Verstappen vitatható előzés után nyert, de megtarthatta az első helyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.30. 14:28
null
Verstappen vitatható győzelmet aratott Ausztriában (Fotó: AFP)
Max Verstappen elsőségével ért véget az Osztrák Nagydíj: a Red Bull versenyzője vitatható módon előzte meg Charles Leclerc-t az utolsó körökben, de a holland végül megtarthatta első helyét. A monacói másodikként ért célba, a dobogóra még Valtteri Bottas állhatott fel. Sebastian Vettel az utolsó előtti körben előzte meg a sérüléssel bajlódó Lewis Hamiltont – a németet a negyedik pozícióban intette le a kockás zászló.

Sok minden történt szombaton Spielbergben, amelynek meg lett a következménye a rajtrácsra nézve a vasárnapi versenyen. A pole pozícióból Charles Leclerc várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle Max Verstappen, a második sorból pedig Valtteri Bottas és Lewis Hamilton indulhatott – az utolsó egyébként a második helyet szerezte meg a kvalifikáción, de feltartásért megbüntették, és visszaesett a negyedik helyre.

Leclerc csapattársa, Sebastian Vettel autóját már a Q2-ben szerelni kezdték a Ferrari szerelői, és bár a négyszeres világbajnok bejutott a harmadik etapba, a pole pozícióért nem tudott harcba szállni, mert már a pályára sem tudott kihajtani. Végül a kilencedik helyről kezdhette meg a 71 körös viadalt.

Verstappen csúnyán beragadt a rajtnál, és több pozíciót bukott, de Leclerc könnyen meg tudta tartani az első helyet. A két Mercedes jött fel mögé Bottas, Hamilton sorrendben. Vettel a hatodik helyig tört előre. Bátor volt a rajtnál Lando Norris, aki még Hamiltont is támadta a harmadik helyért – és néhány pillanatra elé is került –, a honfitársa azonban visszaverte a támadását, a következő körökben pedig Norris pozíciót veszített Räikkönennel, Vettellel és Verstappennel szemben is.

A hetedik körre Vettel már a negyedik helyen állt, de a hátránya már 10 másodperc volt az élen álló csapattársával szemben. Nem sokkal később Kevin Magnussent kezdték el vizsgálni a sportfelügyelők, a dán ugyanis nem állt pontosan a helyén a rajtnál – ezért bokszutcaáthajtásos büntetéssel sújtották.

32. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚNIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.838
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:05.086
JÚNIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:03.987
Időmérő: 1. Leclerc 1:03.003
JÚNIUS 30., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj

A 15. körre Leclerc előnye az élen már nagyjából négy másodperc volt, így a csaták csupán mögötte zajlottak. Alexander Albon Kevin Magnussen mellett ment el, Pierre Gasly pedig Räikkönennel vívott izgalmas csatát.

A 22. körben Bottas állt ki elsőként az élmezőnyből, de rögtön reagált a Ferrari is, és azonnal kihívta Vettelt a bokszutcába. Csakhogy az abroncsok még nem voltak kinn, így a német bukott néhány másodpercet, és csak a 8. helyre jött vissza a pályára.

Bár Hamilton más stratégián volt, mint Leclerc, és sokkal tovább kint maradt volna az első etapján, a Mercedesnek a tervezettnél kicsit hamarabb kellett végrehajtania az első kerékcserét. Nem is a gumikkal, hanem az első szárnnyal volt gond a 44-es számú Mercedesen, ezért a kiállás is tovább tartott, mert orrkúpot is cserélni kellett rajta.

A gondok viszont ez után sem szűntek meg Hamiltonnál, és továbbra sem tudta tartani a körülötte lévők tempóját – a 40. körre már több mint kilenc másodperc volt a hátránya az előtte haladó Verstappennel szemben, így feltételezni lehetett, hogy nagyobb sérülést szenvedett a Mercedes, mint azt egy orrkúpcserével orvosolni lehetett volna.

Verstappen nemcsak Hamilton elől tudott elhúzni, hanem Vettelhez is közel került. A 48. körben el is kezdte támadni a németet, majd kicsivel később átvette a harmadik helyet. Ennyinél azonban nem állt meg, és az 56. körben Bottas mellett is elment, amivel feljött a második pozícióba. Úgy tűnt, hogy a győzelemért is harcba szállhat, hiszen 15 kör volt hátra, és csupán 5 másodpercre volt Leclerc-től.

SZAVAZÁS

Ön szerint büntetést érdemelt volna Max Verstappen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Verstappen hamar meg is kezdte a felzárkózást, és az utolsó öt körre DRS-távolságon belülre került Leclerc mögött. Két körrel a vége előtt meg is előzte a monacóit, és átvette a vezetést, de a manővere igencsak vitatható volt, ezt a leintés után el is kezdte vizsgálni a felügyelőtestület, végül azonban nem büntette meg.

Leclerc másodikként ért célba, a harmadik helyen Bottast intette le a kockás zászló. Vettel az utolsó előtti körben elment Hamilton mellett, így a németé lett a negyedik pozíció. Ami a világbajnoki összetettet illeti, Hamilton előnye 31 pontra csökkent Bottasszal szemben. A leggyorsabb körért járó egy pont Verstappené lett.

Folytatás két hét múlva Nagy-Britanniában.

VERSTAPPEN MANŐVERE

OSZTRÁK NAGYDÍJ, A VERSENY HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.724 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 18.960 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 19.610 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 22.805 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
7. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
15. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
18. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2 kör h.
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 3 kör h.
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 9 197
2. Valtteri Bottas 2 8 9 166
3. Max Verstappen 1 3 9 126
4. Sebastian Vettel 4 9 123
5. Charles Leclerc 4 8 105
6. Pierre Gasly 7 43
7. Carlos Sainz Jr. 5 30
8. Lando Norris 4 22
9. Kimi Räikkönen 6 21
10. Daniel Ricciardo 3 16
11. Nico Hülkenberg 3 16
12. Kevin Magnussen 2 14
13. Sergio Pérez 3 13
14. Danyiil Kvjat 4 10
15. Alexander Albon 3 7
16. Lance Stroll 3 6
17. Romain Grosjean 2 2
18. Antonio Giovinazzi 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 363
2. Ferrari 228
3. Red Bull-Honda 169
4. McLaren-Renault 52
5. Renault 32
6. Alfa Romeo-Ferrari 22
7. Racing Point-Mercedes 19
8. Toro Rosso-Honda 17
9. Haas-Ferrari 16
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik