F1: Ott ültem Lewis és Max mögött, és nem értettem, mit keresek ott – Ricciardo

Vágólapra másolva!
2021.12.13. 12:32
null
Ricciardo több versenyzőtársához hasonlóan furcsának találta a versenyigazgatás döntéseit (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Abu-dzabi Nagydíj meglehetősen ellentmondásos véget ért, és maguk a versenyzők sem értették a versenyirányítás vitatható döntéseit. Daniel Ricciardo furcsának találta, hogy többekkel ellentétben ő nem vehette vissza a körét, de Lance Strollt és Carlos Sainz Jr.-t is frusztrálták a történek, hiszen előbbitől elvették a lehetőséget, hogy pontokért harcoljon, míg utóbbi majdnem elvesztette a dobogós helyezését.

 

 

Az abu-dzabi verseny végén a versenyirányítás az előzetes közlésével ellentétben mégis elengedte a lekörözött versenyzőket, ám nem mindenkit, kizárólag a két vb-aspiráns, Lewis Hamilton és Max Verstappen között autózókat, majd az utolsó körre újraindította a versenyt annak ellenére, hogy a szabályok szerint csak egy körrel később adhatott volna zöld jelzést a mezőnynek, vagyis biztonsági autó mögött kellett volna véget érnie a versenynek.

13. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 10., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:25.009
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.691
DECEMBER 11., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.274
Időmérő: 1. Verstappen 1:22.109
DECEMBER 12., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Sainz

Az újraindítás nemcsak a győzelem, hanem a bajnoki cím sorsát is eldöntötte, hiszen az időközben friss lágyakra váltó Verstappen könnyen meg tudta előzni a már több mint negyvenkörös keményeken autózó Hamiltont, és a vb-címet jelentő első helyen szelte át a célvonalat.

George Russell elfogadhatatlannak ítélte a történteket, míg a végül elengedett ötösfogatot vezető Lando Norrist nem az lepte meg, hogy előzetesen nem akarták őket elengedni, hiszen az elmondása szerint nem lett volna egyedülálló eset, inkább az zavarta össze, hogy az utolsó körre megváltozott a döntés, ami szerinte csakis a show miatt történt.

Csapattársa, Daniel Ricciardo eközben azon versenyzők között volt, akik nem vehették vissza a körüket, és pont Hamilton és Verstappen mögött érte az újraindítás. Az ausztrál nagyon furcsának találta a versenyirányítás döntését, és egyáltalán nem értette, mi történt, miközben úgy érezte, az előzetes döntés, miszerint senki sem vette volna vissza a körét, igazságos lett volna, hiszen Verstappen jóval frissebb gumikon támadhatott.

A vége eléggé furcsán alakult, először azt mondták, hogy a lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket, aztán néhányuknak mégis megengedték, miközben nekem már nem, majd az utolsó körre elengedték a mezőnyt. Ott ültem Lewis és Max mögött, és egyszerűen nem értettem, mit keresek ott. Nem tudom, nagyon érdekes volt."

„Őszintén nem találom a szavakat, nem is tudom, mit gondoljak erről az egészről. Látnom kell, hogyan alakult utána."

Az ausztrál mellett az Aston Martin kanadai pilótája, Lance Stroll sem vehette vissza a körét, ami azt jelentette, nem szállhatott már harcba az utolsó pontot érő tizedik helyért.

Eléggé érdekes verseny volt, és mi nem tudtunk profitálni a kései biztonsági autós szakaszból sem, hiszen nekünk már nem engedték meg, hogy visszavegyük a körünket, ami meglehetősen frusztráló volt, és nem is értettem. Az egy utolsó esély lehetett volna a számunkra, hogy pontot szerezzünk, azt követően, hogy a kerékcsere mellett döntöttünk."

Míg Stroll a pontszerzés lehetőségétől esett el, addig Carlos Sainz Jr.-naka dobogót jelentő harmadik helye került veszélybe a versenyirányítás vitatható döntése miatt.

Határozottan nagyon furcsa szituáció volt, hiszen Valtterivel (Bottas) és a közepes keveréken érkező AlphaTaurival küzdöttem a harmadik helyért, miközben én már elég használt keményeken voltam. Először azt közölték velem, hogy a lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket, aztán mégiscsak megengedték nekik. Néhányan vissza is vették a körüket, azonban köztem és a két élen álló között még mindig ott volt egy Aston Martin és Ricciardo McLarenje. Ilyen még sosem történt, úgy indították újra a versenyt, hogy még ott volt előttem az a két srác, miközben a harmadik pozícióért harcoltam."

„Nagyon furcsa volt az egész, és meg is kellene vizsgálni, hogy mi történt, hiszen egyszerűen különös volt, és majdnem elvesztettem emiatt a dobogót is.

A Mercedes által a biztonsági autós procedúra megsértése kapcsán benyújtott óvást a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) első körben elutasította, a sorozatban nyolcadik konstruktőri címét vasárnap megszerző csapat ugyanakkor jelezte, fellebbezni kíván az ítélet ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik