F1: Remélem, legközelebb jobban igyekszünk – Verstappen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 12:46
Az Ausztrál Nagydíj záró szakaszában Max Verstappen gondoskodott az izgalmakról, a Toro Rosso holland pilótája a második bokszkiállásáig a 4-5. helyen haladt, majd csapattársa, Carlos Sainz Jr. mögé szorulva küszködött, és a rádión panaszkodott.

Verstappen a rajt után megelőzte Lewis Hamiltont, és első bokszkiállásáig az ötödik helyen haladt. Még a piros zászlós szünet után is jól állt, Kimi Räikkönen kiesését követően negyedik volt, de a Toro Rosso előbb hívta ki Sainzot a második kerékcserére, és a spanyol ezzel a friss gumikon csapattársa elé került.

Ezt követően zúdult a holland panaszáradata a csapatra, de hiába, Verstappen Sainz mögött, a 10. helyen ért célba, még egyszer meg is pördült csapattársa mögött. „Az összes körülöttem lévő autó szenved, engem meg nem engedtek előzni… Ez az egész egy ki…ott vicc, komolyan!” – mondta a rádión Verstappen, és a verseny után sem rejtegette, mit gondol.

„Ez felháborító volt, remélem, legközelebb jobban igyekszünk jobb eredményt elérni – pufogott Verstappen a verseny után. –Az egész versenyen gyorsabb voltam Carlosnál, aki mögé ragadva nem volt esélyem előzni. Nem értem, hogy hívhatták ki előbb. Az, hogy nem voltak előkészítve a kerekek, amikor a bokszba mentem, balszerencse volt, félreértettük egymást.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik