F1: Örülnék, ha Hamilton megszerezné a 7. vb-címét – Webber

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 13:18
null
Hamilton az idény végén már hétszeres bajnok lehet (Fotó: AFP)
A korábban a Formula–1-ben versenyző Mark Webber Lewis Hamiltont tartja a 2020-as idény favoritjának, és szerinte nagyszerű lenne, ha a brit megszerezné a hetedik világbajnoki címét.

 

Múlt héten vált biztossá, hogy július 5-én elrajtolhat a koronavírus-járvány miatt hosszú kényszerpihenőre vonuló Formula–1-es bajnokság. Az esélytaglalás már elkezdődött, s több szereplő is elmondta, mit vár a csonka idénytől: a Mercedes technikai igazgatója, James Allison Max Verstappent és a Red Bullt tartja a legnagyobb kihívójuknak, míg a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto már most elkezdte a fogadkozást, és kijelentette, nem ők lesznek a leggyorsabbak Spielbergben.

A korábbi F1-es versenyző, Mark Webber is elmondta a véleményét, szerinte a címvédő Lewis Hamilton lesz idén is a favorit, és örömmel látná, ha a britnek sikerülne utolérni Michael Schumachert a bajnoki címek számában.

Lewis még akkor is nagyon félelmetes, ha nem teljesít tökéletesen. Piszkosul gyors, kevés hibát követ el, nagyon önkritikus és remekül feltalálja magát a különböző helyzetekben, legyen esőről vagy rövidített időmérőről, elhalasztott rajtról vagy bármi másról szó. Több ütőkártya is van a kezében, és ha a Mercedes egy olyan autót ad neki, amely megbízható lesz az első néhány versenyen, akkor ő lesz az, akit le kell győzni. Ráadásul neki van a legkevesebb pályaidőre szüksége, olyan gyorsan képes felpörgetni magát" – kezdte az At the controls című podcastben adott interjújában.

„Egyértelműen Lewis a favorit. Ugyanakkor érdekes lesz látni, hogyan alakulnak a dolgok Ausztriában. Eléggé egyedi pálya. Felborulhat az erősorrend. Az aszfalt nagyon szokatlan, a vonalvezetés is furcsa. A Mercedes pedig nem is teljesített itt túl magabiztosan az elmúlt években. Meglátjuk, hogyan alakul, talán nem is gond, ha valaki más nyer, mielőtt Lewis igazán harcba szállna a hetedik bajnoki címéért. Hogy őszinte legyek, nagyon örülnék, ha sikerülne neki. Szerintem nagyszerű lenne. Azonban nem akarom, hogy csak úgy odaadják neki, küzdjön meg érte, és érdemelje ki!" – jelentette ki, és arról is beszélt, szerinte miben rejlik Hamilton erőssége.

Két dolog is a kezeire játszik. Az egyik Niki Lauda, aki nagyon pozitív hatással volt rá. Ha trükkös helyzetbe kerül, és kifogásokat kezdene találni, akkor jön a Lauda-faktor. A másik pedig, hogy nemrég láttam a The Last Dance című dokumentumfilm-sorozatot, és párhuzamot tudok vonni Micheal Jordan és Lewis között abban a tekintetben, ahogyan energiát nyernek. Átkozottul jó benne, és ha nem zökken ki, illetve képes mindig új motivációkat találni magának, akkor még éveken keresztül nagyon félelmetes lesz" – zárta gondolatait az ausztrál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik