo a legjobb idővel ül át a Red Bullba

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 15:15
A Toro Rosso fiatal versenyzője, Daniel Ricciardo volt a Formula–1-es csapatok silverstone-i tesztelésén a második délelőtt – amelyen a csapatok inkább az új gumikat próbálgatták – leggyorsabbja, délután pedig már a Red Bull-lal körözget az ausztrál pilóta.

A csütörtöki délelőttön Ricciardo a Pirelli új konstrukciójú, a Magyar Nagydíjon debütáló gumiján teljesített etapokat.

Miután már a nap elején az élre állt, az addig használt kemény keverékű abroncsokat közepesre cserélte, és egészen 1:32.972 percig javította az idejét, mielőtt átadta a helyét a délután körözgető Carlos Sainz Jr.-nak.

A Red Bullnál António Félix da Costáé volt a szerep, és a délelőtt közepén futott 1:33.958-as idejével a második helyen zárt – de ő csak összesen 19 kört tudott teljesíteni.

A világbajnoki sorozat hivatalos résztvevői csupán az új gumikról szolgáltattak adatokat istállójuk és a gumigyártó számára, a többiek ezzel szemben különböző programokat teljesíthetnek, amelyek során különböző alkatrészeket tesztelhetnek.

F1-ES TESZT, SILVERSTONE, 2. NAP, 1. SZAKASZ
1. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso 1:32.972 48 kör
2. António Félix da Costa portugál Red Bull 1:33.958 19
3. James Calado brit Force India 1:34.013 40
4. Pastor Maldonado venezuelai Williams 1:34.116 28
5. Oliver Turvey brit McLaren 1:34.404 31
6. Davide Valsecchi olasz Lotus 1:34.440 38
7. Robin Frijns holland Sauber 1:34.731 17
8. Davide Rigon olasz Ferrari 1:34.812 46
9. Will Stevens brit Caterham 1:37.301 33
10. Rodolfo González venezuelai Marussia 1:37.949 54
A Mercedes-istállót a májusi barcelonai privát tesztje miatt eltiltották a háromnapos gyakorlásról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik